A Momentum visszaléptetésében és lenullázásában kulcsszerepe volt Fekete-Győr Andrásnak. Az ex-pártelnök májusban váratlanul arra szólította fel a közösségét, hogy lépjen hátrébb és ne induljon el a jövő évi választáson.1
A kezdeményezés hatalmas feszültséget okozott a pártban, azonban végül a Momentum döntéshozó szerve, a küldöttgyűlés beadta a derekát. Június elején – beállva a korábbi pártelnök javaslata mögé – egy sajtóközleményben hivatalosan is bejelentették: távol maradnak 2026-tól, így segítve a kormányváltás ügyét.2
A döntés szembement mindenféle politikai logikával, hiszen normális esetben egy párt legfőbb célja a hatalom megszerzése, vagy legalábbis valamilyen szintű részvétel kiharcolása a döntéshozásban. Azonban nem ok nélkül történtek irracionális dolgok a Momentumban: komoly kavarások és egyeztetések történtek a színfalak mögött, aminek egyik fontos alakítója volt egy eddig nem ismert tiszás háttérember.
"Megkértem Andrást, hogy lépjen"
A párt ügyeire rálátó forrásunk úgy fogalmazott, hogy szerinte Fekete-Győr "kiárusította a Momentumot," de legalább megérte neki. "Beültették" a Politikai Üldözöttekért Alapítvány kuratóriumába, influenszerként pörgetik a Facebookon és minden bizonnyal jól járna egy Tisza-kormánnyal is.
Forrásunk mindezt arra hivatkozva állította, hogy Fekete-Győr András több alkalommal is a pártvezetés engedélye nélkül egyeztetett a visszalépésről a Tisza hátországának tagjaival. Úgy tudjuk, részben ennek következményeként indítottak ellene fegyelmi eljárást a párton belül, aminek végül nem lett semmi következménye.3
Nagyon úgy néz ki, hogy valóban jelentős mozgások voltak a liberális párt leépítése előtt. Dull Szabolcs politikai elemző, a Telex volt főszerkesztőjének május 7-ei, Fekete-Győr felvetését értékelő posztja4 alá egy igencsak érdekes hozzászólás érkezett. Egy Ruszin Zsolt nevű férfi azt írta, hogy régóta győzködi Fekete-Győrt a Momentum visszaléptetéséről:
már korábban megkértem Andrást, hogy lépjen. Végre megtette. Ezúton is köszönöm neki.

Felmerül a kérdés: ki ez a férfi, aki ennyire magabiztosan, már-már kioktató stílusban dicsekszik a nem nyilvános egyeztetésekkel? Értesüléseink szerint a Fekete-Győrt utasítgató Ruszin Zsolt a Tisza hátországának erős embere.
Találkoztunk olyan véleménnyel, hogy a könyvelőként dolgozó Ruszin gazdasági és adóügyi kérdésekben kívülről, tanácsaival segíti az ellenzéki pártot.

Magyar Péterékhez való kötődését jól mutatja, hogy több alkalommal is felbukkant a Tisza rendezvényein: részt vett a februári kongresszuson, és az október 23-ai vonuláson.5Emellett kifejezetten aktív a tiszás Facebook-csoportokban.
Ukrán szálak a családban
Legalább ennyire fontos, hogy a háttérembert rokoni szálak fűzi Magyar Péter jobbkezéhez:
Ruszin Zsolt ugyanis Ruszin-Szendi Romulusz unokatestvére, az apukáik testvérek voltak.

Ruszin-Szendit nem kell különösebben bemutatni, hiszen nagyon erős pozíciói vannak a Tiszában. Katonai tanácsadóként ukrán kapcsolatainak köszönhetően kiemelt szerepet visz az ellenzéki párt és Kijev közötti kapcsolatok kiépítésében. Nem véletlenül.
A Ruszin családnak ugyanis erős ukrán háttere van. Ruszin Zsolt egyik hozzászólásában maga dicsekedett el azzal, hogy "a ruszinok (rutének) Kárpát-Ukrajnaiak." Mint kiderült, Ruszin-Szendi Romulusz és az ő édesapja a Trianon utáni áttelepítéskor kerültek a mai Ukrajna területéről Edelénybe. Innen eredeztethető a Ruszin család erős kötődése a keleti országhoz.
Ruszin Zsolt édesapja magas rangú diplomata volt a szocializmusban. Egész pontosan a moszkvai nagykövetségen első titkárként dolgozott (vagyis a nagykövetség második-harmadik legfontosabb embere volt), lényegében ő vitte a hátán a diplomáciai, szervezési feladatokat a peresztrojka és a glasztnoszty idején 1990-ig.

Feleségével, Ruszin Zsolt édesanyjával minden bizonnyal a diplomáciai kiküldetése során ismerkedett meg. A Zaporozsjében született nő valószínűleg ukrán származású, legalábbis a nevének cirill átiratát használják Ukrajnában.
Ezek után nem meglepő, hogy a tiszás háttérember több ukránpárti posztot is megosztott a közösségi oldalán. Egyik bejegyzéséhez, amiben az orosz gazdaság közeli összeomlásáról és Vlagyivosztoki Köztársaság megalakulásáról értekezett, a "Stand with Ukraine" feliratú, nem mellesleg az Európai Bizottságtól származó képet mellékelte.6 7
Befolyásos körökben nyomul
A Fekete-Győr Andrással egyeztető Ruszin Zsolt jelenleg a Magyar Könyvelők Országos Egyesületének (MKOE) alelnöke, befolyásos szereplője a hazai adószakmai, könyvelői közegnek.8
A baloldali médiában időről időre megszólaltatják szakértőként, legutóbb szeptember közepén véleményezte a Tisza adóterveit a Szeretlek Magyarországnak.9 Nem meglepő módon a beszélgetés során mindenben egyetértett a baloldali párttal, így a személyi jövedelemadóval, a vagyonadóval és az áfá-val kapcsolatos elképzeléseikkel is - és egy szóval sem említették a cikkben, hogy rokoni kapcsolatban áll a Tisza egyik vezetőjével.
A tiszás háttérember az MKOE-alelnökség mellett nagyon komolyan benne van az üzleti életben, nagyvállalkozóként egy kiterjedt, évi többszázmilliós forgalmú céges birodalmat igazgat.
A FairConto-csoportban átláthatatlan mennyiségű alvállalkozás van, sűrű céges hálót alkotva. A vállalatcsoporttal komplex pénzügyi szolgáltatásokat kínálnak: könyvelés, könyvvizsgálat, adótanácsadás, pénzügyi tanácsadás, székhelyszolgáltatás.
Központjuk, a FairConto Ügyviteli Szolgáltató és Tanácsadó Zrt. több mint 25 éve meghatározó szereplője a piacnak. A cégben részvényes Ruszin Zsolt, az ügyvezető pedig a nagyvállalkozó felesége.
Ruszintól nem áll távol, hogy az ellenzéket segítse: Facebookján évek óta tesz közzé kormányellenes tartalmakat, a Tisza előtt a régi baloldali politikusok bejegyzéseit is megosztotta. Feltűnő, hogy unokatestvére, Ruszin-Szendi Romulusz mellett rendszeresen kiteszi Molnár Áron "noÁr" anyagait is, gyakorlatilag csak kettőjüktől közöl politikai videókat. Ahogy több cikkünkben is foglalkoztunk vele, NoÁr tagja annak a Bajnai Gordonhoz köthető társaságnak, ahonnan elindult a Tisza.10

Árulkodó Ruszin Zsolt kapcsolatrendszerére nézve, hogy májusban anyagilag támogatta a Legyél a Változás Egyesületet.11 Mint ismert, a társaságnak meghatározó szerepe van a Tisza történetében: ők a baloldali párt előszervezete. A Legyél a Változást Tarr Zoltán alelnök jegyeztette be és alapította. Az egyesület székhelye pedig – egy cégen keresztül – Bajnai Gordon régi üzlettársa, Bárdos Barnabás tulajdonában áll.
- 1https://www.facebook.com/feketegyorandras.momentum/posts/pfbid08Vn3qkXxh2WJrX5BhAcRnXDFrW2zCVpqoUfJdyUDavfBWj5rsjg6cUPLDnYFMvcpl
- 2https://momentum.hu/a-momentum-nem-indul-a-2026-os-valasztasokon/
- 3https://telex.hu/belfold/2025/06/13/fekete-gyor-andras-lemond-momentum-partalapitvany-elnok-fegyelmi
- 4https://www.facebook.com/photo?fbid=1073473331505001&set=pcb.1073473764838291
- 5https://www.facebook.com/photo.php?fbid=10232605637949546&set=pb.1417477246.-2207520000&type=3
- 6https://www.facebook.com/photo.php?fbid=10230835757783648&set=pb.1417477246.-2207520000&type=3
- 7https://hungary.representation.ec.europa.eu/magunkrol/magyarorszag-az-eu-ban_hu
- 8https://mkoe.hu/egyesuletunk
- 9https://www.szeretlekmagyarorszag.hu/szempont/szakertok-a-tisza-adoterveirol-a-jelenlegi-helyzetben-errol-nem-lehet-ertelmes-parbeszedet-folytatni/
- 10https://ellenpont.hu/tarr-zoltan-magyar-peter-haboru
- 11https://www.facebook.com/photo.php?fbid=10230400948953699&set=pb.1417477246.-2207520000&type=3