image description

Lelkesen hízeleg a Tisza-párti sajtó Magyar Péternek - mutatjuk a legnevetségesebb példákat!

Egészen megmosolyogtató stílusban kezdett el hízelegni a Tisza-kormánynak az eddigi ellenzéki-most már kormánypárti sajtó, a Telextől kezdve a 444-en és a hvg-n át az RTL_ig. Cikkeikből, tudósításaikból kiderült többek között, hogy Magyar Pétert a becsület és a tisztesség vezérli, már első miniszterelnöki beszédével elindította a társadalmi gyógyulást, emellett egyenesen olyan, mint Batthyány Lajos, hogy Hegedűs Zsolt-fogalmazzunk így: furcsa-táncával világhírű lett, az új igazságügyi miniszter remek választás, az oktatási miniszter végre a 21. századba viszi a magyar oktatást, és egyáltalán, nem a Tisza Párt képviselőinek volt szüksége arra, hogy politikusok legyenek, hanem a politikának rájuk. Megmutatjuk a legjellemzőbb példákat!

  • írta: Ellenpont

  • 2026. május 18. 6:27

Az elmúlt tizenhat év alatt tovább erősödött a baloldali média Magyarországon. A teljes választási kampányban Magyar Péter és a Tisza Párt érdekeit szolgálták, a Tisza választási győzelme után pedig teljes erőből udvarolnak az új kormánynak.

Nézzünk néhány példát. 

A Telex a leginkább igyekvő: szinte minden politikai cikkét hangzatos, túlzó címekkel közli. Az MTA új elnökével, Pósfai Mihállyal készítettek interjút,1 aki egyébként Pósfai Gábor belügyminiszter rokona. A cikknek azt a címet adták: 

“Nem szoktunk hozzá, hogy egy normális országban élünk, de próbáljuk meg, mert itt van most rá lehetőség”

A Telex egy cikkében lelkesen számolt be arról, hogy törleszkedő táncművészek alternatív különdíjat adtak Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszternek a Parlament előtti táncáért. Az “Alternatív különdíjat kapott a tánc népszerűsítéséért Hegedűs Zsolt”2című cikkben erre ragadtatják magukat:

Az április 12-i, esti Batthyány téri tiszás győzelmi bulin lejtett táncával világszerte híressé vált Hegedűs Zsolt leendő egészségügyi miniszter.

Szintén a Telexen jelent meg egy cikk ezzel a címmel: 

“Magyar Péter első miniszterelnöki beszéde elindíthatja a társadalmi gyógyulást”3

Nézzük hogyan is értékelték egy "médiakutatóval" a 70 perces, fenyegetésekkel teli beszédet:

Az is kiderült Magyar Péter beszédéből, hogy számára fontos, milyen örökséget hagy majd maga után miniszterelnökként, illetve milyen értékek – a becsület és a tisztesség – vezérlik. Erre utalt az is, amikor kiemelte, hogy milyen rossz példákat látott maga előtt. Újdonság volt, hogy Magyar Péter most már nem a saját szerepét és teljesítőképességét hangsúlyozza retorikájában, hanem a kormányét és a magyar társadalomét. Ezzel azt üzeni, hogy együtt vagyunk képesek az ország újjáépítésére, és mindenkire szükség van ebben a munkában.

A Telex kifogyhatatlan a hízelgő, dicsérő cikkekből és címekből. 

Az igazságügyi miniszterről írt cikküket ezzel a címmel jelentették meg: 

“Kemény és következetes jogász a leendő igazságügyi miniszter, aki úgy nőtt fel, hogy nincs lehetetlen, csak tehetetlen”.4 

A HVG is igyekszik minél jobban törleszkedni a Tisza Párthoz. Egyik cikkükben az új igazságügyi miniszterről nemes egyszerűséggel ezt írták: 

“Komoly szaktekintély", "remek választásnak tűnik" - Bemutatjuk Görög Mártát, a Tisza-kormány leendő igazságügyi miniszterét. 5

A hvg itt a szokásos baloldali trükköt alkalmazza, idézetek mögé bújik. 

Ismét a 444-ről szemlézünk: azt a képtelenséget dicsőítik, hogy Magyar Péter internetes lájkokkal mondatná le Sulyok Tamást. A cikk címe: 

"Magyar Péter a lájkok erejével mozdítaná el a köztársasági elnököt”6

Miután Magyar Péter két RTL Híradós és egy ATV-s propagandistát választott kormányszóvivőnek, a Telex ezúttal sem mellőzte a dicséretet:

“Három rutinos női tévést választott kormánya szóvivőjének Magyar Péter.”7

Megmosolyogtató a Telex azon cikke is, amelyben Tarr Zoltán bizottsági meghallgatásáról írtak, egészen behízelgő stlusban: 

“Tarr minden jelenlévő nemzetiség nyelvén köszöntötte a szószólókat, majd azt mondta: ennél többet is igyekszik megtanulni majd a nyelvekből.” 8

Korábban egy másik cikkében a Telex portrét közölt Tarr Zoltánról. Ebben azt írják, hogy Tarr már a legelejétől - lényegében 2024 áprilisától, amikor megjelent egy Tisza-tüntetésen - meghatározó tagja a Tiszának. Magyar Péter bizalma abból is látszik, hogy számos pozíció birtokosa, az új kormányban pedig miniszteri pozíciót kapott. A cikknek azt címet adták, hogy 

"Tarr Zoltán két éve még a munkahelyét is feláldozta Magyar Péterért".9 

A Magyar Narancs sem akart lemaradni, ők azzal a címmel közöltek egy cikket április 29-én, hogy 

“Már a kormányzati struktúrával is azt üzeni a Tisza: ez most nagyon más lesz”10

Azt emelik ki, hogy a Tisza a Fideszhez képest felelős, épp ezért felelősségre is vonható minisztereket választott - bármit is jelentsen ez. 

A Telex április 28-án Tanács Zoltánról írt, akit Magyar Péter a Tudományos és Technológiai Minisztérium irányítására kért fel. Azzal a címmel közölték az írást, hogy

“A Tisza leendő techminisztere már 1999-ben is okosvárosokkal foglalkozott”11

Mindezt pedig összesen arra alapozzák, hogy Tanács Zoltán 1999-ben az okosvárosokról és az önkormányzatokról írta szakdolgozatát. Ezzel a Telex szerint mindjárt alkalmas is tudományos és technológiai miniszternek.

Ismét egy Telex-cikket idézünk, ahol Ruff Bálintról írnak. Az április 22-én megjelent cikk címe: 

“Orbán Viktor ellenzékének szenvedélyes tanácsadójából lett Magyar Péter kancelláriaminisztere”.12 

A "szenvedélyes tanácsadóról" az Ellenpont is írt korábban. 

Ruff Bálint a Tisza győzelméért teljesen nyíltan kampányoló tanácsadó volt. Ő volt az, aki ezt mondta:

“Mi aztán kiállunk Ukrajnáért ezekben a dolgokban, de lehet, hogy nem most kéne ezt csinálni a választás miatt.” 

Ruff ugyanakkor a Partizán Vétó című műsorának, rendezvényének rendszeres vendégeként több kulisszatitkot is elmondott. A rövid recept egyszerűen ennyi volt: ne fecsegj! 

Szó szerint ezt mondta: 

“Szóval, azt szeretném mondani, amit egyszer már mondtam, és kaptam is érte hideget-meleget, és nyilvánvalóan ez magamra is ugyanúgy érvényes, hogy lehet, hogy nem most van az időszaka annak, amikor egy ember, mindenki elmondja, hogy éppen hogyan gondolkodik a világról, minden egyes gondolatát, hanem lehet, hogy csak arra kéne fókuszálni, hogy ezt a választást meg lehessen nyerni.”

Aztán itt egy újabb Telex-cikk, amelyet Hont András publicista tett nevetségessé az egyik Facebook-posztjában. 13

Magyar Péter korábban azt állította, hogy menekítik a pénzüket a hazai milliárdosok. A Telex azonnal ellenőrizte Magyar állítását, de nem találtak semmiféle pénzmozgást. A cikkben nem azt írták ezután, hogy Magyar Péter nem mondott igazat, hanem megpróbálták kimosdatni a hazugságból:

“Forrásaink szerint az elmúlt két hétben nem lehetett amúgy túl nagy mozgást látni a hazai milliárdosoknál, így Magyar Péter kommunikációja inkább amolyan megelőző kommunikáció lehetett.” 

Az RTL Híradó lelkesen számolt be arról, hogy Bujdosó Andrea tiszás frakcióvezető kezet fogott az emberekkel a Parlamentben.14 Mintha ehhez hasonló még soha nem történt volna. Azt írták:  

“Szokatlan jelenetet örökített meg Zalavári Noémi, az RTL Híradó riportere: a Tisza párt országgyűlési frakcióvezetője, Bujdosó Andrea egyenként mutatkozott be az Országházban a sajtótájékoztatóra érkező újságíróknak. A politikában ritka az ilyen közvetlen gesztus, különösen egy olyan feszült időszakban, amikor minden mozdulatnak súlya van.”

Apáti Bence erre így reagált: 

“Íme a kritikus, független és objektív újságírás. Amely láttán az észak-koreai köztévé vezetője is elégedetten csettintene, és szorgosan elkezdene jegyzetelni. 
Szóval, csak azt akartam mondani, hogy vicces lesz látni az ifjúságot, - igen, téged is Mehringer Marci -, akik simán bekajálták a telexes, 444-es profit, hogy a hatalommal mindig és mindenkor kritikusnak kell lenni, hiszen egy rendes, tisztességes demokratát kizárólag onnan lehet - akár kétszáz méterről is - felismerni, hogy állati kritikus a hatalommal. Jelzem, át lettetek b@szva. (…) Most majd meglátjátok. A Telex, a 444, a HVG, a 24.hu, az RTL nem lesznek kritikus médiumok. Ők az utcán ünnepeltek április 12-én. Ők Orbánt változatlanul gyűlölni, Magyar Pétert pedig imádni fogják. Semmi sem fog változni. Nem lesz a tiszás propaganda hirtelen kritikus, objektív sajtó.”

Zalavári Noémi, RTL híradós riporter, ha így folytatja, még kormányszóvivő is lehet.

A 444.hu sem akar lemaradni, a napokban közölt egy videót, amelynek azt a címet adták: 

“A politikának volt szüksége ezekre az emberekre és nem ezeknek az embereknek a politikára”.15 

A videóban tiszás képviselőket szólaltatnak a Parlamentben - kizárólag tiszás politikusokat. Egyetlen Fideszes, KDNP-s vagy Mi hazánkos képviselőt nem kérdeztek. 

Egy újabb Magyar Narancs cikk, amelynek azt a címet adták:

“Lannert Judittal a magyar oktatáspolitika végre beléphet a 21. századba”.16 

Azzal folytatták, hogy "nemzetközileg elismert oktatáskutatót nevezett meg miniszterként Magyar Péter. (…) A jövőbeli miniszter szabadabb oktatási rendszert, több kreativitást és a leszakadók felemelését ígéri.”

Hogy mit jelent a szabadabb oktatási rendszer, azt egyelőre nem tudjuk, azt azonban ismerjük Lannert Juditról, hogy személyében egy elkötelezett LMBTQ-párti, Ukrajna-támogató politikus, ezeket pedig profilképeivel is kifejezte. 

Ismét egy HVG-címet mutatunk, amely talán túlmutat az eddigieken is: a választások után a címlapon úgy ábrázolták Magyar Pétert, mint Batthyányt, a címlapi cím pedig ez volt: 

“Magyar történelem. Kétharmaddal léphet Batthyány örökébe a Tisza elnöke”

Bohár Dániel megtalálta a HVG 2022-es, választások utáni címlapját, amikor Orbán Viktor és a Fidesz nyert kétharmaddal. Akkor egészen más képet és címet közöltek. Orbán Viktort koronával a fején ábrázolták, és azt írták alá: “Hamarosan meg kell fizetni a kétharmad árát.”

Bohár Dániel így kommentálta a két címlapot: 

“Néhány napja azt mondtam a HVG munkatársának, hogy mostantól kormánypárti propagandisták. 

Kikérték maguknak.

Majd jött ez a címlap. 

Az egyiken azt látjátok, hogy 2022-ben miként tálalták Orbán Viktor győzelmét. 

A másikon pedig a mostani tiszás győzelem.

És ez nem vicc, hanem teljesen komolyan gondolják. 

Mondom, hogy kormánypárti propaganda.”


  1. 1https://telex.hu/techtud/2026/05/13/posfay-mihaly-mta-elnok-interju-hun-ren-intezetek-politika-tudomanyfinanszirozas-egyetemek
  2. 2https://telex.hu/belfold/2026/05/11/hegedus-zsolt-miniszterjelolt-tanc-alternativ-kulondij
  3. 3https://telex.hu/belfold/2026/05/09/magyar-peter-parlament-beszed-elemzes-kovesdi-veronika
  4. 4https://telex.hu/belfold/2026/05/08/gorog-marta-igazsagugyi-miniszter-tisza-kormany-jogasz
  5. 5https://hvg.hu/360/20260508_gorog-marta-igazsagugyi-miniszter-tisza-kormany-magyar-peter
  6. 6https://444.hu/2026/05/11/magyar-peter-a-lajkok-erejevel-mozditana-el-a-koztarsasagi-elnokot
  7. 7https://telex.hu/belfold/2026/05/11/szondi-vanda-magyar-eva-kobol-anita-kormanyszovivo-tisza-part
  8. 8https://telex.hu/belfold/2026/05/11/tarr-zoltan-bizottsagi-meghallgatas-tarsadalmi-kapcsolatokert-kulturaert-felelos-miniszter
  9. 9https://telex.hu/belfold/2026/04/28/tarr-zoltan-portre-tisza-alelnoke-miniszter-felkeres-magyar-peter
  10. 10https://magyarnarancs.hu/belpol/mar-a-kormanyzati-strukturaval-is-azt-uzeni-a-tisza-ez-most-nagyon-mas-lesz-279111
  11. 11https://telex.hu/belfold/2026/04/28/tisza-part-magyar-peter-miniszter-tudomanyos-es-technologiai-miniszterium-tanacs-zoltan
  12. 12https://telex.hu/belfold/2026/04/22/ruff-balint-miniszterelnokeseget-vezeto-miniszter-kancellaria-szdsz-veto
  13. 13https://www.facebook.com/photo?fbid=1553292596153154&set=a.389875589161533&locale=hu_HU
  14. 14https://rtl.hu/bulvar/2026/04/30/politika-kezfogas-bujdoso-andrea-tisza
  15. 15https://444.hu/2026/05/04/a-politikanak-volt-szuksege-ezekre-az-emberekre-es-nem-ezeknek-az-embereknek-a-politikara
  16. 16https://magyarnarancs.hu/belpol/lannert-judittal-a-magyar-oktataspolitika-vegre-belephet-a-21-szazadba-279104