Csütörtökön érdekes cikk jelent meg a Magyar Nemzetben az ellenzéken belüli erőviszonyok megváltozásáról.1 A lap uniós forrásokra hivatkozva arról írt: Brüsszelben úgy döntöttek, hogy Magyar Péter helyett Karácsony Gergely lesz az ellenzék miniszterelnök-jelöltje.
"Azt rebesgetik, hogy érkezik a lefokozás (...). Magyar Péter megy, Karácsony jön, visszajön. Magyar Péter esélytelen, és ez már az ítélet. Nem, nem az én ítéletem, hanem a brüsszeli gazdáinak a döntése" – olvasható Tóth Tamás Antal írásában.
Alig több, mint fél évvel a választás előtt meglepőnek tűnhet a csere, azonban megvan annak a racionális magyarázata.
Magyar versus Karácsony
A birtokunkba jutott a Századvég szeptemberben készített, eddig még nem publikált reprezentatív felmérése, amely szerint
Karácsony Gergely népszerűbb Magyar Péternél.
A Századvég abból a nézőpontból vizsgálta meg az ellenzéki politikusok támogatottságát, hány százalék van kedvező, illetve kedvezőtlen véleménnyel róluk. Az elemzésben arra jutottak, hogy a főpolgármester jelentősen jobban áll a Tisza elnökénél.
A megkérdezettek 45 százaléka vélekedik pozitívan Karácsonyról, míg Magyarról csupán 41 százalék. A kutatás leglényegesebb eleme az, hogy
Magyar Péter elutasítottsága nagyon magas.
A megkérdezettek 55 százaléka rossz véleménnyel van a pártelnökről, a főpolgármesternél ez a szám kisebb, 51 százalék. Mindebből az következik, hogy Karácsony Gergelynek jobbak az esélyei a kormánypártokkal szemben 2026 áprilisában. Ráadásul a tendencia is Karácsony mellett szól. Okkal feltételezhető, hogy hasonló adatokat mértek a Manfred Weber vezette Európai Néppárt által megrendelt kutatások is.

Elérte az üvegplafont
Érdemes megvizsgálni, hogyan és miért következett be ekkora változás, úgy, hogy mostanra már Karácsony Gergely is esélyesebb jelölt, mint Magyar Péter.
Ahogy fentebb szó volt róla, a Tisza elnökét sokan elutasítják. Több, korábbi kutatás is kimutatta, hogy még a saját szavazótáborán belül sem örvend maradéktalan népszerűségnek. A Nézőpont Intézet felmérése szerint a Tisza-szavazók majdnem felének sem szimpatikus a személye.2 Ráadásul
a Tisza elnöke elérte a maximumot, ahogy a közvéleménykutatók mondani szokták, üvegplafon van felette. Mindez azt jelenti, hogy a Fidesztől egyetlen szavazatot sem tud elvenni, és a bizonytalanokat sem tudja megszólítani.
Magyarul mostanra Magyar Péter vált a legnagyobb gátjává a Tisza és az ellenzék növekedésének. Vele a baloldal esélytelen a választáson.
Nehezíti Magyar helyzetét, hogy innen már - éppen az említett üvegplafon miatt - nem lehet visszajönni. Pártjának kiszivárgott adóemelési tervei ugyanis teljesen összekapcsolódtak a Tisza elnökének nevével. Hiába dobott be több témát is figyelemelterelés céljából, a kommunikációs trükkök hatástalanok maradtak. Így a magyar társadalom jelentős része továbbra is a megszorításokkal azonosítja őt.

Az sem szól Magyar mellett, hogy a választók többsége esélytelennek tartja a győzelemre. A Magyar Társadalomkutató felmérése szerint
közel kétszer annyian számítanak Orbán Viktor újabb diadalára, mint az övére.3
Ez lényegesen nagyobb különbség, mint ami a Fidesz és a Tisza támogatottsága között van, ami jelzésértékű. Ennek szimplán az az oka, hogy a magyar társadalom jelentős része nem tudja elképzelni miniszterelnöknek Magyar Pétert. Forrófejűnek tartják, sokszor mondják rá, hogy pojáca, nem tekintenek rá alkalmas vezetőként.
Karácsony Gyurcsány nélkül népszerűbb lett
Miközben Magyar Péter folyamatosan erodálódott, Karácsony Gergely a háttérben apránként feljött, népszerűbb lett. Gyurcsány Ferenc visszavonulása után nagy lehetőség nyílt előtte. Korábban Gyurcsány mindenben korlátozta, az emberek vele kötötték össze a személyét.
Bár Karácsony városvezetőként továbbra is sikertelen, Budapest jelenleg is csődközelben van, az önállósodás miatt mégis elfogadottabb lett a közvéleményben. A májusi Gyurcsány-bejelentés óta komoly változás állt be a megítélésében: a választók önálló személyiségként tekintenek rá, amire csak ráerősített az idei Pride megszervezése.
Szemben Magyar Péterrel, akit - ahogy említettük - sokan forrófejűnek és pojácának tartanak, Karácsony higgadtabb alternatívát nyújt. Márpedig ez most akár jól is jöhet:
a főpolgármester ugyanis kimutathatóan hatékonyabban tudja megszólítani a bizonytalanokat, mint a Tisza elnöke.

Ennek azért van jelentősége, mert jövő áprilisban minden eddiginél hangsúlyosabb lesz, hogy ki tud több ingadozó szavazót megszerezni. Ezt mérhette fel a magyar baloldallal teljesen összefonódó Brüsszel, amikor a váltás mellett döntött. Az elmúlt hetek történéseiből pedig azt lehet látni, hogy már meg is indulhatott a csere technikai része.
Karácsony már készülhet a jelöltségre
Feltűnő, hogy a főpolgármester az elmúlt időszakban egyre gyakrabban lép ki a szerepéből, és nem városvezetőként viselkedik, hanem jelentősebb politikusnak mutatja magát.
Júliusban személyesen fogadta őt Strasbourgban az Európai Unió vezetője, Ursula von der Leyen. Karácsony a diplomáciai útján a bizottsági elnökön kívül más, befolyásos brüsszeli politikusokkal is tárgyalt. Így például Tineke Strik "jogállamisági" jelentéstevővel, bizottsági tagokkal és európai parlamenti képviselőkkel.4
A kiszivárgó hírek szerint a megbeszéléseken nem az önkormányzati politika került a középpontba, ami elméletileg a főpolgármester terepe, hanem átfogóbb ügyekről esett szó.
A résztvevők többek között értékelték a budapesti Pride-on történteket és a Magyarországtól - jogtalanul - elvett pénzek helyzetét.

Karácsony az őszi szezonkezdetet követően még nagyobb sebességre kapcsolt. Szeptember végén Beregszászra látogatott, ahol nyíltan kiállt Ukrajna mellett.5
Pár nappal később pedig a frissen megválasztott román elnökkel, Nicușor Dannal találkozott, akivel - legalábbis Karácsony erre utalt - a határon túli magyarok helyzetéről is beszélt, ami nyilvánvalóan nem főpolgármesteri feladatkör.6
Az utóbbi időben Karácsony Gergely tehát tudatosan háttérbe szorította az önkormányzati ügyeket, és ismét országos politikusként kezdte el építeni magát.
Ismerve a politikus eddigi pályafutását, ezt magától egészen biztosan nem merte volna megtenni. A budapesti városvezető felhatalmazással készülhet az új szerepére: Brüsszel adhatott engedélyt - és utasítást - erre.
Ez jöhet: tagadás, majd beismerés
Egy ilyen felülről levezényelt csere mindig feszültségekkel jár, hiszen meg kell magyarázni a választóknak.
Magyar Péter először vélhetően tagadni fogja a váltást, és megpróbálja hitelteleníteni az ezzel kapcsolatos híreket. A baloldali közvélemény-kutatók - a 21 Kutatóközpont, Závecz Research, Publicus, Medián és IDEA- , egymást túllicitálva hozzák majd ki a Tisza egyre nagyobb vezetéséről és Magyar Péter népszerűségéről szóló álméréseket.
Magyar aztán váratlanul bejelenti majd, hogy a pártszervezés nagy feladat, egész embert kíván, és maga kérte a - valójában nem létező - pártvezetéstől, hogy más legyen a jelölt, ő inkább maradna pártelnök. Ez egyébként azzal az előnnyel is járna számára, hogy nem kellene megmagyaráznia, miért nem ül be a vereség után a magyar parlamentbe, miért maradna az EP-ben. Így ugyanis meg tudná tartani a mentelmi jogát és el tudna menekülni a felelősségre vonás elől.
A Tisza miniszterelnök-jelöltje így Karácsony lesz, akit támogatni fog majd a Dobrev Klára vezette DK is. Magyar Péter pedig maradhat semmilyen tényleges hatalommal nem rendelkező pártelnök.
- 1https://magyarnemzet.hu/poszt-trauma/2025/10/magyar-peternek-meszeltek
- 2https://magyarnemzet.hu/belfold/2024/10/kielezett-harc-varhato-a-2026-os-valasztasokon-video-magyar-peter-gyurcsany-mraz-agoston-samuel-nezopont-kozvelemeny-kutatas?utm_source=chatgpt.com
- 3https://tarsadalomkutato.hu/a-fidesz-nyeri-a-2026-os-valasztasokat-a-magyarok-szerint/
- 4https://www.instagram.com/p/DL5Ss_ruA-k/?utm_source=ig_embed&img_index=2
- 5https://www.instagram.com/p/DPEgBg0ijOC/?utm_source=ig_embed
- 6https://www.instagram.com/p/DPODQsZCAA8/?utm_source=ig_embed