Oknyomozás

Oknyomozás

A Forsthoffer-klán seftelései Balatonfüreden: újabb gyanús szálakat találtunk Magyar Péter jelöltjének nevetséges szépségkirálynővé választása mögött

Amikor Forsthoffer Ágnest Magyar Péter kijelölte a Tisza Párt alelnökének, maga Magyar Péter és az ellenzéki sajtó is azzal reklámozta Forsthoffert, hogy 1998-ban ő lett a füredi Anna-bál szépe. Ez valamiért kiemelten fontos volt Magyar Péternek. Arról az Ellenpont már korábban írt, hogy Forsthoffer győzelméből 1998-ban óriási botrány lett, mivel a helyiek szerint a befolyásos hajógyári igazgató apa, Forsthoffer Ferenc intézte el lányának a győzelmet. Most azonban újabb összeférhetetlen kapcsolatot találtunk a háttérben: nem csak az apuka, az anyuka is komoly szerepet játszhatott a döntésben. 1998-ban ugyanis az Anna-bált-a korábbi évekkel ellentétben-a Hotel Annabellában rendezték, amely a Danubius-csoporthoz tartozott. Forsthofferné Varró Julianna pedig akkor már évek óta a Danubius-lánc felsővezetésének volt a tagja, abban az évben a felügyelőbizottságban is helyet foglalt. Úgy tűnik tehát, a befolyásos szülők közösen érték el, hogy lányuk-a helyiek szerint megmagyarázhatatlan-győzelmet arasson. A Forsthoffer-klán nagy hatalomra tett szert a kétarcú Magyar Péter mellett, Pápán például egyik alkalmazottjukat tették meg jelöltnek.

Oknyomozás

Fekete-Győrtől a 444-ig: leleplezzük a dezinformációs hálózatot, amit az ukránok Magyar Péter támogatására építettek ki

Kiterjedt dezinformációs propagandahálózatot hoztak létre Magyarországon az ukránok, hogy a kétarcú Magyar Péter kampányát segítsék. A hálózat két részből áll: egyrészt az ellenzéki sajtóból, amely szolgaian-sok esetben, ahogy cikkünkben bizonyítjuk is: szó szerint-közvetíti a hivatalos ukrán propagandát, másrészt a Momentum bukott elnöke, Fekete-Győr András által létrehozott internetes álprofil hálózatból, amelynek célja, hogy a Facebookot elárasszák az ukrán álhírekkel. Nyilvánvaló a szándék: Zelenszkijék minden módszert felhasználnak arra, hogy beavatkozzanak a magyar választási kampányba a Tisza Párt mellett, mert tudják, hogy Magyar Péter nem tud ellenállni a követeléseiknek.

Oknyomozás

Több, mint gyanús körülmények között meghalt egy kényszersorozott magyar férfi az ukrán hadseregben, itt az ukránok teljesen abszurd magyarázata!

Kádas Károlyt tavaly decemberben erőszakkal sorozták be az ukrán hatóságok, majd néhány napja, idén márciusban tisztázatlan körülmények között meghalt. Az ukrán verzió szerint öngyilkosságot követett el, méghozzá úgy, hogy lelőtte magát, de a magyarázat meglehetősen furcsa, sőt, nyugodtan mondhatjuk, nevetséges. A hivatalos dokumentum szerint ugyanis Kádas több lövéssel(!)végzett saját magával, ráadásul furcsa módon a fegyvert sem sikerült azonosítani. Tehát az ukránok szerint többször lelőtte magát, majd a fegyvert is eltüntette. Arról nem is beszélve, hogy a férfi ismerősei szerint a halála előtti este a jövőjét tervezgette. Vagyis semmi jele nem volt annak, hogy véget akarna vetni az életének. Az Ellenpont helyi forrásai szerint a család arra gyanakszik, hogy rokonukat megölhették az ukrán hadseregben, még mielőtt kiküldték volna a frontra. Nem ez az első eset, amikor gyanús körülmények között hal meg egy kényszersorozott kárpátaljai magyar férfi Ukrajnában, a beregszászi Sebestyén Józsefet sorozótisztek verték agyon. A kétarcú Magyar Péter mégis együttműködik az ukránokkal, köztük több kémmel is-mint például Ceber Roland Ivanoviccsal, akit a testvérének nevezett.

Oknyomozás

Itt vannak a legújabb bizonyítékok: Magyar Péter és külügyi vezetője le akar válni az olcsó orosz energiáról

A kétarcú Magyar Péter elkötelezte magát az olcsó orosz energiáról történő leválás mellett. Ezt bizonyítják külügyi vezetőjének, Orbán Anitának megszólalásai is. Orbán Anita egészen a közelmúltig egy globális LNG-cég, a Tellurian alelnöke volt. Nem véletlen, hogy ő került közvetlenül Magyar Péter mellé. Az Ellenpont által megtalált konferencián például arról győzködött mindenkit, hogy Közép-Európának le kell válnia az orosz energiáról, és át kell térnie az LNG-re. Annak ellenére mondta ezt, hogy az orosz energia kifejezetten olcsó, az LNG viszont kifejezetten drága. Feltűnő, hogy Orbán Anita már 2018-ban Ukrajna szószólójaként beszélt egy másik konferencián. Amennyiben Magyarország leválna az olcsó orosz földgázról, akkor megszűnne a rezsicsökkentés. Ezt a Barátság kőolajvezeték leállításával kapcsolná össze Brüsszel utasítására Magyar Péter: ez utóbbi ezer forintos benzinárat eredményezne.

Oknyomozás

Elítélt MSZP-s adócsalóval kampányol Magyar Péter jelöltje, együtt is buszoztak a Tisza tüntetésére

Egy adócsalásért börtönbüntetésre ítélt egykori MSZP-s politikus is részt vesz a Tisza zalaegerszegi jelöltjének, Nagy Mártának a kampányában. Szlávecz Gézát a helyi Tisza Szigetek tagjaival utaztatták Magyar Péter március 15-ei tüntetésére – vette észre az Ellenpont. Nagy Márta támogatója eredetileg ügyvéd, de információink szerint az ügyvédi kamara eltiltotta szakmájának gyakorlásától. Szlávecz a rendszerváltás után az MSZP képviselőjelöltje és ügyvédje volt.

detektor tv

Ellenpont tv

Nézd meg a szemeddel!

Oknyomozás

Szétesett a Tisza Párt a csornai körzetben: milliárdos támogatója szembeszállt Magyar Péter helyi jelöltjével

Komoly konfliktusok feszítik szét a Tisza csornai jelöltjének hátországát-tudta meg az Ellenpont. A kommunista családból érkező agrárbáró, Bóna Szabolcs jobbkeze sokáig egy másik, környékbeli gazdag vállalkozó volt. Nyikos Gábor jelenleg Babót polgármestere és egy milliárdos forgalmú cégben társtulajdonos, komoly gazdasági befolyást kiépítve a környéken. A településvezető tavaly év végéig Bóna egyik legfőbb támasza volt, úgy tudjuk, több környékbeli Tisza Sziget-rendezvényt is támogatott. Csakhogy a két helyi erős ember összeveszett, aminek az lett az eredménye, hogy Nyikos felvette az ajánlóíveket, és elindulna jelöltként egykori pártfogoltjával, a Tisza-jelölt Bónával szemben. A nyugat-magyarországi körzet egyébként is a Fidesz fellegvára, de a széthúzással még nehezebb helyzetbe kerültek Magyar Péterék.

Oknyomozás

Gázolajat engedett a földbe a Magyar Péter hajdúsági jelöltje mögött álló baloldali agrároligarcha, és jogi trükkökkel 20 éve szabotálja a föld megtisztítását

Óriási környezetszennyezési botrányt talált az Ellenpont a Tisza Párt hajdúsági jelöltje mögött álló baloldali agrároligarcha, Bódi Judit családi cégénél. A Tedej Kft.-ről 2005-ben derült ki, hogy-hanyagságból vagy szándékosan, nem világos-rengeteg gázolajat engedett a földbe. Két év után a hatóságok kötelezték a céget a szennyezett talaj megtisztítására, de Bódiék jogi trükkökkel minden határozatot elszabotálnak. Legutóbbi fellebbezésükben egészen arcpirító módon a koronavírus-járvány miatti anyagi nehézségekre hivatkozva kérték a helyreállítási határidő meghosszabbítását, annak ellenére, hogy a szennyezés nem most, hanem 20 évvel ezelőtt jelentkezett, a szocialista kormányok privatizációi során felpumpált vállalatcsoport pedig a járvány idején megtöbbszörözte a bevételeit és a hasznát. Bódi Judit egykor szocialista agrároligarcha volt, ma a Hajdúságban Magyar Péter legfőbb támogatóinak egyike. Nyilvánvaló baloldali múltja és botrányai miatt nem lehetett nyíltan ő a jelölt, ezért nevezték ki erre a barátnőjét, Göröghné Bocskai Évát, de nyilvánvalóan ő áll mögötte.

Oknyomozás

Magyar Péter embere, Kapitány István egy olyan tőkealappal együttműködve kereshetett sok milliárdot, amelynek érdeke leválni az olcsó orosz energiáról

A Tisza Párt csak 2026 elején jelentette be hivatalosan Kapitány István csatlakozását, annak ellenére, hogy Magyar Péter már 2025. októberének elején találkozott a Shell egykori vezetőjével, és az Ellenpont már akkor megírta, hogy ő Magyar Péter új embere-nyilvánvaló, hogy már ekkor együttműködtek. Most megtaláltuk, mi lehetett a késlekedés oka. Kapitány ugyanis 2025. december végéig a világ egyik legnagyobb tőkealapjának, a Stonepeaknek dolgozott tanácsadóként, feladata pedig az volt, hogy összehozza a brit Castrol olajcég felvásárlását. Ezen az egy üzleten Kapitány-a szokásos piaci árakból kiindulva-17,5 és 70 milliárd forint közötti összeget is kereshetett. Ráadásul Kapitány egyik internetes bejegyzése arra utal, hogy továbbra is kapcsolatban van a Stonepeakkel és segíti a tőkealapot üzleti érdekei teljesítésében. A Stonepeak tőkealap jelenlegi legnagyobb célja, hogy az Egyesült Államok vezető LNG exportőre legyen, vagyis közvetlenül érdekelt abban, hogy a világban visszaszoruljon az olcsó orosz kőolaj vásárlása. Kapitány István tehát már akkor megjelent Magyar Péter mellett, amikor még közvetlenül dolgozott egy olyan cégnek, amelynek üzleti érdeke, hogy Magyarország leváljon az olcsó orosz energiáról és felvásárolja a közműszolgáltatókat, amelyek az energiahordozók beszerzéséért és lakossági szétosztásáért felelősek. Emellett meg kell említeni, hogy a Stonepeak elsősorban nyugdíjalapokba fektet, vagyis érdeke az állami nyugdíjrendszerek magántőkének történő kijátszása. Ezek után nem tűnik véletlennek, hogy a kétarcú Magyar Péter és a Tisza Párt kiszivárgott programjában mind az orosz energiáról történő leválás, mind az állami nyugdíjrendszer felszámolása szerepel. A kettő azért is összefügg, mert ha Magyarország leválik az olcsó orosz energiáról, akkor rengeteg pénzre lesz szükség, ezért állami szolgáltatásokat kell eladni-például a nyugdíjrendszert és az állami közműszolgáltatókat.

Oknyomozás

Így tervezhette meg közösen a Barátság kőolajvezeték leállítását Zelenszkij és Magyar Péter

Már 2023 óta készült a Barátság kőolajvezeték leállítására Zelenszkij ukrán elnök és Brüsszel, ebbe később Magyar Pétert is bevonták. Egy kiszivárgott amerikai titkoszolgálati jelentés szerint Zelenszkij egyenesen fel akarta robbantani a vezetéket, de Ursula von der Leyen is arról beszélt, hogy nyugodtan állítsa le Ukrajna a vezetéket, amennyiben Magyarország nem oldja fel az ukrán dömpingárukkal szembeni akkori intézkedéseket. A Tisza Párt megalapítása után egyre szorosabb lett a kapcsolat az ukránok és Magyar Péter között. Ennek a folyamatnak a végén rendelték Münchenbe a Tisza Párt elnökét, ahol nyugati közvetítéssel egyeztethetett az ukrán elnökkel-ezután az ukránok egyértelművé tették, hogy nem indítják újra a Barátság vezetéket. Ahogy megírtuk, a kétarcú Magyar Péter ezután egy delegáció tagjaként Kijevbe küldte emberét, a nulla százalékos Momentum semmilyen politikai befolyással nem rendelkező frakcióvezető-helyettesét, Gelencsér Ferencet, aki szerint 20 percen keresztül csak a Barátság vezetékről beszéltek. Nyilvánvaló, hogy Magyar Péter abban érdekelt, hogy a Barátság vezetéken ne induljon újra a szállítás, ezzel ezer forint főlé nőjjön a benzin ára, és megszűnjön a rezsicsökkentés. Ezért működik együtt az Orbán Viktort halálosan megfenyegető Volodimir Zelenszkijjel. Mutatjuk a részleteket!

Oknyomozás

Magyar Péter emberét fogadta Brüsszelben Zelenszkij ukrán elnök, a Barátság vezeték leállításáról beszéltek

Volodimir Zelenszkij meglepetésre személyesen fogadta Gelencsér Ferencet, a választáson nem induló, nullaszázalékos párt, a Momentum semmilyen érdemi funkcióval és befolyással nem rendelkező frakcióvezető-helyettesét. Gelencsért egy delegáció tagjaként próbálták elrejteni, de a momentumos politikus maga árulta el, hogy 20 percen keresztül beszéltek az ukrán elnökkel a Barátság kőolajvezetékről, február utolsó napjaiban. Hogy pontosan mit, azt nem lehet tudni, mert erről Gelencsér hallgat. Nyilvánvaló, hogy az ukrán elnök nem szánna időt a semmilyen érdemi befolyással nem rendelkező, jelentéktelen, bukott politikusra, aki azzal lett valamennyire ismert, hogy parlamenti felszólalását sem tudta elmondani idegességében. A momentumos frakcióvezető-helyettest Magyar Péter küldhette Kijevbe, hogy Zelenszkij üzenetét elhozhassa, és egyeztessék a terveket a Barátság vezeték leállításáról. Az ukránok a kétarcú Magyar Péter mellett akarnak beavatkozni a választásba, mert tudják, hogy véglegesen leállítaná az orosz kőolaj és gáz vásárlását, hiszen semmiben nem tud ellentmondani Brüsszelnek és az ukránoknak.

Oknyomozás

Egy baloldali agrároligarcha barátnőjét indítja a Hajdúságban Magyar Péter

Egy baloldali oligarcha strómanját jelölte a választáson Hajdúböszörményben Magyar Péter. Göröghné Bocskai Éva polgármester mögött valójában Bódi Judit agrármilliárdos áll, akinek családja az elmúlt tíz évben 2,5 milliárd forint uniós agrártámogatást tett zsebre. A Bódi-család és a tulajdonában álló cég különböző tisztségviselői összesen 6 milliárd forint értékű állami földet vásároltak fel. Bódi egyértelművé tette, hogy Magyar Pétert támogatja, de nyilvánvaló szocialista pártmúltja miatt hivatalosan nem indíthatták, hiszen dolgozott például a 2002 utáni MSZP-SZDSZ kormány Miniszterelnöki Hivatalában is és jelenleg is Hajdúnánás szocialista polgármestere. Így lett jelölt a magát korábban függetlennek hazudó Göröghné, aki nyíltan vállalja szoros személyes barátságát Bódi Judittal.

Oknyomozás

Ukránokat toboroznak Magyar Péterék a Facebookon a gödi gyár lejáratásához, itt a bizonyiték!

Egy ukrán nyelvű Facebook-oldalon keresnek nyilatkozókat Magyar Péternek a gödi gyár ügyében, a poszt szövege alapján egyértelműen Magyar Péter megbízásából. A felhívást közlő ukrán nő amúgy egyszerűen keresztnevén, Péternek nevezi a Tisza Párt elnökét, bizonyítva a szoros kapcsolatot. A trükkösen megfogalmazott szöveg nyitva hagyja annak lehetőségét, hogy a jelentkezők akár hamis történeteket is megoszthassanak. Ez egyértelmű bizonyíték Magyar Péter ukrán kapcsolataira, és arra, hogy Zelenszkij és kormánya minden erővel azon dolgozik, hogy Magyar Pétert segítse a választási kampányban, akár óriási hazugságokkal is.

Oknyomozás

Felbukkant a BlackRock a Magyar Pétert támogató Bajnai Gordon cége mögött

Bajnai Gordon hosszú időn keresztül csak a háttérben szervezte a magyar ellenzéket, az utóbbi időben több jel is igazolta, hogy megjelent Magyar Péter mellett is. Januárban aztán-némileg váratlanul-nyilvánosan vállalta a támogatását. Bajnai 2010 óta a nagy nemzetközi pénzügyi befektetők világában játszott szerepet. Több befektetésekre specializálódott cég élén is ő áll. Az Ellenpont most észrevette, hogy az egyik Bajnai Gordon elnökölte szervezet, az InCircle mögött közvetve(egy közbeiktatott cégen keresztül)megjelent szpornzorként a BlackRock. A BlackRock felfoghatatlan összeget, 14 billió dollárt kezel, és ezen keresztül óriási befolyást játszik a világ összes stratégiai iparágában, köztük elsősorban a hadiipart. Így a BlackRock érdeke a háború folytatása, és ez az érdeke a BlackRock által támogatott cégeknek, így a Magyar Péter mellé állt Bajnai Gordon cégének is.

Oknyomozás

Megpróbálták eltitkolni: Forsthoffer Ágnes családjának egyik alkalmazottját indítja Pápán Magyar Péter

Látványosan terjeszkedik az egyik legismertebb Balaton-környéki oligarchacsalád: Forsthofferék már a politikában is igyekeznek jó pozíciókat elfoglalni. Miután Forsthoffer Ágnes a Tisza alelnöke lett és megkapta a balatonfüredi jelöltséget, Magyar Péter furcsa módon a család egyik alkalmazottját indította el a közelben lévő Pápán-derítette ki az Ellenpont. Ujvári Szilvia jelenleg is Forsthofferék céges érdekeltségénél, a virágföldeket gyártó és árusító Teklandnél dolgozik. Bár egyértelmű a kapcsolat közöttük, Ujvári valamiért kihagyta hivatalos bemutatkozásából, hogy anyagilag erősen függ a Tisza alelnökének családjától.

Oknyomozás

Nincs vége a Tisza Párt ukrán applikációs botrányának: újabb adatokat gyűjtenek Magyar Péterék a választókról

Megint készül valamire a Tisza Párt az ukránok által fejlesztett applikációjával. Januárban és februárban is módosították az adatvédelmi szabályzatukat. Ennek értelmében még több személyes információt gyűjthetnek a választókról, és gyakorlatilag azt csinálhatnak ezekkel, és addig, amit és ameddig akarnak. Ahogy korábban az Ellenpont is megírta, a Tisza Világ applikációból többszázezer támogatójuk neve és lakcíme került ukránokhoz. Most az applikáció segítségével még több adatot gyűjthetnek, és ezek is az ukrán fejlesztőkhöz juthatnak.

Oknyomozás

Eltitkolta Magyar Péter jelöltje, hogy exkluzív egyiptomi utazásokat szervez

Exkluzív, egyiptomi nyaralásokat szervez egy utazási irodán keresztül a Tisza komáromi képviselőjelöltje – derítette ki az Ellenpont. Ez azért érdekes, mert Árvay Nikolett hivatalos életrajzából ezt teljes egészében kihagyta, csak arról írt, hogy ügyvédként dolgozik. Pedig az Azur Dream oldalán jelenleg is kapcsolattartóként van feltüntetve, megadták az elérhetőségeit és még egy tengerparti fotót is feltettek róla. Az egyelőre nem tisztázott, hogy Árvaynak van-e tulajdoni része az utazási irodában, de az életszerűtlen, hogy az ügyvédkedés mellett egyszerű alkalmazott lenne. Már csak azért is, mert az egyik hurghadai airbnb szobánál őt tüntetik fel házigazdaként, ez pedig általában az ingatlan tulajdonosát jelenti. Ráadásul Árvay Nikolettnek már korábban is volt turisztikai vállalkozása, ami nem volt sikeres, végül ideiglenesen még a vagyonát is lefoglalták.

Oknyomozás

A baloldal áron alul adta nekik a magyar bankokat, a devizacsapdába került magyarok leggátlástalanabb kihasználói voltak - ezért is kampányol Magyar Péterék mellett az Erste Bank

Ahogy az Ellenpont megírta, nyíltan beszállt a választási kampányba Magyar Péterék mellett az Erste Bank. Egy provokatív reklámvideóban lényegét tekintve a kormányváltásra buzdítanak. Nem véletlenül, az Erste az a bank Magyarországon, amely a legjobban kötődik a mindenkori baloldalhoz. Eleve a baloldali kormányok esztelen privatizációjának köszönhetően került a magyar bankszektorba és nőtt nagyra, többek között annak köszönhetően, hogy az MSZP és az SZDSZ áron alul odaadta nekik előbb a Mezőbankot, majd a Postabankot-korábban mindkettőt az adófizetők pénzéből mentették meg. Ezt azzal hálálták meg, hogy méretüket messze meghaladó módon, rendkívül agresszív stratégiával szálltak be a magyar emberek százezreit tönkretevő devizahitelezésbe. Jellemző a bank-nyugodtan mondhatjuk-lelketlenségre, hogy egy korabeli újságcikk szerint egyedüliként azzal dicsekedtek, hogy az alacsonyabb jövedelműek magasabb kamatot fizetnek. Így az Erste Bankot rosszul érintette(a bankok közül őket érintette a legrosszabbul), amikor az Orbán-kormány több döntést is hozott a bajba került magyar emberek megmentésére-természetesen a bankok terhére. Nem véletlen, hogy a baloldali kampányokba már 2014-2015-ben beszállt az Erste korábbi vezérigazgatója, Papp Edit. Az ő példáját követve helyezték most Kármán Andrást, az Erste egykori vezetőjét Magyar Péter mellé.

a szerkesztőség

Gábor László

főszerkesztő

dr. Both Hunor

operatív vezető

dr. Bordács Bálint

főszerkesztő-helyettes

Szalai Szilárd

vezető szerkesztő

Pongrácz B. Csaba

vezető kutató

Turi Zoltán

szerkesztő

Vági Barbara

szerkesztő