A 444 hosszú propaganda cikkben számolt be az új kormányzat új szervezetéről, a Működő és Emberséges Magyarország Intézetről.1
Az egyelőre jogszabályi háttér nélküli szervezet feladata kettős lesz, egyrészről szakmai háttéranyagokat, reformjavaslatokat készítenek elő a kormányzat számára, mint egy klasszikus kutatóintézet, másrészről pedig a "társadalmi akaratot, problémákat, igényeket" mérik fel és "becsatornázzák a döntéshozatalba"
A 444-nek a Tisza Párt bemutatta az új intézményt, és kiderült, hogy a Miniszterelnökség Szakpolitikáért Felelős Államtitkársága, vagyis Bíró-Nagy András alatt működik majd az Intézet, mint központi hivatal. A hivatalnak - a hivatalos reklámszöveg szerint - autonóm működése lesz, saját vezetőséggel, ami azért nehezen elképzelhető, mert a Miniszterelnökség kötelékében működik majd. Ráadásul a Policy Solutions éléről érkező államtitkár Bíró-Nagy Andráson túlmenően a szervezet felett őrködik majd Radnai Márk is.
Ha ennyi bonyodalom nem lenne elég, ráadásul ott van még a miniszterelnök-helyettes, Ruff Bálint is, akinek feladata épp a minisztériumok munkájának összehangolása lesz és Bódis Kriszta is, aki kormánybiztosként épp a társadalompolitikai koordinációért felel. Vagyis ezek mind ütközhetnek az új intézet hatásköreivel. Tehát borítékolható a káosz, különösen, hogy a cikk is beszámol arról, hogy még nincs vezetője a szervezetnek, és az sem világos, hogy azt ki nevezi majd ki.
Ruff Bálint már a 2010 előtti kormányok idején a baloldal aktivistája volt. Az SZDSZ és az MSZP mellett is dolgozott. Ruff a volt MSZP-s szegedi Botka László, valamint az ellenzéki összefogás VIII. kerületi polgármestere, Pikó András kampányaiban is aktív szerepet vállalt. Márki-Zayt volt cégén keresztül is támogatta, a Bajnai Gordonhoz és köreihez köthető DatAdat telefonos kampányával is összefüggésbe hozható egykori cégén, a Call To Action Hungary Kft.-n keresztül segítette a baloldali összefogást 2022-ben.

Ruff és Bíró-Nagy kaphat egy kormányzaton belüli kutatóintézetet
Ebből számunkra az tűnik valószínűnek, hogy a kampányban a Tisza Pártot támogató Policy Solutions vezére, Bíró-Nagy András fog ezzel a kormányzaton belül egy saját think-thank-hez jutni, ő fogja a valódi javaslatokat kidolgozni, és azokat a reformokat előbb a minisztere, Ruff Bálint miniszterelnökhelyettes és így a kormány elé vinni.
Hogy milyen témák kerülhetnek terítékre arról is lehet elképzelésünk, ha belenézünk a Policy Solutions tanulmányaiba, kutatásaiba. A Bíró-Nagy András által vezetett intézet számos alkalommal vizsgálta a magyar társadalom hozzáállását például az LMBTQ-jogok, vagy épp a migráció kérdéséről.
2021-ben még arról beszélt egy tanulmány a migráció kapcsán, hogy Orbán Viktor politikai főnyereménye volt ez a téma.2 2022-es tanulmányában boldogan számolt be a külföldi bevándorlókkal szembeni ellenállás enyhüléséről, ahogy később ismét. De a 2022-es kutatásban szintén kérdésként merült fel az LMBTQ-kérdésekhez való magyar hozzáállás, amelyről megállapította az intézet, hogy a magyarok közel fele nem támogatja. 3
Ha azt gondolnánk, hogy kivételesen foglalatoskodott ezzel a kérdéskörrel a Policy Solutions, akkor tévedünk. Hiszen egy 2024-es kutásban újra előkerült, sőt külön tematizálták az LMBTQ-közösség jogait, úgymint Magyarországon fontos kérdést. Rákérdeztek az azonosneműek házasságára, és az örökbefogadáshoz való jogukra is. A kérdezőknek csalódni kellett, hiszen a megkérdezettek negyede sem támogatta az örökbefogadást, és kicsit több, mint a fele támogatta csak a házasságot.4
És még milyen témákkal foglalkozott a Policy Solutions az elmúlt években? Természetesen a Tisza Párt folyamatos támogatásával foglalkoztak, de jelentős hangsúlyt kapott Ukrajna is, a szervezet külpolitikai tanulmányának kétharmada erről szólt.
Ami elgondolkodtató a Működő és Emberséges Magyarország Intézet kapcsán az az, hogy a 444 cikke elárulja, hogy a szervezet célja lesz többek közt a társadalom problémainak képviseletén túlmenően hogy "civil kontrollt" hoznának létre. Ez pedig egyet jelenthet azzal - ismerve a nyugat-európai trendeket - hogy az álcivil aktivistákat használja fel a Tisza Párt a politikai akarata keresztülvitelére. Elég csak az Európai Uniós cenzúraszabályokra, vagy Lengyelország igazságügyi reformjára gondolni.

A nemzetközi baloldal teljhatalmat kap az új kormányban
Ha a Működő és Emberséges Magyarország Intézet mögött álló Policy Solutions megvizsgáljuk, megalapozottá válik ez a félelem. A Policy Solutions támogatói támogatói olyan nemzetközi baloldali szervezetek, mint például a német Friedrich Ebert Stiftung (FES) vagy a brüsszeli Foundation for European Progressive Studiest (FEPS). Az első a német szociáldemokraták pártalapítványa, ami szorosan együttműködik az Atlantic Councillal és az Open Society Foundation-nel is.
A másodiknak pedig olyan tagintézményei vannak, mint: Szociális Demokráciáért Intézet - MSZP és a Párbeszéd által létrehozott intézmény, a Táncsics Mihály Alapítvány- MSZP egykori pártalapítványa - és a Policy Solutions.5
De a korábbi cikkünkben bemutattuk a most már Ruff Bálint államtitkáraként a Működő és Emberséges Magyarország Intézet felett diszponáló Bíró-Nagy Andrást is. Dr. Bíró-Nagy András baloldali kapcsolatai több szerepvállaláson keresztül is megmutatkoznak. 2013-2014-ben Andor László MSZP-s uniós biztos politikai tanácsadójaként dolgozott az Európai Bizottságban.
Bíró-Nagy emellett az Új Egyenlőség magazin szerzői között is felbukkan – a volt LMP-s Scheiring Gábor, az ellenzéki aktivista Perintfalvi Rita és a baloldali közgazdász-főszerkesztő, Pogátsa Zoltán mellett. A magazint kiadó alapítvány vezetőségében pedig a Jelen főszerkesztőjét, a szintén baloldalra sorolható Lakner Zoltánt is megtalálhatjuk.

Bíró-Nagy az összes baloldali összefogásban szerepet vállalt 2018-tól máig. A nyilatkozatai is ezt bizonyították:
- 2018. február: Ha feláll egy egységfront, az ellen a Fidesz nem tud mit tenni
- 2022. február: Márki-Zay Péter sajátos stílusa még hozhat is az ellenzéknek.
Bíró-Nagy András tehát rendre az ellenzéki összefogás erejét hangsúlyozza, de 2022-ből különösen sok ismerős megállapítást olvashatunk tőle. Akkor úgy vélte, nagyobb az ellenzék tartaléka a bizonytalanok között (nem jött be), nem működnek Márki-Zay Péterrel szemben "a bejáratott sablonok", a megélhetési válság és az infláció a Fidesz legnagyobb ellenfele… és sorolhatnánk.
Különösen megmosolyogtató ez az idézet tőle négy évvel ezelőttről: "Hozadéka lehet még az ellenzéknek Márki-Zay stílusa is, ebben én nem csak azt a rizikót látom, hogy esetleg egy-egy mondata után magyarázkodnia kell. Az, hogy a hagyományos baloldali és liberális ellenzéki komfortzónán kívüli témákkal és nyelvezettel lép fel, a billegő körzetek szempontjából hozhat is az ellenzéknek. Húzhat Márki-Zay olyan váratlant, ami esetleg a Békés megye 4-es vagy Somogy megye 4-es körzetben is megmozdítja azokat a szavazókat, akikhez a megszokott ellenzéki retorika nem ér el."
- 1https://444.hu/2026/05/20/formalodik-a-tisza-legambiciozusabb-projektje-soha-nem-latott-intezmenyi-ujitasokkal-ultetnek-az-asztalhoz-a-tarsadalmat
- 2https://www.tandfonline.com/doi/full/10.1080/1369183X.2020.1853905#d1e269
- 3https://www.policysolutions.hu/userfiles/elemzes/344/policy_solutions_hungarys_political_compass_2022_en.pdf
- 4https://policysolutions.hu/userfiles/elemzes/368/policy_solutions_fes_briefing_hopes_aspirations_and_fears_2024.pdf
- 5https://ellenpont.hu/policy-solutions-magyar-peter