Politika
Zelenszkij vezető újságírója: Ukrajna esélye Magyar Péter, aki arról dönt majd, amire az ukránoknak szüksége van
Nyíltan, most már minden gátlás nélkül szurkolnak Magyar Péternek Ukrajnában Zelenszkij emberei. Ezúttal az egyik vezető újságírója, Alesia Batsman mondta ki nyíltan: Ukrajna esélye Magyar Péter, ha megnyerné a választásokat, arról beszélhetne-és dönthetne-"amire nekünk szükségünk van". Vagyis, amire az ukránoknak szükségük van. Az újságírónő annyira közel áll Zelenszkijhez, hogy az ukrán elnök magával vitte Münchenbe, a háborúpárti tanácskozásra, ahol találkozott Emmanuel Macron francia elnökkel és Mark Rutte NATO-főtitkárral is. Ott volt a kétarcú Magyar Péter is, így lehet, hogy vele is egyeztetett-akár Zelenszkij nevében is.
Magyar Péter támogatására szólította fel a magyar választókat az ukrán katonai parancsnok, aki halálosan megfenyegette Orbán Viktort
Arra szólította fel a magyar szavazókat az Ukrán Önkéntes Hadsereg parancsnoka, Dmitro Jaros, hogy szavazzanak Magyar Péterre és ezzel "állítsák vissza a baráti viszonyt az ukránokkal". Dmitro Jaros januárban halálosan megfenyegette Orbán Viktort, és katonai vezetőként közeli kapcsolatban van az ukrán kormányzattal. Szoros barátságban van az ukrán titkosszolgálat, az SZBU korábbi vezetőjével, és tanácsadója volt annak a Valerij Zaluzsnijnak, aki ukrán vezérkari főnökként utasítást adott az Északi Áramlat felrobbantására, és akit Ruszin-Szendi Romulusz a barátjának nevezett. Vagyis a legmagasabb körökhöz tartozó, Zelenszkijhez közeli ukrán katonai vezető szólította fel a magyarokat arra, hogy szavazzanak a kétarcú Magyar Péterre.
Zelenszkijék az ukrán sztárújságírót fenyegetik, aki leleplezte, hogy az ukrán kormány fegyvereseket képez ki, hogy Magyar Péter mellett beavatkozzanak a választásba
Nekirontott Zelenszkij propaganda-sajtója Diana Panchenko sztárújságírónak, miután Panchenko leleplezte, hogy az ukrán kormány fegyvereseket képez ki azért, hogy beavatkozzanak a magyar választásba a kétarcú Magyar Péter mellett. Az Ukrajinszka Pravdát, Zelenszkij elsőszámú propagandalapját az is feldühítette, hogy az Ellenpont megírta Panchenko leleplezését, és ez utána széles körben megjelent a magyar sajtóban. Az ukránok egyre durvább eszközökkel támadják Orbán Viktort és Magyarországot, azóta, hogy Zelenszkij elnök jelet adott erre, azzal, hogy azt mondta, megadja az ukrán katonáknak Orbán Viktor címét.
Magyar Péternek szurkol az odesszai gyilkosból lett Zelenszkij-tanácsadó, aki szerint a Barátság-vezetéket le kell rombolni- videó
Saját közösségi oldalán videóban állt ki Magyar Péter mellett Szerhij Szternenko, a szélsőséges vlogger, akit odesszai gyilkosnak is neveznek, mert halálra késelt egy férfit. Az ukrán hatóságok politikai okokból szabotálták az eljárást, Szternenko ugyanis a szélsőséges Jobb Szektor vezetője, a 2014-es majdani puccsban is részt vett. Néhány napja-ahogy az Ellenpont elsőként megírta-a Barátság kőolajvezeték lerombolását javasolta. Szternenko összefüggésbe hozható a kétarcú Magyar Péterrel és a Tisza Párttal: mozgalmát a Tisza Világ applikációt fejlesztő ukrán cég vezetőjének alapítványa is támogatta.
Szamurájkarddal kezében Orbán Viktor felnyársalásáról beszél, és Magyar Péternek drukkol Zelenszkij propagandistája- videó
Újabb halálos fenyegetést kapott Orbán Viktor, ezúttal egy szamurájkardot lengetve beszélt arról Zelenszkij egyik propagandista influenszere, hogy szeretné felnyársalni a magyar miniszterelnököt. A Resurgam nevű, szélsőségesen háborúpárti elemzőplatform YouTube-csatornáján megjelenő videóban a portál alapítója, Dmitro Kornyijenko hoszasan szidalmazza a magyar miniszterelnököt, majd a kezébe veszi a szamurájkardot, és azt mondja, Orbán Viktor "nyárson" fogja végezni. Nem véletlenek a Zelenszkij környezetéből érkező halálos fenyegetések, ugyanis éppen az ukrán elnök volt az első, aki megfenyegette a magyar miniszterelnököt, amikor azt mondta, katonákat küld, hogy elbeszélgessenek Orbán Viktorral. Az ukránok mindent megtesznek, hogy a kétarcú Magyar Pétert segítsék és beavatkozzanak a magyar választásba, ezért fenyegetik a magyar miniszterelnököt.
Ukrán kémhálózat van Magyar Péter körül, mutatjuk a részleteket!
Valóságos ukrán kémhálózat tárul fel a Tisza Párt körül. Eddig három ukrán kém bukott le, mindegyiküknek kiderültek a Magyar Péterhez és a Tisza Párthoz fűződő kapcsolatai. Egyiküket, Ceber Roland Ivanovicsot egyenesen a testvérének nevezte a kétarcú Magyar Péter. Az Ellenpont információi szerint azonban ennél jóval több ukrán titkosszolgálati alkalmazott lehet a Tisza Párt körül. Köztük lehetnek azok is, akik az ukrán aranykonvojt Magyarországra hozták-felmerült az a gyanú is, hogy a pénzt a magyarországi választás befolyásolására akarhatta Zelenszkij felhasználni. Az Ellenpont bemutatja az eddig lebukott, Magyar Pétert támogató ukrán kémeket és megmutatjuk azt is, hogyan avatkoznak be a magyarországi választásokba.
Magyar Péter tanácsadója, Kéri László, "az első tiszás": ki vezesse az országot, Orbán vagy Zelenszkij? Inkább Zelenszkij!
Magyar Péter tanácsadója, Kéri László, "az első tiszás" válaszolt a miniszterelnöknek, ki vezesse az országot: Orbán vagy Zelenszkij? Inkább Zelenszkij!
Kiszámoltuk: a Békemeneten jóval többen voltak, mint a tiszás tüntetésen
A helyszíni felvételek és a tömegbecslés alapján fölényesen a kormánypártok nyerték a mozgósítási versenyt március 15-én. A Békemeneten az Ellenpont számításai alapján legalább 20 százalékkal többen voltak, mint Magyar Péterék rendezvényén. Orbán Viktor beszédét 180 ezren hallgatták a Kossuth téren és a környező utcákban, míg a Tisza megmozdulásán legfeljebb 150 ezren lehettek. Ez jelentős kudarc a Tisza Pártnak, hiszen az ellenzék legfőbb szavazói bázisa a fővárosban van, sokkal könnyebben tudtak volna mozgósítani a budapesti rendezvényre, mégis alulmaradtak, köszönhetően többek között az egész országból tömegével érkező Fidesz-szavazóknak. Az MTÜ mobiltelefon cellainformációk alapján hasonló számokra jutott. Mutatjuk az adatokat!
Karácsony Gergely és Márki-Zay Péter régi aktivistája Magyar Péter jelöltje, aki csak az áprilisi választás miatt vette fel a magyar állampolgárságot
Csak azért vette fel a magyar állampolgárságot Strompová Viktória, a kétarcú Magyar Péter sárvári jelöltje, hogy elindulhasson az idei választáson. Annak ellenére, hogy ezt már több, mint tíz éve megtehette volna, eddig nem volt számára fontos-ezt ő maga is beismerte. Strompová indulása azért is érdekes, mert ő a baloldal régi kádere, minden eddigi baloldali miniszterelnök-jelöltet aktívan támogatott, Karácsony Gergelyt és Márki-Zay Pétert is. Mellettük rendszeresen kampányol Hadházy Ákosért is.
Itt az új ukrán célpont: Zelenszkij tanácsadója az OTP-t akarja tönkretenni - videó
A katonai fenyegetések mellett gazdasági fenyegetésekbe is kezdett Magyarország ellen Volodimir Zelenszkij legszűkebb környezete. A Zelenszkij támogatójaként ismert politológus, Tarasz Zahorodnyij gazdaságilag akarja megsemmisíteni Magyarországot. Szerinte ennek első lépése az kell, hogy legyen, hogy elüldözik, ellehetetlenítik az Ukrajnában is tevékenykedő magyar cégeket, például az OTP-t. Nyilvánvaló, hogy következő lépésként Ukrajna Brüsszelre is nyomást akar majd gyakorolni, hogy lépjen fel ezen cégek ellen. A Barátság kőolajvezeték leállításával a MOL-t és egész Magyarországot akarják lehetetlen helyzetbe hozni. Egyértelmű, hogy Zelenszkijék egyre durvábban akarnak beavatkozni a magyar választási kampányba, a kétarcú Magyar Péter mellett. A céljuk az ezer forintos benzinár elérése és a rezsicsökkentés eltörlése.
Zelenszkij kormányzati főtanácsadója: a Barátság kőolajvezetéket le kell rombolni - videó
Megszólalt a Barátság kőolajvezetékről Zelenszkij és az ukrán kormány főtanácsadója, Szerhij Szternenkó, a Jobb Szektor nevű szélsőséges fegyveres szervezet vezetője. Szternenkó közönséges bűnözőből lett az ukrán elnök közeli embere, vádolták már emberrablással, emberöléssel, de a hatóságok az ügy nyomozásának akadályozásával mindig elérték, hogy ne lehessen hosszú időre börtönbe csukni. Az utóbbi időben az ukrán hadsereg drónellátását szervezi, emiatt szereti drónkirálynak neveztetni magát. Szternenkó azután nyilatkozott, hogy Zelenszkij utasítására nem indították újra a Barátság kőolajvezetéket és ez ellen a magyar kormány tiltakozott, majd Orbán Viktor halálos fenyegetéseket kapott. Szternenkó szó szerint azt mondta: " a Barátság kőolajvezeték létezését be kell fejezni”. Vagyis nem egyszerűen arról beszélt, hogy ne indítsák újra, hanem arról, hogy ne is létezzen-ezt nehéz lenne másként értelmezni, mint a vezeték lerombolására szóló felszólításnak. Egyértelmű, hogy az ukránok a kétarcú Magyar Péter mellett avatkoznak be az április 12-i választásba. A céljuk, hogy olyan kormány alakuljon Magyarországon, amelyik azonnal Ukrajna mellé áll minden kérdésben. Zelenszkij pedig tudja, hogy Magyar Péter nem tud ellenállni neki, semmiben. Ha Magyarország Zelenszkij és Magyar Péter összejátszása miatt nem kap orosz gázt a Barátság vezetéken, ezer forint lesz a benzin ára, emiatt vége lesz a rezsicsökkentésnek.
Ukrán titkosszolgálati tábornok: Orbán addig játszik, amíg öt golyót nem kap
Már kivégzéssel fenyegeti Orbán Viktort Hrihorij Omelcsenko, volt ukrán parlamenti képviselő, az ukrán titkosszolgálat volt tábornoka. Ő volt az, aki korábban azt üzente a magyar miniszterelnöknek, hogy mindent tud róla, majd megfenyegette Orbán Viktor gyerekeit és unokáit is. Az Ellenpont most egy újabb részletet talált Omelcsenkótól, amelyen a tábornok arról beszél, hogy Orbán Viktor "addig játszik a beszédeivel, amíg öt golyót nem kap", mint Robert Fico. Emlékezetes, hogy a fenyegetéseket Zelenszkij elnök kezdte, aki arról beszélt, hogy átadja a katonáinak Orbán Viktor címét, és ők elbeszélgetnek majd a saját nyelvükön a magyar miniszterelnökkel-vagyis fegyverrel. Az ukránok a kétarcú Magyar Péter mellett avatkoznak be a magyar választásba, mert tudják, hogy a Tisza Párt elnöke Ukrajna minden követelését teljesítené.
Zelenszkij hírtévéje tombol, mert ukránok nem vehetnek benzint védett áron Magyarországon, és drukkol Magyar Péternek - videó
Megdöbbentő támadást indított Zelenszkij sajtója a védett ár ellen, amit Orbán Viktor jelentett be, miután elszabadultak a kőolajárak a világpiacon és Magyarország nem jut olcsó orosz energiához, mert Magyar Péterrel összejátszva Zelenszkij elzárta a Barátság kőolajvezetéket. Zelenszkij egyik propagandacsatornáján, a 24 Kanalon egészen-elnézést, de nem lehet más szót használni-pofátlan módon azon háborognak, hogy a védett ár nem vonatkozik az ukrán kamionosokra, akiknek így a piaci árat kell fizetni. Vagyis: a magyar kormány megvédi a magyar autósokat Zelenszkij szabotázsától, de az ukránokat nem védi meg a saját elnöküktől. A műsorvezető aztán gyorsan világossá teszi: az áprilisi választáson Orbán Viktor vereségét akarják és a kétarcú Magyar Péter mellett állnak. Hiszen, ahogy Mark Fejgin, Zelenszkij sztárügyvédje mondta, ha Magyar Péter nyer, akkor egy nap alatt Ukrajna mellé áll-nyilván akkor az ukrán kamionosokat is védené a magyarországi kormány. A 24 Kanal egy ukrán hírcsatorna, amelynek tulajdonosa a közismerten korrupt Zelenszkij-párti lvivi polgármester(hivatalosan a felesége), aki ellen több eljárás indult már, de eddig mindig megúszta.
Zelenszkij házi politológusa: azért nem küld Ukrajna olajat Magyarországnak, hogy megbuktassa az Orbán-kormányt- videó
Egy vezető ukrán politológus, Borisz Tizenhauzen minden eddiginél egyértelműbben elismerte, hogy Zelenszkij azért zárta el a Barátság vezetéket, hogy beavatkozzon a magyar választásba, és a kétarcú Magyar Péternek segítsen. Az ukrán politikai elemzők, ahogy az elmúlt napokban látszik, egyetértenek abban, hogy Magyar Péter érdeke, hogy ne érkezzen olcsó orosz energia Magyarországra, és drágább legyen a benzin. Tizenhauzen már korábban is gyűlölettől fröcsögő üzenetet tett közzé Orbán Viktorról, feltűnő, hogy ezt követte közvetlenül, hogy Zelenszkij halálosan megfenyegette a magyar miniszterelnököt. Vagyis egyértelmű, hogy Tizenhauzen Zelenszkij szavait közvetíti.
Ukrán sztárvlogger: korrupciós pénzeket szállított az ukrán aranykonvoj, és ezt Brüsszelben is tudják - videó
Megint megszólalt az ukrán sztárvlogger, Anatolij Sarij, aki már többször leleplezte Zelenszkij kormányát. Sarij most azt mondja: Zelenszkij bajban van, mert a magyar hatóságok által lefoglalt 40 millió dollár, 35 millió euró és kilenc kilogramm arany egyszerű korrupciós pénz volt, és erről Brüsszel is tud, ezért hallgat az unió az ügyben. Sarij emellett arról is beszél, hogy Zelenszkij Brüsszel jóváhagyása mellett támogatja a kétarcú Magyar Pétert az áprilisi választásokon, mert ő lenne az, aki Magyarországot Ukrajna mellé állítaná a háborúban, és támogatni fogja Kijev követeléseit, legyen szó fegyverekről, pénzről vagy katonák küldéséről.
Zelenszkij ukrán házi újságírója bejelentette: Magyar Péternek szurkolnak, értik a kampányát- videó
Minden eddiginél nyíltabban állt ki a kétarcú Magyar Péter mellett Zelenszkij propagandamédiája. Ezúttal Dmitrij Gordon televíziós műsorvezető és blogger leplezte le, hogy az ukrán kormány a Tisza Pártot támogatja. Gordon volt az, akinek műsorában Zelenszkij bejelentette 2018-ban, hogy indul az elnökválasztáson, és segítséget nyújtott neki a programja ismertetéséhez. Most a Gordon vendégeként című podcastban egy másik újságíróval együtt egymás szavába vágva dicsőítették Magyar Pétert. Többek között arról beszéltek, hogy Magyar Péter Ukrajna szövetségese, és ha esetleg olyat mond, ami ennek látszólag ellentmond, azt csak a választás miatt mondja-vagyis-fordítsuk le-azért, hogy becsapja a magyar választókat. "Ezt mi abszolút megértéssel kezeljük, sok sikert kívánunk neki"-hangzott el a podcastban. Emlékezetes: miután Zelenszkij leállította a kőolaj szállítását a Barátság kőolajvezetéken, Magyar Péter nem tiltakozott ellene, meg sem szólalt.
Ukrán sztárújságíró: Zelenszkijék fegyvereseket képeznek ki, hogy Magyarországra küldjék őket
Fegyveres zavargásokat akar kirobbantani Magyarországon Zelenszkij ukrán elnök – erről ír az egyik legismertebb ukrán sztárújságíró, Diana Panchenko. A korábbi népszerű televíziós szerint az ukrán kormány fegyvereseket képez ki, hogy aztán Magyarországra küldje, és tüntetéseken vesse be őket. Ezzel a magyar választásokba akarnak beavatkozni, hogy Magyar Pétert segítsék, aki a kétarcú politikája miatt egyre népszerűtlenebb lesz. Panchenkót 2020-ban az év újságírójának választották Ukrajnában, 2021-ben pedig a hetedik legbefolyásosabb nő volt az országban. Ahogy azt az Ellenpont megírta, Zelenszkij ukrán elnök megfenyegette Orbán Viktort, hogy megadja az ukrán katonáknak a címét, akik aztán "elbeszélgetnek vele a saját nyelvükön"-vagyis megölik. Több ukrán katona és elemző pedig Magyarország megszállásával fenyegetőzött.
Vezető ukrán diplomata ismerte be: szándékosan nem indítják újra a Barátság kőolajvezetéket
Újabb ukrán politikus erősítette meg, hogy szó sincs semmilyen meghibásodásról a Barátság kőolajvezetéken, politikai okokból nem indítják újra a kőolaj szállítását. Valerij Csalij ukrán diplomata, volt washingtoni nagykövet hosszas bejegyzésében azt írta: "Ezek után semmi ok nincs arra, hogy továbbra is orosz olajat szivattyúzzunk Magyarországra." Zelenszkij és az ukrán kormány az energiaszállítás leállításával a magyar választásba avatkozik be, a kétarcú Magyar Péter mellett. Az ukrán elnök tudja, hogy Orbán Viktor tudja csak megakadályozni, hogy Magyarország belépjen a háborúba Ukrajna mellett. Ha a beavatkozás sikeres lenne, ezer forint fölé nőne a benzin ára, és Magyar Péterék eltörölnék a rezsicsökkentést.