A Tisza Párt soproni (Győr-Moson-Sopron 04. OEVK)-beli jelöltje dr. Hallerné dr. Nagy Anikó, egyéni ügyvéd és mediátor szakjogász1 – kormánypárti ellenfele a fideszes Dr. Barcza Attila.2
Hallerné 34 éve Sopronban él, Bemutatkozása szerint “Közéleti munkáját a családja iránti felelősség és az a meggyőződés vezeti, hogy Magyarországot ma is igazságosabbá és szabadabbá kell tenni."3

Zűrös ingatlanügyek
Az ügyvédnő a helyiek között már több ügylettel "kiérdemelte" a kétes hírnevet. Helyi információink szerint Hallerné egyenesen "bevásárolta magát" a pártba. Ám ennél konkrétabb vádak is érik.
Ilyen többek között az ingatlanmutyi, miszerint több, kiszolgáltatott embertől szerzett meg lakásokat az elmúlt évek során. Helyi források szerint akár 15-20 ingatlant, köztük telkeket is megvásárolhatott ezektől az emberektől.4
A Mandiner írta meg, hogy Hallerné a 2010-es évek során egy saját, korábbi férjével közös 111 négyzetméteres lakáson túl megszerzett egy 114 négyzetméteres, két, egyenként egyaránt 101 négyzetméteres, egy 155 négyzetméteres, illetve egy 91 négyzetméteres egykori önkormányzati lakást is.
Mindez Sopron egyik legértékesebb terén, a Petőfi téren történt, ugyanabban az épületben, ahol történetesen az irodája is megtalálható. Az ügyvédnő a tulajdoni lapok tanúsága szerint olyan lakásokat szerzett meg a házban, amelyek korábban az önkormányzat tulajdonában álltak – azokat a korábbi bérlőktől átjátszva magának.5
A kérdésekre csupán ennyit reagált:
"Nincsen önkormányzati lakásom."
Ami ugyan igaz, de semmit nem cáfol, ugyanis éppen az a probléma, hogy ezek a lakások már az ő tulajdonában vannak, nem az önkormányzatéban.

Hogy valami Hallerné ingatlanjaival nincs rendben, annak tanúsága egy 2015-ös végrehajtás: itt tulajdonközösség megszüntetése címén került kalapács alá férjével közös házuk – holott az 1999-es építésű ingatlan 2738 nm-es telekkel, és az alagsorral együtt közel 300 négyzetméteres hasznos lakóterülettel – benne vendégszobával, edzőteremmel, mosókonyhával. A kertben ezentúl fűthető úszómedence és grillező épület is helyet kapott.6



Hallerné megítélése a soproni lakosok körében nem csak a fent linkelt videó tanúsága szerint negatív – a Google-ön fellelhető értékeléseknél is csak 1 csillagos véleményeket kapott.


Nem kifejezetten megnyugató, hogy a soproni fiatalok problémái között az "irtózatosan magas lakásárak"-at és a lakhatást emeli ki – bár kétségtelen, hogy gyakorlata már van, és lenne pár ötlete…7
Ő védte a soproni szatírt is
Ügyvédként több, a sajtót is megjáró ügyben kapott szerepet: ilyen volt 2014-ben a hírhedt soproni szatír esete, akinek az ítéletét végül még egy emberölési kísérlet is súlyosbította a "három csapás" szellemében.8

2020-ban aztán azért volt csalódott, mert védence – bár bérgyilkost fogadott fel felesége megölésére – 2 év 10 hónapot kapott másodfokon – súlyosbítva.9

Igazságosabbá és szabadabbá tenné az országot
Mindezek fényében különösen megmosolyogtató a soproni jelölt nyilatkozata: megszerzi magának a bérház felét a Petőfi téren, és közben lakhatási válságról panaszkodik. Igazságosabbá és szabadabbá tenné az országot, ahol ő lincselő bűnözőket és szatírokat véd, és feleségét meggyilkoltatni kívánó embert menteget.
- 1https://www.ugyvednevsor.hu/hallerne-dr-nagy-aniko-ugyved-sopron-3152
- 2https://vtr.valasztas.hu/ogy2026/egyeni-valasztokeruletek/08/04?tab=jeloltek
- 3https://magyartisza.hu/jeloltek/gyor-moson-sopron-04
- 4https://www.facebook.com/reel/1517953229851774
- 5https://mandiner.hu/belfold/2026/03/tisza-part-ingatlanmutyi-soproni-jelolt-magyar-peter
- 6https://ingatlanvegrehajtas.hu/elado-78775-csaladi_haz_Sopron
- 7https://www.facebook.com/reel/2775958292754709
- 8Adt, Kisalföld, 2014. július (69. évfolyam, 151-177. szám)2014-07-12 / 161. szám
- 9Kisalföld, 2020. január (LXXV/1-26)2020-01-16 / No. 13