- Külföldi befolyásolásra létrehozott hálózat szolgálatában álltak azok a magukat oknyomozó újságíróknak álcázó ügynökök, akik munkájukkal a Tisza Párt felemelkedését egyengették.
- A tiszás ügynökbotrány középpontjában álló Panyi Szabolcs, a Zelenszkij elnökkel propagandainterjút készítő Vörös Szabolcs és a Magyar Pétert először médianyilvánossághoz juttató Gulyás Márton mind a Murrow Fellowship ösztöndíjasai voltak. Ösztöndíjukat mind demokrata párti kormányok idején nyerték el.
- A Murrow Fellowship egy olyan kormányzati program, amelynek ösztöndíjasait az Egyesült Államok központi költségvetése fizeti, az abban résztvevőket pedig (amerikai) közszolgának tekinti.A program operatív részét a Trump elnök által baloldali propaganda terjesztése miatt bezárt, részben USAID-finanszírozásból működő Szabad Európa Rádió és Voice of America bonyolította.
- Fontos megemlítenünk Kaufmann Balázst is, aki cikkével elindította a Novák Katalin-ügyet, de csodával határos módon pontosan tudta, merre jár éppen Rogán Antal miniszter, Mészáros Lőrinc és egy titkosszolgálati dokumentumot lobogtatott Szijjártó Péternek is. Korábban Ukrajnában is járt, de nem lehet tudni, hogy évekig pontosan mit csinált.
- A fenti szereplőket összeköti Ukrajna támogatása is. Az ügynökbotrányban résztvevő, újságírónak álcázott figurák "szolgálati ideje" alatt az őket finanszírozó USAID Zelenszkij elnök pártjának felfuttatását és hatalomban tartását finanszírozta. Ahogy a National Endowment for Democracy is. A Tisza hátországában is megjelenik mindkét szervezet különböző formában.
Kiterjedt ügynökhálózatot azonosított Magyar Péter és a Tisza Párt körül a magyar kormányzat. A magukat független újságíróknak és oknyomozó újságíróknak álcázó műveleti egység tagjai kiterjedt nemzetközi kapcsolatokkal rendelkeznek az ukrán szolgálatokkal, illetve az azokat korábban támogató, a baloldali kormányok befolyása alatt álló amerikai szolgálatokkal is. A Tisza Párt szégyenletes ügynökbotrányát kirobbantó Panyi Szabolcs, a Zelenszkij elnökkel propagandainterjút készítő Vörös Szabolcs, a Magyar Péternek elsőként médiafelületet nyújtó Gulyás Márton és a Novák Katalin- ügyet elindító, vállaltan titkosszolgálati adatokból dolgozó Kaufmann Balázs mind a Zelenszkij-kormányhoz is köthető, a Demokrata Párt külföldi politikai befolyásolási eszközként használt USAID-finanszírozású ügynökképzőből tértek vissza Magyarországra.
A Mandiner által nyilvánosságra hozott hangfelvételen betekintést nyerhetünk az újságírónak nevezett ügynökök tevékenységébe: Panyi Szabolcs egyértelműen arra utal, hogy Magyarországon az ő közreműködésükkel kell egy új bábkormányt létrehozni.
Egy a Mandiner1 által nemrég nyilvánosságra hozott felvételen Panyi Szabolcs, a Direkt36 nevű, úgynevezett tényfeltáró blog (a portál valójában a külföldi szolgálatok magyarországi műveleti központjaként funkcionál, erről később) egyik munkatársa úgy fogalmaz, "kvázi baráti viszonyban" áll Orbán Anitával, a Tisza Párt külügyminiszter-jelöltjével, aki állítása szerint azzal bízta meg, hogy tegyen javaslatokat arra, hogy kiket érdemes megtartani, és kiket kell kirúgni egy esetleges kormányváltás esetén.
Feltételezhető, hogy a titkosszolgálati forrásait rendszeresen lobogtató Panyi neve azért merülhetett fel Orbán Anitánál, mert erős külföldi titkosszolgálati kapcsolatokkal rendelkezik. Ezzel ugyanakkor implicit módon azt is bevallotta, hogy a Tisza Párt elképzelései szerint külföldi titkosszolgálatok válogathatnák össze a magyar Külügyminisztérium személyi állományát. Vagyis Panyi szavaiból az derült ki, hogy Magyar Péter és Orbán Anita intézményesített szintű hazaárulásra készül, ő pedig ebben támogatja régi barátját.
Ahogy azt az Ellenpont megírta,2 egy ukrán háborús akcióban vett részt a külföldi ügynökként lebukott "újságíró" Panyi Szabolcs, aki közvetlen kapcsolatban volt a Tisza Párttal. Az akció célja az volt, hogy egy titkosszolgálati közreműködéssel végrehajtott, hamisított dokumentumokra épülő kampánnyal elérjék, hogy Ukrajna Magyarország vétója ellenére is megkaphassa a 90 milliárd eurós hitelt. Ennek első eleme volt a 2020. februári Szijjártó-Lavrov telefonbeszélgetés fiktív leiratának nyilvánosságra hozatala.
Az Ellenpont kutatásából azonban kiderül, Panyi nem az egyetlen olyan hálózati szereplő, aki hálózati bekötéseit a Tisza Párt választási győzelmének támogatására használja.
Az alábbiakban bemutatjuk azt a négy központi figurát, akik a magyarországi ukrán dezinformációs kampány kulcsszereplői, ahogy azt is, hogy mi köze van ennek a hálózatnak a kijevi rezsimhez.
Panyi Szabolcs
Ahogy az a Tűzfalcsoport és a Tényellenőr kutatásaiból kiderül,3 elég néhány egyszerű keresőszót beírni az interneten ahhoz, hogy rátaláljunk Panyi Szabolcs rejtélyes amerikai kapcsolataira, hiszen maga a washingtoni külügyminisztérium egyik jegyzőkönyve leplezte le Panyi Szabolcs "különleges kapcsolatait". 2022 februárjában Anne Neuberger, az amerikai Nemzetbiztonsági Tanács helyettes tanácsadója a többi külföldi résztvevő közül egyedül Panyit üdvözölte, ráadásul szívélyesen, magyarul.
A rosszhírű, és Donald Trump által megszüntetett USAID program elnökeként tevékenykedő Samantha Power, 2023-ban köszöntötte, majd eligazította az általa is támogatott magyar "újságírókat", és mint az alábbi képen is jól látható, épp találkozik Panyi Szabolccsal.

Sajátos külföldi kapcsolatait egyébként nem is titkolja Panyi, egy pódiumbeszélgetésen néhány nappal a botrány előtt pontosan felvázolta, hogy hogyan használ külföldi forrásokat Magyarországról szóló sztorijainak felépítéséhez.
Panyi Szabolcs jelenleg két baloldali, úgynevezett oknyomozó médiumnál dolgozik, a Direkt36-nál és a visegrádi régiós VSquare újságírói platformnál, amelynek egyik alapítója.
A VSquare egy 2017-ben az amerikai National Endowment for Democracy (NED) által alapított és finanszírozott, a visegrádi országokra fókuszáló „oknyomozó” portál, amely varsói központjából fogja össze az Organized Crime and Corruption ReportingProject (OCCRP) közép-európai partnereit. A hálózat magyarországi tagjai az Átlátszó és a Telex-közeli Direkt36 portál.
A VSquare közvetlen ukrán kapcsolattal is rendelkezik varsói tudósítója,4 az ukrán állami propagandalapként funkcionáló Kyiv Independentben is publikáló5 Anastasiia Morozova révén.
Morozova kapcsán érdemes megjegyezni, hogy ő volt az, aki- hasonlóan a Tisza Párt narratívájához- 2024-ben arról közölt oknyomozó anyagot, amelyben azt taglalja, hogyan csalta el Putyin az oroszországi választásokat.6 Felmerül a kérdés, vajon honnan az ihlet a baloldal hetek óta építgetett "orosz módszerekkel elkövetett" választási csalásról szóló propagandájához.
Mindenesetre Morozova cikkének megjelenése a magyar politikában érdekes párhuzamot mutat azzal, ahogy a Novák Katalin-ügyet megkomponálta a cikkben felrajzolt kör: a hazai sajtóban bár a 444 és Kaufmann Balázs robbantotta az ügyet, azonban Panyi Szabolcs juttatta el a nemzetközi sajtóba, ahogy az kiderül a Vasárnap.hu elemzéséből.7
Gulyás Márton
Itt érdemes felhívni a figyelmet Gulyás Mártonra is, aki a kezdő lökést adta meg Magyar Péter felfuttatásához. Emlékezzünk csak a kezdetekre kicsit:
Magyar Péter 2024. február 10-én közzétett egy Facebook-posztot, hogy lemond az állami állásairól (ahonnan a valóságban korábban kirúgták) és így tovább, majd 2024. február 11-én már bent is ült a Partizán stúdiójában.
És, hogy miért éppen oda ment be Magyar Péter? Nyilván mert ez volt a forgatókönyv, az ügynökhálózat bevonásával. Magyar Péter és Rangos Katalin beszelgetéséből kiderül, hogy a Gulyásnál jóval ismertebb Friderikusz Sándor is hívta rögtön interjúra, de inkább az ügynökvilágot választotta. Rangosnál egyébként azt hazudta Magyar Péter, hogy Friderikusz nem is hívta. Rangos, aki egyébként Friderikusz körül sertepeltél évtizedek óta, pontosan tudta, hogy Magyar Péter hazudik, ezt - óvatos - fejcsóválással jelezte is.
Kicsoda Gulyás Márton? Korábban baloldali aktivista, mára influenszer, a Partizán alapítója.8
Ahogy arról még a Kontrán beszámoltunk már a Partizán előzmény Slejm mögött is olyan globalista szervezetek voltak megtalálhatók, mint a Institute for Democracy, a Open Society által csak 2019-ben 145 millió forinttal támogatott Alternatív Közösségek Egyesülete és így tovább.
Aztán a későbbi években már ki-kiszivárogtak olyan finanszírozók, akik egyértelműen a háború- és ukránpárti hálózathoz köthetőek.
- A Partizán 2021 decemberében nyilvánosságra hozta, hogy részt vettek a The Foundation for Democracy and Pluralism meghívásos pályázatán, amely 200 ezer dollárt nyertek el, ami körülbelül 67 millió forintnak felel meg.9
- Gulyás Márton korábban egy videóban ismerte el, hogy az amerikai National Endowment for Democracy (NED) 98 ezer dolláros, azaz 34 millió forintos támogatást nyújtott a Partizán 2022-es választási roadshowjára. Ez a szervezet korábbi kutatásunk szerint csak 2024-ben 9,2 millió dollárt költöttek a háborús Ukrajnában és az elmúlt években a háború egyik fő finanszírozója volt.10 Megtalálható Zelenszkij pártalapítványa és az őt politikusként megismertető médiahálózat mögött is.11
- A German Marshall Fund (GMF) washingtoni székhelyű nemzetközi szervezet 2021-ben 15 ezer dolláros dotációt ítélt meg a Partizánnak. Ez a szervezet is része a Soros-hálózatnak, de ugyanúgy megtalálható Zelenszkij pártalapítványának támogatójaként is, mint a Magyar Péter mögötti ügynökhálózat mögött.12
A Nemzeti Információs Központ jelentéséből azonban azt is megtudtuk, hogy a következő évben is jutott az amerikai baloldal pénzéből:

- A German Marshall Fundtól 4.625.539,-Ft
- A National Endowment for Democracy nevű szervezettől pedig egyszer 25.080.000,-Forint, majd 15.884.000,-Ft támogatás.
Még a Kontra számolt be arról is, hogy az akkor indult YouTube-csatorna mindössze 3 millió forintból működött Gulyásék 2020-as beszámolója szerint. Ami azért volt lehetetlen 2020-ban is, mivel már ekkor közel 20 fős stáb, és komoly technikai és grafikai megoldások jellemezték a Partizán munkáját. A szóbeszéd ebben az időben az volt, hogy Gulyásék a fizetést, egy osztrák cégen vagy civil szervezeten folyatják keresztül.
Közben az Ellenpont birtokába jutott dokumentum bizonyítja a gyanús osztrák összefonódást. Az Ellenponthoz eljutott szerződésrészlet szerint, Gulyás Márton egy osztrák alapítvány, az Europe for All Association nevében kötött egy megbízási szerződést "műsor szerkesztői feladatok" ellátására. Vagyis vélhetően a Partizán tevékenységét segíti az osztrák NGO által megbízott szerkesztő.


Az Ellenponthoz jutó hivatalos dokumentumok szerint a Gulyás által képviselt szervezet teljes neve: EUROPE FOR ALL - Verein zur Förderung sozialistischer Werte in Zentraleuropa, magyarul EURÓPA MINDENKINEK - Egyesület a Szocialista Értékek Előmozdításáért Közép-Európában.
Az egyesületnek két képviselője van: Gulyás Márton az elnök, de van egy helyettese, P. Iván. Utóbbinak azért is van jelentősége, hiszen a dokumentum szerint, az egyesületet az elnök távollétében a helyettese képviseli. Ami gyakori lehet, hiszen Gulyásnak a Partizán miatt Budapesten van dolga.

Vagyis itt valamilyen csúnya titkolózás van a pénzügyek tekintetében. És a hálózat osztrák lábának erejét jól mutatja, hogy nem csak a Partizán, de a Datadat-birodalom is rendelkezik osztrák leányvállalattal.
Kaufmann Balázs, az "ügyeletes"
De nem csak ő az, aki mindig ott volt, amikor a jobboldali kormányzat lejáratása volt a cél, és külső beavatkozás sejlett fel a háttérben, hanem Kaufmann Balázs is.
Jurák Kata a vasarnap.hu oldalán alaposan feltárta az erősen külföldi ügynök-színezetű figurát.13
Kaufmann 2011-ben még a köztévé vidéki tudósítója volt, majd három év lyukat találunk az életútjában, amikor nem lehet tudni, hogy mit csinált14 .
A Tűzfalcsoport feltárta, hogy Kaufmann már 2014-ben Ukrajnában járt hivatalosan, mint haditudósító. Itt már az oroszbarát-vádakat építgette, ahogy az kiderül a hazatérése után vele készült riportból is. Vajon hogy lett a vidéki tudósítóból az orosz beavatkozások ismerője és hadi tudósító éppen azután, hogy évekre eltűnt a nyilvánosságból?

Megtalálható róla egy hirdetés egy Paydesk nevű oldalon, amely lényegében egy nemzetközi platform, amelyet kifejezetten újságíróknak és médiacégeknek hoztak létre. Ez egy szabadúszó újságírói piactér, több mint tízezer regisztrált újságíróval: összeköti a helyi tudósítókat, fotósokat, operatőröket, riportereket a nagy nemzetközi szerkesztőségekkel. A felület önmagát úgy jellemzi, mint akik a "hírbizniszben" utaznak. Ezen a platformon Kaufmann úgy szerepel, mint tapasztalt újságíró, fotós és fixer. Ez utóbbi különösen érdekes, hiszen fixerként ő az a helyi segítő, összekötő és problémamegoldó, akire a külföldről érkező újságírók támaszkodnak.
Nem sokkal ezután már a 444 úgymond legexkluzívabb információit feltálaló újságíró lett:
2023 októberében videó riportot közölt a lengyel választásokról, amely beszámoló helyett sokkal inkább egy kampányfilm volt Donald Tusk mellett. A "tudósítás" címének akkor a Tisza Párt jelenlegi egyik kampányszlogenjét adta címül: Most, vagy soha. Mindez azért különösen érdekes, mert az Ellenpont már korábban bemutatta, hogy Magyar Péter kampánystábja kapcsolatban áll Donald Tusk csapatával. Kaufmann és a cikkünkben felvázolt hálózat mozgása csak újabb bizonyíték, hogy valóban egy nemzetközi hálózat áll a Tisza Párt mögött.
2024. májusában egy titkosszolgálati dokumentumot lobogtatott Szijjártó Péternek, amihez legális úton nem juthatott volna hozzá.
2024. júniusában Rogán Antalt privát londoni családi kirándulása közben zaklatta.
2025. június 1-én Mészáros Lőrincet találta meg Münchenben, amikor az üzletember épp a szállását szerette volna elfoglalni.
Kaufmann legnagyobb diadalaként viszont a Novák Katalin-ügy kirobbantását szokták emlegetni. Ő volt az, aki 2024. február 2-án jelentette meg a cikkét. Legfőképpen ez az írás volt az, ami előkészítette a néhány nappal később Magyar Péter megjelenését.
Kaufmann ezt is úgy interpretálta, hogy az ügyeletben kapott egy olvasói levelet, amelyik felhívta a figyelmét egy konkrét bírósági határozatra, annak elküldte a másolatát is, amely közölte a döntés tényét.15
Erről azonban más a véleményünk. Az események sorozata úgy követte egymást, ami arra utal, hogy Magyar Péter színre lépése elő volt készítve. Különösen, hogy a kegyelmi döntést már 2023. áprilisában, tehát 10 hónappal korábban meghozta már Novák Katalin.
Kaufmann módszertanát illetően a Kontextus közölt korábban részletes tényfeltáró videót.
Vörös Szabolcs, Kijev szócsöve
Vörös szerepe némileg eltér a többiekétől, ő a kijevi kapcsolat a hálózatban. Korábban a baloldali Origóban dolgozott majd 2016-ban az egyébként - mondjuk Gulyás Mártonhoz képest - meglehetősen mérsékelt képességű és íráskészségű figurát az új vezetők kidobták. Végül a baloldali propagandalapnál, a válasz.online-nál kötött ki. Az ügynöki metodika egyébként a következő:
- Kaufmann feldobja,
- Gulyás a mainstreambe emeli,
- Panyi külföldre közvetíti (vagy külföldről importálja) az aktuális témát,
- Vörös pedig Kijev propagandájával egészíti ki a történetet.
Ennek ékes példája a Zelenszkijjel készített propaganda-interjú, amelyben egyetlen kérdés sem hangzott el a kárpátaljai magyarokat, vagy a hazánkat ért ukrán támadásokat illetően, helyette az ukrán elnök Magyarországgal kapcsolatos panaszáradatának kérdésekkel tagolt leiratát olvashattuk, amelynek a beszédes, "Viktor történelmi hibát követ el" címet adta. Zelenszkij történelmi hibája, népének lemészároltatása fel sem merült témaként.16
Nem meglepő, hiszen az ukrán vezetéssel, és az azt támogató körökkel is jó viszonyban van: együtt vett részt egy konferencián Bartosz Tsikhotsky volt kijevi lengyel nagykövettel, aki már 2024-ben arról beszélt, nem tartja kizártnak, hogy Ukrajna elveszítse katonailag a háborút, és azt sem, hogy válaszul a NATO csapatokat küldjön az országba.17
Egy Ukrajna mellett ennyire elkötelezett újságíró (ügynök?) részéről érdekesnek hat, hogy 2016-ban (tehát az orosz-ukrán ellenségeskedések kitörése, a Krím-félsziget 2014-es annektálását követően) elindult egy oroszországi fotópályázaton, ahol a "nyüzsgő moszkvai metrótól a Bajkál-tó vidékéig" fotózhatták az orosz hétköznapokat a pályázaton indulók- köztük Vörös.18 Egy az ukrán és nyugati szolgálatokhoz bekötéssel rendelkező személy számára egy ilyen lehetőség valóságos kincsesbányát jelenthet.
Márpedig Vörös és társai dokumentáltan kapcsolatban állnak a közép-kelet-európai régió (elsősorban Magyarország, Lengyelország és Ukrajna) politikai befolyásolására létrehozott munkacsoporttal.
Az amerikai Demokrata Párt ügynökképzője ukrán szolgálatba áll
A négy központi figurából három, Panyi, Vörös és Gulyás részt vett az Egyesült Államok Külügyminisztériuma által meghirdetett Edward R. Murrow Press Fellowship elnevezésű "ösztöndíjprogramon",19 amiről nagyon sokat elmond, hogy nevét arról az emberről kapta, akinek az 1960-as évek elején feladata volt többek között a külföldi újságírók befolyásolása és beszervezése.20
Az ösztöndíj pontos tartalmába egy 2003-as szenátusi feljegyzés ad betekintést (a dokumentum 25791-es szakaszában, a "C" alcím alatt),21 amelyről beszédes módon a külföldi diplomáciai befolyást erősítő tevékenységek körében tárgyaltak az amerikai törvényhozás felsőházában. A feljegyzés szerint évente 20 főt választanak ki globálisan, akiknek a program állja az útiköltségeit, a saját, és szükséges esetben családtagjainak elszállásolását, valamint egy egyedileg megállapított "ellentételezést" is fizetnek az ösztöndíjas szolgálatáért (sic!).
Vagyis itt nem egy ingyenes, és bárki által elérhető továbbképzésről van szó, hanem egy válogatott beszervezési eljárásról, amelynek a végén az amerikai törvényhozás megfogalmazása szerint az ösztöndíjasok szolgálatot végeznek "legfeljebb 6 hónapos" időkeretben- fizetésért.

És hogy miért éppen a "szolgálat" (service) szót használja a dokumentum? És miért jár ezért a "szolgálatért" díjazás?
Az adminisztratív rendelkezésekből az is kiderül, hogy az ösztöndíjast a program igazgatói tanácsa osztja be szolgálati helyekre, amely vagy a Szabad Európa Rádió (Radio Free Europe/Radio Liberty), vagy a Voice of America (Amerika Hangja) lehet.
Ezeknél a szervezeteknél háromféle módon kerülhetnek alkalmazásba:
- szerződéses partnerkén,
- (amerikai) közszolgaként (Civil Service),
- vagy a diplomáciai szolgálat (Foreign Service) állományában.
A programban résztvevők tehát jó eséllyel az Egyesült Államok közigazgatásai vagy diplomáciai alkalmazottjai lesznek.


- Panyi 2014-ben,
- Vörös 2015-ben,
- Gulyás 2023-ban került a Murrow Fellowship programba.
Ezekben az években az Egyesült Államokat baloldali kormányok voltak hatalomban. Ez tehát azt jelenti, hogy a fenti kör konkrétan az amerikai Demokrata Párt megbízásából szolgálta az amerikai baloldali érdekeket. És nem akármilyen pozíciókban, hanem kifejezetten a régiós befolyásolási eszköz, a USAID hálózatán keresztül.
Az amerikai baloldal bukása után Brüsszel vette át a hálózat maradékát
Mint azt fent említettük, a szenátusi dokumentumból tudható, hogy a Panyi, Gulyás és Vörös a Szabad Európa Rádióhoz és a Voice of America kötelékébe kerültek az amerikai ösztöndíjnak köszönhetően. E két platform azonban nem hagyományos sajtótermék.
Donald Trump második elnöki ciklusának egyik első intézkedése volt a USAID-kifizetések több mint 90%-ának leállítása. A döntést Trump és a kormányzati költések visszavágását felügyelő Elon Musk azzal indokolta, hogy a USAID projektjei liberális programokat mozdítanak elő, a globalista baloldal politikai érdekeit szolgálja, és pazarlásnak tekintik azokat.22
Trump külön kiemelte23 érvelésében a Szabad Európa Rádiót és a Voice of America-t, amely szerinte külföldön terjesztett baloldali propagandát a USAID támogatását, vagyis az amerikai adófizetők pénzét felhasználva. Mivel e két portál finanszírozása nagyobbik részét közvetítőkön keresztül a USAID és közvetlen módon a USAGM-en keresztül kapta, a Murrow Fellowship ösztöndíjasai a hivatalos amerikai kormányzati álláspont szerint a nemzetközi baloldali propagandát USAID-forrásokból terjesztő hálózat tagjai.
Ezek után szinte nem is meglepő, hogy a VOA és a Szabad Európa finanszírozásának felfüggesztéséről szóló bejelentés után éppen Brüsszelből kaptak a szerkesztőségek gyorssegélyt: Kaja Kallas, az uniós külügyi főképviselő 5,5 millió eurós segélycsomagot ajánlott fel a két szerkesztőségnek. Így az amerikai ügynökkör brüsszeli fennhatóság alá került.24
Magyarországon is az ukránbarát propagandát képviselik
Hogy milyen módon használta a segélyprogramot befolyásszerzési eszközként, azt Magyarország tekintetében a Tényellenőr,25 Ukrajna vonatkozásában pedig az Ellenpont26 tárta fel részletesen.
Hazánk esetében az ellenzéki sajtót finanszírozták kormányzati pénzekből. A magyar sajtónak nyújtott támogatás nem közvetlenül a USAID-től érkezett a kedvezményezettekhez, hanem a David Pressman amerikai nagykövet vezette Budapesti Nagykövetségen keresztül. A Nagykövetség a hivatalos oldalán tette közzé azt a pályázati felhívását 2022. december. napján, amelynek célja a "független médiumok és civil szervezetek" támogatása volt. A támogatások tényleges szétosztására Magyarországon a Mérték Médielemző Műhely nevű civil szervezet úgy nevezett "Szabad Média Pályázat" programján keresztül került sor.
Azokat a szerkesztőségeket díjazták, amelyek a Tisza Párt hazaárulási botrányához csatlakozva az ukránpárti narratívát viszik. Nem véletlenül. A USAID legfontosabb terepe ugyanis az ukrán politikai befolyás megvásárlása volt.
A Zelenszkijt finanszírozó hálózatnak dolgoztak az ügynökbotrány szereplői
Mint az Ellenpont azt korábban feltárta,27 az ukrán elnök pártjával látványosan összefonódó Transzatlanti Kapcsolatok Központja mögött meghúzódik a teljes globalista hálózat. Így megtalálható a finanszírozóik és partnereik között a NED, az Atlantic Council és a Panyiékat finanszírozó USAID.
2021 februárjában a Nép Szolgája parlamenti frakciója váratlanul igénybe vette a híres washingtoni tanácsadó- és lobbicég, a Finsbury Glover Hering szolgáltatásait. Az elsődleges céljuk nem más volt, minthogy a Finsbury segítségével szorosabbra fűzzék a viszonyt az Egyesült Államok és az Európai Unió döntéshozóival. Kiemelten a Demokrata Párt vezetőivel és a Biden-adminisztráció tagjaival. Az ügy nagy vihart kavart az ukrán belpolitikában. Az ellenzék kérdőre vonta Zelenszkijéket, hogy miért és miből fizetnek egy amerikai lobbicéget.
Bár az ukrán sajtóban az amerikai lobbicég megbízását javarészt a Nép Szolgájának tulajdonítják, technikailag nem ők voltak az aláírók. Közbeiktattak ugyanis egy civil szervezetet, a Transzatlanti Kapcsolatok Központját (TDC), amely nagyon szorosan kötődik Zelenszkij pártjához. Annyira, hogy az alapítók, Pavlo Velykorechanin és Stanislav Kostiuchenko közvetlenül kapcsolódtak a Nép Szolgája parlamenti frakciójához, mindketten képviselői asszisztensként dolgoztak abban az időben.
A TDC-t egy olyasmi háttérszervezetnek kell elképzelni, mint amilyen a Bajnai Gordon-féle Haza és Haladás Alapítvány, vagy mint a Tisza elődjének számító Legyél a Változás Egyesület. És éppen az ilyen társaságok mögött szoktak meghúzódni az izgalmas finanszírozók. Így van ez most is.
A hálózat nagyobb, fajsúlyosabb egységei egytől egyik besoroltak Zelenszkijék háttéralapítványa mögé.
Így a USAID, az Atlantic Council, a Friedrich-Ebert-Stiftung, a Heinrich-Böll-Stiftung, a Konrad-Adenauer-Stiftung, a National Endowment for Democracy (NED) és a German Marshall Fund is megtalálható a névsorban.
Ez a kör pedig megjelent a Tisza Párt és a körülötte lévő ukránpárti ügynökhálózat mögött is:
- Tarr Zoltán alelnök, uniós delegációvezető 2025 áprilisában tárgyalt - a TDC mögött felbukkanó - Atlantic Council képviselőivel.
- A National Endowment for Democracy ott van Zelenszkij pártalapítványa az őt felépítő médiahálózat28 és a magyar baloldali média mögött is. Így Gulyás Márton-féle Partizánt és a Panyi Szabolcs-féle Vsquare-t és a Direkt36-ot is. Vagyis azokat a médiumokat, amelyek Magyar Pétert felépítették és támogatják.
- A USAID szintén közös pont Zelenszkij és Magyar Péter mögött.
Így már teljesen nyilvánvaló, hogy a Tisza Párt egy kiterjedt nemzetközi ügynökhálózat műveleti egységeként tevékenykedik Magyarországon. Támogatásáról a nemzetközi baloldali hálózat gondoskodik, amely korábban Volodimir Zelenszkijt elnöki, Donald Tuskot pedig miniszterelnöki székbe juttatta. A brüsszeli és ukrán beavatkozás célja tehát itt sem más, mint egy olyan miniszterelnök hatalomra juttatása, amely kiszolgálja a háborúpárti hálózat igényeit, vagyis pénzzel és fegyverrel segíti Ukrajnát.
- 1https://mandiner.hu/belfold/2026/03/botrany-kulfoldi-titkosszolgalati-akcio-egy-magyar-ujsagiro-kozremukodesevel-a-szalak-a-tisza-partig-vezetnek
- 2https://ellenpont.hu/magyar-peter-magyarorszag-megbuntetese-erdekeben-osszejatszik-az-ukranokkal
- 3https://www.origo.hu/belpol/2026/03/panyi-szabolcs-karnyujtas-cia
- 4https://vsquare.org/author/amorozova/
- 5https://kyivindependent.com/author/anastasiia-morozova/
- 6https://kyivindependent.com/vsquare-kremlin-leaks-secret-files-reveal-how-putin-pre-rigged-his-reelection/
- 7https://vasarnap.hu/2025/10/15/lejaratas-2/
- 8https://kontra.hu/gulyas-martont-jelolni-kell-kozgazdasagi-nobel-dijra-ket-honapra-otmillio-forintbol-stab-profi-felszereles-es-hatalmas-belvarosi-ingatlan
- 9https://mandiner.hu/belfold/2024/02/eddig-titkoltak-de-kiderult-ki-alapithatta-a-partizan-alapitvanyat-bankar-az-illeto
- 10https://ellenpont.hu/az-ukran-euromajdant-tamogato-szervezet-bukkant-fel-a-tisza-mogott
- 11https://ellenpont.hu/zelenszkijek-partalapitvanya-mogott-ugyanazok-a-penzugyi-korok-allnak-mint-a-tiszanal
- 12https://ellenpont.hu/zelenszkijek-partalapitvanya-mogott-ugyanazok-a-penzugyi-korok-allnak-mint-a-tiszanal
- 13https://vasarnap.hu/2026/04/04/egy-ujabb-erdekes-ujsagirokarrier-kaufmann-balazs/
- 14https://www.facebook.com/watch/?v=1797639530833396
- 15https://youtu.be/HHRbAbzfA4A
- 16https://www.valaszonline.hu/2025/06/10/volodimir-zelenszkij-ukrajna-haboru-kijev-oroszorszag-orban-viktor-vlagyimir-putyin-interju/
- 17https://www.pap.pl/ru/russian/news/byvshy-polskiy-posol-v-kieve-dazhe-esli-voyna-budet-proigrana-ukraincy-ne-slozhat
- 18https://gazeta-n1.ru/news/44206/
- 19https://magyarnemzet.hu/belfold/2025/06/cia-soros-gyorgy-valaszonline-voros-szabolcs-zelenszkij-ugynok
- 20https://mandiner.hu/belfold/2025/06/amerikaban-epul-a-halozat-igy-terjed-az-ukran-propaganda-magyarorszagon-3-resz
- 21https://www.govinfo.gov/content/pkg/CRECB-2003-pt19/pdf/CRECB-2003-pt19.pdf
- 22https://hu.euronews.com/2025/02/27/a-trump-kormanyzat-megszunteti-a-usaid-programjainak-90-szazalekat
- 23https://www.aljazeera.com/news/2025/5/20/eu-to-sustain-radio-free-europe-with-emergency-funding-after-trump-cuts
- 24https://www.aljazeera.com/news/2025/5/20/eu-to-sustain-radio-free-europe-with-emergency-funding-after-trump-cuts
- 25https://tenyellenor.hu/a-usaid-nem-szeretetszolgalat-hanem-az-amerikai-liberalisok-fegyvere
- 26https://ellenpont.hu/zelenszkijek-partalapitvanya-mogott-ugyanazok-a-penzugyi-korok-allnak-mint-a-tiszanal
- 27https://ellenpont.hu/zelenszkijek-partalapitvanya-mogott-ugyanazok-a-penzugyi-korok-allnak-mint-a-tiszanal
- 28https://ellenpont.hu/mediaosszefonodasok-magyar-peter-es-volodimir-zelenszkij-mogott