image description

Újabb külföldi hálózat bukkant fel Magyar Péterék mögött : bemutatjuk a guruló dollárokból finanszírozott jogászokat

  • írta: Szalai Szilárd
              vezető szerkesztő

  • 2025. október 21.
  • Tarr Zoltán egy sárospataki lakossági fórumon arról beszélt még 2025 februárjában, hogy a Tisza Párt szoros kapcsolatban áll a Tusk-kormány igazságügyi reformját kidolgozó csapattal.
  • A javaslat előkészítésének kulcsszereplője az a Stefan Batory Alapítvány (Báthory István erdélyi fejedelemről nevezték el, aki lengyel király is volt), amely honlapján büszkélkedik azzal, hogy a Soros György-féle Open Society hálózat tagja.
  • Az igazságügyi reformról szóló lengyel nyelvű háttéranyagban az Alapítvány még azt is leírja, az alkotmányos puccsot jelentő reformcsomag alapvetően nem is a Tusk-kabinet, hanem a Stefan Batory Alapítvány ötlete volt, amelyet aztán egy sor NGO-val egyeztetve kifejezetten a baloldali kormánynak írtak sorvezető gyanánt. Ezt iktatta törvénybe a Tusk-kormány.
  • De két másik olyan lengyel civil szervezet is részt vett a csomag összeállításában, mint az Akcja Demokracja  és a Komitet Obrony Demokracji, amelyeket az Action for Democracy finanszírozta a 2023-as kampányban. 
  • Az Action for Democracy nem csak a lengyel szervezeteket, de a Magyar Péter mögött megjelenő Estratost is kitömte pénzzel: közel 500 millió forintnyi dollárt biztosított számára.
  • Tarr Zoltán világossá tette, ők is ennek a sorvezetőnek a mentén kívánnak tevékenykedni.

A Tűzfalcsoport nevű oknyomozó portál tárta a szélesebb nyilvánosság elé azt a sátoraljaújhelyi lakossági fórumot, ahol Tarr Zoltán, a Tisza Párt alelnöke 2025 februárjában beszélt arról, hogyan készül a pártvezetés a 2026-os kampányra. Ebben a beszélgetésben Tarr egy sor botrányos kijelentést tett, beszélt iskola- és kórházbezárásokról1 , vasúti szárnyvonalak leállításáról2 és arról is, hogy a Tisza a Tusk-kormány igazságügyi reformját tekinti példának, az azt előkészítő szervezetekkel pedig már akkor is szoros együttműködésben álltak.

"Lengyelországban, ami a Tusk-kormány újbóli színrelépését eredményezte, alapvetően az igazságszolgáltatás reformjából indult, vagy arra épült. Volt egy 11 fős jogásztársaság, akik előkészítették, nagyon komoly, több hónapos, másfél éves munkával azt a reformot, és ahhoz kapcsolódóan nagyon sok mindent, amivel az a változás, ami Lengyelországban megtörtént, megtörténhetett. Ez sem titok, ezzel a csoporttal mi intenzív kapcsolatban vagyunk. (…) Megvan a kapcsolatunk a lengyel emberekkel, közösségekkel, akik motorjaik voltak a lengyelországi változásoknak, és most is jelen vannak mindabban, ami ott történik"3 . - mondta Magyar Péter helyettese.

Tarr tehát már az év elején kijelentette, hogy a Tisza Párt a lengyel igazságügyi reformot kívánja követni, amelynek lényege, hogy a választási győzelmet követően a Tusk-kormányzat tulajdonképpen maga alá gyűrte az alkotmánybíróságot, annak döntéseit figyelmen kívül hagyta, majd később a bírák kinevezését parlamenti hatáskörbe vonva saját embereivel töltötte fel. Eközben az eljárási szabályok gyors átírásával őrizetbe vettek két olyan ellenzéki képviselőt, akik korábban elnöki kegyelemeben részesültek. 

A Tusk-kormány túlkapásainak eredményeképpen paradox módon az Európai Unió feloldotta azokat az uniós forrásokat, amelyeket a PiS-kormány regnálása alatt visszatartott a 7. cikkely szerinti eljárás miatt.

Hasonló program már a Tisza Párt környékén is körvonalazódik, a bíróságok átszervezésére már Magyar Péter is tett utalást. Miután sajtópert veszített az Index ellen közösségi oldalán írt arról, hogy: "Botrány. A mai ítélet a jogállam totális megcsúfolása. 195 nap és az igazságszolgáltatás is független lesz".4

Ehhez a programhoz pedig az eredeti ötletgazdák, a Soros-hálózat NGO-inak támogatását élvezi a Tisza Párt. Legalábbis Tarr Zoltán szerint.
Tarr Zoltán ismét elszólta magát. Forrás: MTI

Kik lehetnek Tarr Zoltán lengyel jogászai?

A Tisza alelnöke a videóban arról beszél, hogy a lengyel igazságügyi reformot egy 11 fős jogászcsapat hozta létre, akik "több hónapos, másfél éves" munkával állították azt össze.

A valóságban ennél is nagyobb projektről van szó. A Tarr által meg nem nevezett szervezet, amely összeállítója volt a reformcsognak a Stefan Batory Alapítvány, amely saját oldalán5 részletezi a javaslat összeállításának folyamatát. Az ő beszámolójuk6 szerint egy 17 fős jogtudósokból álló csapat dolgozta ki a tervezetet, a munka pedig mintegy 3 évig tartott.

Mindez azt jelenti, hogy a szervezet 2020 óta aktívan készült Donald Tusk 2023-as hatalomátvételére. Azt is megjegyzik, hogy az igazságügyi reform ötlete nem is Donald Tusk kabinetjének tagjaihoz kötődik, hanem a Stefan Batory Alapítvány egyik konferenciáján született meg. 

"Az Alkotmánybíróságot érintő jogállamiság alapjainak helyreállításának gondolata nem a pártkabinetekben született meg, hanem a Stefan Batory Alapítvány Ötletek Fóruma által 2019. január 14-én és 15-én szervezett „Hogyan állítsuk vissza a jogállamiságot?” című tudományos konferencia következtetéseiben. Az akkori kezdeményezés a jelenleg a Szejm elé terjesztett törvényjavaslatok előkészítésének közel hároméves folyamatát eredményezte. Ezeket a törvényjavaslatokat a Stefan Batory Alapítvány jogi szakértői csapatának tagjai dolgozták ki: 17 jogtudós, akik alkotmányjogra, jogelméletre és -filozófiára, nemzetközi jogra, polgári jogra és emberi jogokra szakosodtak" - olvasható a Stefan Batory Alapítvány projektbeszámolójában.7

Vagyis a Stefan Batory Alapítvány írta Tuskék programjának egyik markáns elemét, évekkel a kormányváltás előtt. 

Mi az a Stefan Batory Alapítvány?

A Stefan Batory Alapítvány weboldalán arról ír, hogy a nyílt társadalmat támogató NGO-k hálózatának tagja, lengyelországi partnerük a Transparency International Lengyelország, nemzetközi partnerük pedig Soros György alapítványa, az Open Society8 . Ennek a hálózatnak a tagjai pedig a javaslat összeállításában is részt vettek.

A Stefan Batory a javaslatról szóló összefoglalójában arról ír, hogy a 17 fős jogászcsapat mellett NGO-k egész sora vett részt a lengyel igazságügyi reform megalkotásában. Ezek közül legalább kettő biztosan tagja annak a hálózatnak, amely felbukkant a magyarországi ellenzék 2022-es kampányának finanszírozása mögött is. Mint ismert, akkor összesen mintegy 3 milliárd forintnak megfelelő dollárral támogatta az egyesült ellenzék kampányát az Action for Democracy nevezetű amerikai kampánydonor szervezet, amelynek vezetője Korányi Dávid, Karácsony Gergely korábbi tanácsadója9 .

Mikołaj Cześnik, a Stefan Batory Alapítvány elnöke

Két Action for Democracy által támogatott szervezet is részt vett a lengyel csomag előkészítésében

Az Action for Democracy a 2022-es magyar választási fiaskót követően Lengyelországban aktivizálta magát, a 2023-as évről (tehát a lengyelországi választások évéről) szóló pénzügyi beszámolójuk szerint 17 lengyel NGO-t támogattak, összesen 1 millió 59 ezer dollár (jelenlegi árfolyamon 370 millió forint) értékben. Itt jegyezzük meg, hogy miután más terhelő összefonódásokra10 (erről később) is fényt derített, a beszámolót törölte az Action for Democracy, 2024-es riportjukban pedig már nem is közöltek pénzügyi adatokat. A 2023-as beszámolóhoz kapcsolódó jelentés azonban máig elérhető11 .

Az Ellenpont által lementett beszámolókból kiderül, hogy az Action for Democracy által 2023-ban Lengyelországban támogatott szervezetek közül kettő is részt vett az igazságügyi reformcsomag összeállításában12 . Az Akcja Demokracja 50 ezer dollárt (16 millió 650 ezer forintot), a Komitet Obrony Demokracji 82 ezer dollárt (27 millió 306 ezer forintot) kapott az Action for Democracytól. Ugyanebben az évben az Action for Democracy a Soros-féle Open Societyt is támogatta.

Tarr tehát azzal büszkélkedett 2025 februárjában, hogy tulajdonképpen közvetlenül a Soros-hálózattal ápol közeli viszonyt a Tisza Párt.

Eddig is sejtettük, hogy a Soros-hálózat támogatja a Tisza Pártot, Tarr igazolta is

Ezzel együtt a Tisza Párt és az Action for Democracy kapcsolata nem egészen újkeletű. A Tényellenőr korábban szintén a fent idézett beszámoló alapján írta meg13 , hogy összefonódás lehet az ellenzéki kampányt 2022-ben finanszírozó Action for Democracy és a Tisza Párt között. Ennek alapja az volt, hogy az Action for Democracy 2023-ban 1 300 000 dollárral, vagyis közel 500 millió forinttal támogatta az Estratos Digitalt.

Mindez azért érdekes, mert tavaly áprilisban kiderült, hogy a Korányiék által támogatott Estratos Digital GmbH megjelent a Tisza elődszervezetének, a Talpra Magyarok adatkezelési tájékoztatójában.14De hogy ennél is izgalmasabb legyen a történet: az Estratos valójában a DatAdat osztrák egysége, csupán átnevezték azt.15

2022-ben a DatAdat is részt vett a Márki-Zay Péter kampányába Amerikából érkező pénzek felhasználásában, sőt, az egyik legfőbb pénzelosztó központ volt. A társaság akkor Dessewffy Tibornak, Gyurcsány Ferenc korábbi tanácsadójának, Bajnai Gordon volt miniszterelnöknek, Szigetvári Viktor korábbi államtitkárnak és Ficsor Ádám korábbi titokminiszternek az érdekeltségébe tartozott.

Mint az utólag a Nemzeti Információs Központ jelentéséből16 kiderült, a most is bőkezűen adakozó Action for Democracy küldte a források döntő többségét Márki-Zay Péter mozgalmán keresztül Dessewffyéknek, amit aztán a baloldali kampányban hasznosítottak.

Ismét gurulnak a dollárok Amerikából

A lengyel kampány sikeres elemeivel kiegészülve ezúttal ismét külföldről érkezhet tehát a pénzügyi háttér az ellenzék aktuális vezető ereje mögé. A Tarr által elárult lengyel kapcsolaton kívül ugyanis az amerikai támogatók is megmozdultak Magyar Péterék körül. Nemrég az Ellenpont számolt be17 arról, hogy az amerikai baloldal egyik legfontosabb pénzcsatornáját állítják a Tisza Párt szolgálatába.

A továbbra is ismeretlen tiszás jelölt javára már korábban visszalépő Jámbor András szeptember 25-én váratlanul bejelentette: online kampánytámogató mozgalmat indít, amellyel a Tisza Párt választási esélyeit szeretné növelni18.

A "Szövetség az Igazságos Változásért" (SZIV) nevű platform bemutatásában Jámbor nem kertel, világosan kijelenti, hogy "mi együtt fogunk dolgozni azért, hogy a Tisza megnyerje a 2026-os választásokat!"

Az ügy érdekessége, hogy a SZIV-nek az Action Network nevezetű felület ad hátteret. A platform egy aktivista szervezeteket támogató online eszköztár, amelynek legfőbb feladata, hogy "progresszív politikai erőket támogasson céljaik elérésében"19 .

Jámbor András a SZIV-én viseli Magyar Péter győzelmét.

Hogy a felületnek mennyire szoros az amerikai progresszív baloldallal ápolt kapcsolata, arra maga az Action Network ad betekintést nyitóoldalán. Itt arról írnak, hogy csak az ő rendszerüket használó szervezetek 70 millió dollárt gyűjtöttötek Kamala Harris kampányára, színrelépésének első napján.

Az amerikai Demokrata Párthoz tehát nyilvánvalóan közel álló adománygyűjtő cég szolgáltatásait itthon többek között éppen a 2022-es választási kampányban az ellenzéki pártokat finanszírozó Action for Democracy veszi igénybe20 .

Innentől nem nehéz felállítani azt a nemzetközi baloldali hálózatot, amely a Tisza Párt nevű projektet indítja a 2026-os országgyűlési választásokon. A Tisza elődszervezetének számító Talpra Magyarok Mozgalom mögött felbukkan az Action for Democracy által támogatott Estratos, majd Tarr Zoltán egy fórumon arról beszél, hogy szoros kapcsolatot ápolnak a lengyel igazságügyi reformot kidolgozó csapattal. Ezekről a szervezetekről aztán szintén kiderül, hogy vállaltan az Action for Democracy és a Soros-féle Open Society hálózatába tartoznak. Végül Jámbor András, aki mandátumot nyert az Action for Democracy által pénzelt 2022-es ellenzéki kampánynak köszönhetően, most éppen az amerikai kampánydonor szervezet által használt felület segítségével igyekszik forrásokat csatornázni az ellenzéki jelölt, Magyar Péter kampányába. Vélhetően erre a hálózatra utalhatott Magyar Péter, amikor Soros-ügynököknek nevezte EP-képviselőit.21 

  1. 1https://posztok.hu/p/tuzfalcsoport-1121904686793239
  2. 2https://ellenpont.hu/magyar-peter-helyettese-vasutbezarasokat-helyezett-kilatasba
  3. 3https://www.facebook.com/reel/1114903197513599
  4. 4https://index.hu/belfold/2025/10/04/magyar-peter-az-index-ellen-elvesztett-pere-utan-az-igazsagszolgaltatast-is-megfenyegette/?token=115dee6513768770b8b361beb1d329ae
  5. 5https://www.batory.org.pl/2024/03/04/spoleczny-projekt-ustaw-o-trybunale-konstytucyjnym-skierowany-do-prac-parlamentarnych/?utm_source=chatgpt.com
  6. 6https://www.batory.org.pl/wp-content/uploads/2024/03/Projekt-ustawy-o-Trybunale-Konstytucyjnym-wraz-z-uzasadnieniem.pdf
  7. 7https://www.batory.org.pl/wp-content/uploads/2024/03/Projekt-ustawy-Przepisy-wprowadzajace-ustawe-o-Trybunale-Konstytucyjnym-wraz-z-uzasadnieniem.pdf
  8. 8https://www.batory.org.pl/o-nas/
  9. 9https://www.parlament.hu/documents/129803/64121212/%C3%96sszefoglal%C3%B3_jelent%C3%A9s_A_2022_%C3%A9vi_moi_ogyi_v%C3%A1laszt%C3%A1sok_k%C3%BClf_bef.pdf/3e4481b9-ceeb-94d9-c95a-5cfa1bb15fc4?t=1687766968197
  10. 10https://tenyellenor.hu/felmilliard-forintnyi-dollart-csurgattak-washingtonbol-a-datadat-kornyekere-magyar-peter-berobbanasa-elott#frontend_footnote_5
  11. 11https://www.actionfordemocracy.org/_files/ugd/09b920_365f97ab44774382952eb5d126593306.pdf
  12. 12https://www.batory.org.pl/wp-content/uploads/2024/03/Projekt-ustawy-o-Trybunale-Konstytucyjnym-wraz-z-uzasadnieniem.pdf
  13. 13https://tenyellenor.hu/felmilliard-forintnyi-dollart-csurgattak-washingtonbol-a-datadat-kornyekere-magyar-peter-berobbanasa-elott#frontend_footnote_5
  14. 14https://magyarnemzet.hu/belfold/2024/04/magyar-peter-mogott-bajnai-gordon-elhiresult-cege-all
  15. 15https://mandiner.hu/belfold/2024/04/bajnai-cege-mar-fel-is-tunt-magyar-peter-mozgalma-korul
  16. 16https://www.parlament.hu/documents/129803/64121212/%C3%96sszefoglal%C3%B3_jelent%C3%A9s_A_2022_%C3%A9vi_moi_ogyi_v%C3%A1laszt%C3%A1sok_k%C3%BClf_bef.pdf/3e4481b9-ceeb-94d9-c95a-5cfa1bb15fc4?t=1687766968197
  17. 17https://ellenpont.hu/jambor-andras-amerikai-kampanyfinanszirozo-felulettel-segitene-magyar-peter-valasztasi-gyozelmet-megalakult-a-sziv
  18. 18https://www.facebook.com/photo?fbid=1369180851439705&set=a.492435222447610
  19. 19https://actionnetwork.org/about-us/
  20. 20https://actionnetwork.org/groups/action-for-democracy
  21. 21https://www.youtube.com/watch?v=d2Tj0x_RkpA