Ahogy arról lapunk számolt be elsőként, a Tisza belső köreiből kiszálló Csercsa Balázs,1 egy újabb, angolnyelvű dokumentumot hozott nyilvánosságra vasárnap reggel. A Tisza belső forrásaiból kiszivárgó dokumentumból kiderült, hogy Magyar Péteréknek fel kell készülniük a választási vereségre, már nap közben el kell kezdeniük a csalás narratíváját építeniük, még a szavazás befejezése előtt hamisan győzelmet kell hirdetniük, majd a vereség után zavargásokat kell kezdeni, úgy, ahogyan 2014-ben Ukrajnában, a Majdanon tették.
Magyar Péter az elmúlt napokban-hetekben többször beszélt nem létező, szervezett választási csalásokról. Külön honlapot is létrehozott a Tisza a választási csalások bejelentésére, és különböző álcivil szervezetekkel úgynevezett "választási őrszemeket" képezett ki, és erről számtalan cikkben és interjúban nyilatkoztak.
Magyar Péter az elmúlt héten is "permanens választási csalásról" beszélt,2 de a kampányzáróján is választási csalástól való elrettentésről beszélt és az igazságszolgáltatással fenyegetett. 3
A szavazás után Magyar arról nyilatkozott, hogy "Csak akkor fogjuk elfogadni a választás eredményét, ha nem történik rendszerszintű, súlyos választási csalás.” , de egy Facebook-posztban arról is írt, "Minden szavazat számít, lesznek olyan választókerületek, ahol néhány szavazaton múlik majd az eredmény"4 előrevetítve azt, hogy nem akarják majd elfogadni a magyar nép döntését, és a választási vereségüket.
Csercsa Balázs elárulta a Tisza felforgató tervét
Ahogy arról elsőként az Ellenpont számolt be, Csercsa Balázs nyilvánosságra hozott egy dokumentumot, a Tisza választási forgatókönyvéről.
Magyar Péterék "választásnapi akcióterv" című dokumentuma, az irat pedig a következőkről szól: Magyarországon szoros választási eredmény várható, a Tisza Pártnak fel kell készülnie a vereségre.
A dokumentum szerint éppen ezért azt kell terjeszteni, hogy a Fidesz választási csalásokat követett el. A "jogellenes" kampánylépésekre "bizonyítékokat" kell felmutatni (természetesen hamis bizonyítékokat), és lehetőség szerint tanúkat kell megszólaltatni.
A kommunikációs nyomásgyakorlás részeként már a választás vége előtt győzelmet kell hirdetni, de legkésőbb az urnazárás után meg kell ezt tenni. A vereség után pedig zavargásokat kell kezdeni, úgy, ahogyan 2014-ben Ukrajnában, a Majdanon tették - írják a dokumentumban.

- 1https://ellenpont.hu/csercsa-balazs-csalas-narrativa
- 2https://telex.hu/belfold/2026/04/04/magyar-peter-honvedseg-csad-ah-valasztasi-csalas
- 3https://telex.hu/belfold/2026/04/11/parlamenti-valasztas-orszaggyulesi-percrol-percre-kozvetites-kampany-fidesz-tisza-dk-mi-hazank-ketfarku-kutyapart-magyar-peter-orban-viktor?oldal=1
- 4https://www.facebook.com/photo?fbid=27057226847218407&set=a.115525025148621