image description

Felbukkant a BlackRock a Magyar Pétert támogató Bajnai Gordon cége mögött

Bajnai Gordon hosszú időn keresztül csak a háttérben szervezte a magyar ellenzéket, az utóbbi időben több jel is igazolta, hogy megjelent Magyar Péter mellett is. Januárban aztán-némileg váratlanul-nyilvánosan vállalta a támogatását. Bajnai 2010 óta a nagy nemzetközi pénzügyi befektetők világában játszott szerepet. Több befektetésekre specializálódott cég élén is ő áll. Az Ellenpont most észrevette, hogy az egyik Bajnai Gordon elnökölte szervezet, az InCircle mögött közvetve(egy közbeiktatott cégen keresztül)megjelent szpornzorként a BlackRock. A BlackRock felfoghatatlan összeget, 14 billió dollárt kezel, és ezen keresztül óriási befolyást játszik a világ összes stratégiai iparágában, köztük elsősorban a hadiipart. Így a BlackRock érdeke a háború folytatása, és ez az érdeke a BlackRock által támogatott cégeknek, így a Magyar Péter mellé állt Bajnai Gordon cégének is.

  • írta: dr. Bordács Bálint
              főszerkesztő-helyettes

  • 2026. március 1. 7:00

Az elmúlt hónapokban áramlani kezdtek a nemzetközi pénzügyi körök képviselői a Tiszába. A legismertebb eset az volt, amikor a Shell globális alelnökének, Kapitány Istvánnak az érkezését jelentették be.1

De csatlakozott Magyar Péterékhez az Erste Lakástakarékpénztár Zrt. korábbi elnöke, Kármán András2 és a Vodafone Global közkapcsolati vezetője, a Globsec elnökségi tagja, Orbán Anita is.3

Megjelent a BlackRock Bajnaiék mögött

Ahogy korábbi cikkünkben bemutattuk, ezek a tanácsadók a nemzetközi karrierjük idején kötődtek a világ legnagyobb vagyonkezelőjéhez, a BlackRockhoz. Az Ellenpont most egy érdekes adalékra lett figyelmes:

a Tisza egyik legfontosabb támogatója, Bajnai Gordon is kapcsolódik az óriásvállalathoz, méghozzá egyik nemzetközi szervezetén keresztül.

Az egykori MSZP-s miniszterelnök a nyilvánosságban sokáig távol tartotta magát a hazai politikától, azonban január elején a hvg-nek nyilatkozva váratlanul kiállt Magyar Péter mellett.4

Visszatérése miatt a médiában aránylag sokat foglalkoztak vele, azonban egy dologról eddig még nem igazán esett szó: Bajnai az elmúlt években a nemzetközi tanácsadói munkái5 mellett újra egyre erőteljesebb szerepet kezdett játszani a nagy pénzügyi befektetők világában .

Az köztudott, hogy tavaly előtt kinevezték a független, befektetésekre specializálódott globális tanácsadó cég, a Campbell Lutyens élére.6 Az viszont kevésbé, hogy ezen kívül két hasonló profilú szervezetben is magas pozíciót tölt be: elnök és igazgatósági tag az Institutional Circle-ben (InCircle)7 , továbbá szintén helyet foglal a Pacific Pension Institute (Board of Directors) vezetőségében.8

Bajnai Gordon elnökként bukkant fel az intézményi befektetőket célzó platform, az InCircle vezetőségében. Forrás: InCircle

Mindkét szervezetet a nagy intézményi befektetők (nyugdíjalapok, biztosítók, befektetési alapkezelők stb.) számára hozták létre egyfajta platformként, elsősorban tudás, -és tapasztalatmegosztás céljából.

Érdekesség, hogy Bajnai éppen a legutóbbi, a baloldal vereségével végződő parlamenti választás másnapján jelent meg az InCircle-nél. Legalábbis a honlapjukon 2022. április 4-én közölték a hírt, hogy a magyar üzletember helyet kapott az igazgatóságban.9

Fontos hangsúlyozni, hogy bár ezek a társaságok nem mozgatnak önállóan pénzeket, az általuk szervezett fórumokon kapcsolatba kerülnek a nemzetközi pénzelittel. Így a legnagyobb befektetési alapkezelők képviselőivel is, akik időként visszaadnak valamit abból, amit szakmailag kaptak.

Így van ez Bajnai által elnökölt InCircle esetében is, akik mögött közvetve megjelent a BlackRock.

Tavaly az InCircle egyik legfőbb szponzora a Scientific Beta volt.10

Scientific Beta az egyik legfőbb támogatója volt Bajnai Gordon nevével fémjelzett InCircle-nek. Forrás: InCircle

A befektetési indexeket és stratégiákat fejlesztő cég hivatalos oldalán külön menüpontban sorolják fel az ügyfeleket és a partnereket.11 Közöttük van Larry Fink dollárbilliókat megmozgató vagyonkezelője, a BlackRock is.

A Scientific Beta ügyfeleinek és partnereinek listájában ott van a BlackRock. Forrás: Scientific Beta

Dollárbilliókat mozgatnak meg

A BlackRock az átlagember számára felfoghatatlan pénzeket mozgat meg: 2025 végére a kezelt vagyonuk rekordösszegre, nagyságrendileg 14 000 milliárd (14 billió) dollárra nőtt. Ezzel továbbra is messze vezetik a világ legnagyobb vagyonkezelőinek a listáját, maguk mögé utasítva a második helyen álló, szintén több billió dolláros értékben üzletelő Vanguardot.

A BlackRock és társai mostanra a tulajdonosi összefonódásoknak köszönhetően megszállták a stratégiai iparágakat: a mezőgazdaságtól a techiparon át a gyógyszeriparig.
A BlacRock new yorki székhelye. Fotó: Erik McGregor / Getty Images

De a legnagyobb szerepük egyértelműen a hadiiparban van: a legnagyobb amerikai fegyvergyártók (Lockheed Martin, Northrop Grumman, Boeing stb.) mögött mind ott vannak jelentős befolyással rendelkező tulajdonosként. Márpedig ezek a vállalatok gyártják az Ukrajnába küldött fegyvereket. Mindez azt is jelenti, hogy 

a fegyvergyártók tulajdonosainak, a vagyonkezelőknek gazdasági érdekük a háború folytatása, hiszen így még nagyobb profitot tudnak bezsebelni.

A gazdasági terjeszkedés mellett politikai szinten is látványosan tör előre a BlackRock. Larry Fink vezérigazgató régi stratégiája, hogy vezető pozícióba vesz fel politikusokat, majd pár év múlva, amikor politikai irányítókká válnak, rajtuk keresztül kiterjeszti a hídfőállásait. Erre a legerősebb példa Németország jelenlegi kancellárja, a kontinens egyik legnagyobb hatalmú politikusa, Freiedrich Merz, aki egyenesen a német BlackRock vezetői székéből érkezett a politikába.

Nagyon úgy néz ki, hogy a Blackrock szemet vetett Magyarországra is, és céljainak elérésére a Tiszát és Magyar Pétert használja eszközként.


  1. 1https://www.facebook.com/watch/?v=26097514669861734&ref=sharing
  2. 2https://magyartisza.hu/hirek/ujsag/turisztikai-es-gazdasagi-szakemberrel-erosit-a-TISZA-koetcsen-mutatkoztak-be-az-uj-szakpolitikusok
  3. 3https://ellenpont.hu/orban-anita
  4. 4https://hvg.hu/360/20260102_bajnai-gordon-europa-nem-maradhat-novenyevo-interju
  5. 5https://ellenpont.hu/bajnai-gordon-haboruparti-agytrosztok
  6. 6https://campbell-lutyens.com/about-us/our-team/gordon-bajnai/
  7. 7https://institutionalcircle.com/executive-board/
  8. 8https://www.ppi.institute/board-of-directors/gordon-bajnai
  9. 9https://institutionalcircle.com/?s=bajnai
  10. 10https://institutionalcircle.com/
  11. 11https://www.scientificbeta.com/about-us/about-us-partners