Az egyetlen saját társulattal rendelkező, francia állami színház, a magyar Nemzeti Színháznak megfelelő Comédie-Francaise történelmi épületét felújítják, ezért a társulat különböző helyeken játszik. Két hónapig például az Odéonban. A Comédie híres Richelieu-termének bezárása idején most egészen biztosan az Odéon a legszebb, leghíresebb működő színházépület Franciaországban.
Tehát, Odéon.
Maga a színháztörténet és maga a történelem.
250 éve alatt a legnagyobb francia előadások egy része itt született, sokáig éppen a Comédie-Francaise fennhatósága alá tartozott, majd Giorgio Strehler úgynevezett Európa Színházat kreált belőle 1990-ben. Ha csak az azóta eltelt időszakot nézzük, például itt rendezte meg Robert Wilson többek között Heiner Müller zseniális, kétszereplős Veszedelmes viszonyok-variációját Isabelle Huppert-rel (amit később az Alföldi-féle Nemzeti oly ügyetlenül próbált másolgatni), itt lépett hosszú idő után színpadra Daniel Auteuil, itt rendezett Patrice Chéreau és Luc Bondy, itt játszott, játszik szinte minden második évben az előbb említett Isabelle Huppert (Ivo Van Hove gyönyörű és tiszta Üvegfigurák-előadásában vagy Warlikowski igazi, lengyel A vágy villamosában, de Csehov- vagy Racine-szerepei is felejthetetlenek). És otthona volt Valere Novarinának is. A néhány hónapja meghalt, zseniális francia író-rendező azért is érdekes, mert az ő előadásával szerepelt Vidnyánszky Attila igazgatása alatt közel 15 éve a debreceni színház egy teljes héten át, óriási sikerrel az Odéonban. (Novarina mintegy posztumusz előadása egyébként az áprilisi MITEM-re jön a Nemzeti Színházba.)
És maga a történelem.
Például 1968. A szélsőbalos, anarchista diáklázadás kis túlzással az Odéonban kezdődött. Ezt foglalták el a diákok. Egyrészt azért, mert közel van a Sorbonne-hoz, másrészt, mert a polgári normalitás jelképe volt. Jean-Louis Barrault volt az igazgató, és a nagy színész-rendező talán valamiféle szánalmas nosztalgiától vezetve, az őt gyalázó félcsőcselék mellé állt. Hiába utasította a kultuszminiszter, hogy kapcsolja ki az áramot a színházban és akkor nyilván az ostromlók kivonulnak, erre nem volt hajlandó. Néhány nap múlva Barrault-t ezért leváltották. Miután véget ért a gazdag gyerekek lázadása, az Odéont hónapokig nem tudták megnyitni, olyan pusztítást végeztek a "forradalmárok" a történelmi színházépületben. És olyan mocskot hagytak hátra. Milyen ismerős...
Na, de hagyjuk a történelmet.
Most az elmúlt hetekben tehát a Comédie-Francaise vendégszerepelt az Odéonban. Hamlet. Szívszorító előadás, valójában a színház hatalmáról és az elmúlásról. Egyszerre modern és egyszerre klasszikus. A belga Ivo Van Hove rendezte, Polonius főkamarást az egyik legnagyobb francia színpadi színész, Denis Podalydes játszotta (a MITEM-en ő volt Orgon a Tartuffe-ben, szintén Van Hove-rendezésben), Claudius egy César-díjas színész-rendező, az elképesztően szuggesztív Guillaume Gallienne, őt is láthattuk Vidnyánszky Attila színházi fesztiválján. Hamlet Christophe Montenez, akinek visszafogott dühkitöréseit és tehetetlen indulatát finoman szólva nem úgy kell elképzelni, mint egy artikulátlanul rikácsoló Molnár Áront vagy egy tüntetéseken fahangon bőgve-kornyikáló Nagy Ervint.
Tökéletes előadás. Csak egy probléma volt.
Kint 6 fok volt, a színházban pedig nem volt fűtés. Hivatalosan. Nem elromlott. Teljesen tudatosan, nem fűtöttek. Spórolásból. A gyönyörű ruhatárban, ahol évekkel korábban hosszú sorok álltak, egyetlen ember sem volt. Senki. A ruhatárban pedig egyetlen kabát sem. A ruhatáros fiatalember sajnálkozva figyelmeztetett: inkább ne adjuk be a kabátot, mert - így mondta - "az Odéonban nincs fűtés".
A nézőtéren volt, aki a sapkáját is a fejére húzta. A kabátban ülő nézőkön meg sem lepődtünk. Ki akarna megfázni egy színházban?
A párizsiak pedig nem lázadoznak. Megszokták négy év alatt. Amióta tart az orosz-ukrán háború. Hiszen otthon is 18 fokra állítják a fűtést. Másképp hogy tudnák kifizetni, hacsak nem gazdag emberek?
Még egyszer: nincs fűtés a leghíresebb párizsi színházban, mert megfizethetetlen. Ursula és Zelenszkij nyilván elégedett.
Mi, magyarok szerencsések vagyunk. Egy hónap múlva erről is dönthetünk. Például arról is, hogy Zelenszkij és a hozzá törleszkedő tiszás társa miatt akarunk-e fázni.
Nem akarunk.