image description

Hogy került egy titkosszolgálati kapcsolatokkal rendelkező amerikai férfi Magyar Péter bizalmasának közelébe?

  • írta: dr. Bordács Bálint
              főszerkesztő-helyettes

  • 2025. augusztus 24.
  • Bár Tarr Zoltán a Tisza egyik legfontosabb politikusa, keveset lehet tudni arról, mit csinált a felbukkanása előtt.
  • Önéletrajzában az látszik, hogy a református egyház után a vállalkozói szférában próbált szerencsét.
  • Az Ellenpont most kiderítette, hogy több céges projektet is közösen vitt egy David Blunck nevű amerikai-magyar állampolgárságú férfival.
  • Tarr volt üzlettársa az Egyesült Államokban a Foreign Service szakon szerzett diplomát és nemzetbiztonsági szempontból kiemelt cégeknél dolgozott.
  • Miután több országban is megfordult, családjával Magyarországra költözött, ahol néhány év múlva az Invitel vezérigazgatója lett.
  • Itt ismerkedett meg Tarr Zoltánnal, akivel baráti viszonyt alakított ki és később közös vállalkozásba kezdett.
  • Bluncknak erős politikai-gazdasági kapcsolati vannak, nem mellesleg köthető a nemzetközi globalista körökhöz.
  • Magyar Péter jobbkeze tehát egy hálózati hátterű személlyel dolgozott együtt a politikai pályafutása előtt.

A nyilvánosságban szinte kizárólag Magyar Péter látszik, azonban a Tisza életében meghatározó szereplő Tarr Zoltán. A református lelkész ott volt a háttérben, amikor a Magyar-projekt még csak ötlet szinten merült fel. A Tisza elődszervezetének, a Legyél a Változás Egyesületnek megalapításával ugyanis éppen ő rakta le a későbbi szerveződés alapkövét – derítettük ki oknyomozó videónkban.

Több teória is kering arról, hogy Tarrnak milyen szerepe lehetett a – Magyar Péter számára az utat kikövező – kegyelmi botrány kirobbantásában. Az azonban biztos, hogy

Magyar felemelkedése után fontos pártpolitikai pozíciókkal bízták meg, és ezzel a Tisza egyik legfontosabb politikusa lett.

Tarr Zoltán húsz éven át a református egyházban tevékenykedett, egészen 2015-ig, amikor a Balog Zoltánnal való ellentéte miatt távozott a munkahelyéről. Ezt követően 2024 márciusában bukkant fel újra a Szemlélek hasábjain, ahol elindítva politikai karrierjét a kegyelmi ügyről nyilatkozott.1 A két időpont között közel tíz év telt el, ehhez képest a politikusnak erről az időszakáról meglehetősen keveset lehet tudni. Pedig bőven akadnak izgalmas momentumok.

A szarvasmarhák és a digitális technológia

A közösségi médiás felületein – így a LinkedIN-oldalán2 – az látszik, hogy Tarr háttérbe vonulásainak éveiben több vállalatnál is megfordult. A református egyház után a magyar tele- és infokommunikációs óriásnál, az Invitelnél helyezkedett el, ahol virtuális kommunikációs terminálokat fejlesztett.

A cég átalakítása után pedig az Invitechnél folytatta. Itt egy speciális területen nyomult: a szarvasmarha-tenyésztés hatékonyságát próbálta digitális eszközökkel segíteni, egyfajta startupként.3

"Hiába vannak háromezer éve velünk a szarvasmarhák, alapvető dolgokat nem tudunk róluk, például hogy nagy melegben miért állnak össze? Mitől érzik épp ott jól magukat? (…) Rengeteg adatot gyűjtöttünk, elemeztünk, amiknek a segítségével javítható az állatok életminősége, a tejhozamuk, így a gazdálkodók eredményessége is" – írta körbe tevékenységüket Tarr a hvg-nek adott tavaly májusi interjújában.4

Politikai pályafutása előtt szarvasmarha-tenyésztéssel kapcsolatos fejlesztésekkel foglalkozott Tarr Zoltán. Forrás: MTI/Purger Tamás

2019 nyarán azonban újabb törés következett be a pályafutásában: szakított a multik világával, és kisebb cégekben bukkant fel. A váltás okairól a következőket nyilatkozta a hvg-nek:

2019-ben új tulajdonosai lettek az Invitechnek, akik felszámolták a kísérleti projekteket. A korábbi főnökömmel nem akartuk veszni hagyni a munkánkat, céget alapítottunk rá, és továbbvittük.

Miután tehát az Invitelnél beszűkült a mozgásterük, főnökével egy cégbe próbálták meg átmenteni addigi munkájukat. Információink szerint ez a vállalkozás a Quinto Solutions Kft. volt.

Már önmagában véve szembetűnő, hogy a szarvasmarha-tenyésztés meglehetősen távol áll a lelkészi hivatástól. De nemcsak ez az egyetlen furcsaság Tarr Zoltánék üzlete körül.

Érzékeny terepen

Bár a tiszás politikus uniós önéletrajzában és LinkedIN-oldalán is a Quinto Solutions ügyvezetőjeként tüntette fel magát, hivatalosan nem viselt tisztséget a vállalkozásban. 5 A cégadatbázis szerint ugyanis egy David Blunck nevű férfi egyszemélyben tulajdonolta és vezette az azóta megszűnt társaságot.

David Blunck visszatérő szereplő Tarr Zoltán életében: az Invitel mellett együtt mozogtak több cégben is. A közös időszak nagyjából öt évet ölel fel, ami azt feltételezi, hogy Tarr és Blunck között nemcsak üzlettársi, hanem baráti viszony is van.

Ez onnan nézve izgalmas, hogy Tarr üzlettársa amerikai-magyar kettős állampolgár, nem mindennapi életúttal a háta mögött.
David Blunck amerikai-magyar kettős állampolgárral dolgozott közösen Tarr Zoltán a Tisza előtti években. Forrás: IT Business

David Blunck az Egyesült Államokban született, és bár életének jelentős részét a tengerentúlon töltötte, a világ több pontján is huzamosabb ideig élt. A sok helyszín-változtatás nem a véletlen műve, hiszen Blunck élénken érdeklődik a geopolitika iránt.

Ezt jelzi, hogy az amerikai Georgetown Egyetemen előbb történelem és diplomácia, majd külszolgálat (Foreign Service) szakon szerzett diplomát a nyolcvanas évek második felében.6 Utóbbi egyenes utat jelent az amerikai külügybe, és a titkosszolgálatok világába.

Az amerikai férfi később vett egy váratlan fordulatot, és pénzügyi vonalon kezdte el építeni magát. A kilencvenes évek közepén két éves képzés keretében elvégezte az általános pénzügyi szakot az Indiana Egyetemen. Az itt megszerzett tudást aztán több országban is kamatoztatta.

Az iskolakapuból kilépve szinte azonnal el tudott helyezkedni, nem is akármilyen helyeken: nemzetbiztonsági szempontból kiemelt cégeknél.

Az American Airlinesnál vezető pénzügyi elemzőként kezdett, majd egy év után egy hasonlóan érzékeny vállalatnál, a Delta Air Linesnál kötött ki. Itt előbb általános igazgatóként vezette a cég pénzügyi részlegét az amerikai Atlantában, majd felfelé lépve a ranglétrán nemzetközi megbízást kapott. A Delta Air Lines Európai, Csendes-óceáni térség és szövetségeseik területért felelős pénzügyi igazgatójának nevezték ki, és Londonban kapott irodát. Fontos kiemelni, hogy mindkét légitársaság erősen be van kötve a mindenkori washingtoni kormányzathoz.

Érzékeny helyeken dolgozott Tarr Zoltán korábbi üzlettársa. Forrás: LinkedIN

Ennek megfelelően szigorú felvételi követelményeket írnak elő az állásinterjúkon. A Deltánál a jelentkezőknek át kell menniük egy kiterjedt átvilágítási folyamaton, aminek során ujjlenyomatot vesznek tőlük és ellenőrzik az előéletüket.7 Az American Airlinesnál pedig kielemzik a pályázók nyilvánosan elérhető közösségi médiás adatait és IP-címeit.8

Tarr Zoltán üzlettársa tehát a tengerentúlon bizalmi helyeken kezdte a karrierjét, majd ezt követően nagy nemzetközi multinacionális vállalatok vezetőségében találta magát. Az amerikai légitársaságok után a londoni székhelyű távközlési vállalat, a Colt Technology Services kereskedelmi és pénzügyi igazgatói székébe ülhetett bele.9 Itt három évig, 2004 és 2007 között dolgozott. Majd nem sokkal később családjával a térségbe tette át a székhelyét.

A lengyel szál

Annak ellenére, hogy David Blunck pénzügyi vonalon tevékenykedik, erős érdeklődést tanúsít a közép-kelet-európai régió ügyei iránt. 2002-ben – amikor egyébként a Delta Air Linesnál állt alkalmazásban – publikált egy komolyabb, többször hivatkozott tanulmányt.10 Ebben a posztkommunista Lengyelország választási döntéseit vizsgálta. Az írás a "European Journal of Political Research" folyóiratban jelent meg.

Blunck a lengyel politikai helyzetről írt egy tanulmányt még 2002-ben. Forrás: European Journal of Political Research

Azt, hogy Blunck kötődik Lengyelországhoz, publikációja témaköre mellett mi sem mutatja jobban, minthogy dolgozott a közép-európai országban. Erről a Behaviour nevű internetes portálnak mesélt.11 Igaz, az interjún kívül nincs további nyom a lengyel kitérőre, ami meglehetősen furcsa.

Érdemes ugyanakkor egy pillantást vetni Blunck szerzőtársára, Jack Bielasiakra. Az Egyesült Államokban élő lengyel férfi az Indianai Egyetem politológia szakán tanít, és nem mellesleg rendesen kapcsolódik a nemzetközi Soros-hálózathoz.

2017-ben 118 társával nyílt levélben fejezte ki nemtetszését a CEU "bezárása" miatt.12 A kiállás onnan nézve nem meglepő, hogy a professzor szívesen látott vendég az oktatási intézményben. Korábban előadást tartott az intézet varsói részlegében, továbbá az írásait rendszeresen hivatkozzák CEU-s körben.13 Globalista világszemléletét jól mutatja, hogy olyan intézményekkel áll szakmai kapcsolatban, mint a Johns Hopkins Egyetem vagy a NEH (National Endowment for the Humanities).14

Bielasiak személye tehát egy fontos kapcsolódási pont David Blunck és a nemzetközi globalista hálózat között.
Az Indianai Egyetem professzorával, Jack Bielasiakkal jegyzett közös tanulmányt David Blunck. Forrás: Indianai Egyetem

Ahogy az a fentiekből látható, Tarr Zoltán üzlettársa meglehetősen izgalmas múlttal a háta mögött érkezett meg 2007-ben Magyarországra, ahol gyorsan ívelt felfelé a karrierje.

Gyors felemelkedés

Elmondása szerint 1993 óta tanul magyarul – Amerikában született magyar felesége miatt.15 Ennek ellenére amikor megérkezett, csak a hétköznapi nyelvet ismerte, így nagy kihívást jelentett számára az üzleti, szakmai magyar nyelv elsajátítása.16

De hiába az idegen ország és az eddigiektől eltérő munkakörnyezet, Blunck szinte egyből vezető pozícióban találta magát. Kevesebb, mint egy évvel Magyarországra költözése után, 2008-ban a Brokernet Csoport pénzügyi vezérigazgató-helyettesének nevezték ki.17

Fontos körülmény, hogy a rendszerváltás utáni zavaros időkben sok esetben bizonytalan hátterű külföldi – jellemzően amerikai – állampolgárok kerültek titkosszolgálati segítséggel vezető pozícióba fontos, akár stratégiai jelentőségű vállalatoknál.

A Nyugat ilyen formában (is) igyekezett kiterjeszteni a befolyását a demokratizálódó Magyarországon. A jelenség a kilencvenes évek vadkapitalizmusában és az utána következő évtizedben érzékelhető volt.

Blunck végül három évet húzott le a brókercégnél, ami után szintet lépett: a magyar tele- és infokommunikációs piac egyik meghatározó szereplőjének, az Invitelnek 2012-től pénzügyi vezérigazgató helyettese18 , majd 2015-től vezérigazgatója lett.19 Tarr üzlettársa egyébként ekkoriban, egész pontosan 2012-ben szerezte meg a magyar állampolgárságot.20 Vezetése alatt több összezörrenése is volt a kormánnyal, a legnagyobb konfliktus talán a távközlési különadó bevezetése miatt alakult ki. Igazságtalannak és piactorzítónak nevezte az - egyébként a magyar átlagfogyasztót segítő - intézkedést.21

Nem sokkal Magyarországra költözése után Tarr Zoltán üzlettársa az Invitel vezetőségében találta magát. Forrás: Budapest Business Journal

Blunck idején az Invitel közvetlen tulajdonosa a Magyar Telecom B.V. (Matel) volt, azonban a tulajdonosi láncolat végén egy nagy nemzetközi társaság, a Mid Europe Partners sejlett fel. A londoni székhelyű magántőke-befektetési alap a kétezres évek végén látványosan próbált pozíciót fogni a közép-kelet-európai térségben. Így a magyaron kívül a cseh, a szlovén, az osztrák és a szerb távközlési piacra is bevásárolták magukat.22

Az teljességgel kizárt, hogy Blunck magas szintű politikai és gazdasági kapcsolatok nélkül ilyen pozícióba tudott volna jutni.

Később, az inviteles időszakában már jól kirajzolódott, hogy milyen erős kapcsolatrendszert alakított ki a politikai és gazdasági elit köreiben.

Négy évig beosztottja volt Mártha Imre, aki 2013 és 2017 között töltötte be az operatív főigazgatói posztot a távközlési cégnél, ahol egyben igazgatótanácsi tag is volt.23 Felsővezetőként szorosan együtt dolgoztak, amit jól mutat, hogy többször is közösen prezentáltak a sajtónak,24 de arra is volt példa, hogy együtt adtak át céges díjakat.25

Mártha Imre az Invitel pénzügyi vezetőjeként kezet fog a Budapest Bank korábbi IT igazgatójával 2016-ban. Forrás: Minuszos.hu

Mint ismert, Mártha a Gyurcsány-korszak befolyásos szereplője volt, 2008 és 2010 között az MVM-csoport vezérigazgatói pozícióját töltötte be. Miután 2019-ben a baloldal újra pozíciókat fogott a fővárosban, Karácsony Gergely főpolgármester kinevezte őt a FŐTÁV élére. A fővárosi cégek összevonása után pedig tovább nőtt a befolyása: az új gigacég, a BKM Nonprofit Zrt. vezérigazgatójaként folytathatta.

Ahogy korábban érintettük, szintén Blunck keze alá dolgozott Tarr Zoltán, aki a református egyháztól való távozása után, 2015 és 2017 között újgenerációs termékfejlesztési vezetőként dolgozott az Invitechnél.26 Kettőjük kapcsolata ettől az időponttól datálható.

Atlantista körök

David Blunck ezen kívül bejáratos volt a hazai atlantista körökbe, ami elnézve az életútját, nem meglepő. Dokumentálhatóan több alkalommal is részt vett az Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham Hungary) rendezvényén. 2017-ben karrierutakról tartott előadást fiataloknak a szervezet budapesti székházában. 27

David Blunck az Amerikai Iparkamara 2017-es rendezvényén. Forrás: AmCham

Az erős atlantista hátszéllel rendelkező Blunck nem sokkal ezután távozni kényszerült az Invitel éléről. 2017 elején ugyanis a Mid Europe Partners 63 milliárd forintért eladta többségi tulajdonrészét a kínai illetőségű China-CEE Fund magántőkealapnak. A társaság legnagyobb befektetője nem más volt, mint a teljes egészében a kínai állam tulajdonában álló China Eximbank. Mártha Imre közvetlenül az ügylet után kilépett a távközlési vállalatból, Blunck egy évvel később követte őt.

Céges próbálkozások

Az amerikai férfi ezt követően a piacon, a vállalkozások világában próbált szerencsét, amiben korábbi munkatársa és barátja, Tarr Zoltán volt a partnere. A cikk elején kitértünk rá, hogy több céget is közösen vittek, igaz, hivatalosan csak Blunck viselt tisztséget ezekben.

Blunck az Invitel után megalapította a Quinto Solutions Kft.-t, ahová magával vitte a tiszás politikust. Ez az a cég, ahová Tarr elmondása szerint átmentették az Invitelnél megszerzett tudást és tapasztalatot.

Ez a számokon nem látszik: bár Blunck az elején közel 90 millió forintot tett bele a projektbe, az minimális árbevétel mellett nem termelt profitot. Nem nevezhető sikertörténetnek a Vivien Solutions Kft. sem, amely szintén inkább csak vitte a pénzt. Egyébként mindkét vállalkozást végelszámolással szüntették meg még Tarr politikai pályafutásának kezdete előtt.

A céges kanyarok után kevés információ érhető el Blunckról. A cégadatbázisban a neve alatt szerepel egy belvárosi és egy lugosi ingatlan. Továbbá éppen néhány hónapja került végelszámolás alá a harmadik cége, a Stripy Ventures Kft., ami holdingként fogta össze a másik két vállalkozást.

Tarr Zoltán tehát a tiszás szerepvállalása előtti években egy erős nemzetközi kapcsolatokkal, hálózati kapcsolódással bíró, a hazai politikai és gazdasági elitbe bejáratos személlyel mozgott együtt.

A legtöbb friss politikus egész biztosan nem mondhatja el magáról, hogy Magyarország egyik legnagyobb távközlési vállalatának korábbi vezérigazgatójával ápol baráti és üzleti kapcsolatot, aki nem mellesleg amerikai-magyar kettős állampolgár is.


  1. 1https://szemlelek.net/tarrzoltan/?fbclid=IwAR08_ZRIYey046glJRLCQ03trdwEkiBYm90nR4WrhQTVYgRG8AnFA-orbBE
  2. 2https://www.linkedin.com/in/zoltan-tarr/?originalSubdomain=hu
  3. 3https://www.slideshare.net/slideshow/tarr-zoltn-iot-szenzoros-megoldsok-a-szarvasmarha-tartsban/93769387
  4. 4https://m.hvg.hu/360/hetilap360/2024/18/20241818portre1
  5. 5https://www.europarl.europa.eu/meps/hu/256863/ZOLTAN_TARR/cv
  6. 6https://www.linkedin.com/in/dblunck/details/education/
  7. 7https://delta.avature.net/en_US/careers/JobDetail/1-IFS-Flight-Attendant-LOD-and-Non-LOD/25889?jobId=25889
  8. 8https://jobs.aa.com/content/Privacy-Policy/?locale=en_US
  9. 9https://www.linkedin.com/in/dblunck/details/experience/
  10. 10
  11. 11https://behaviour.hu/magyarra-valt-idegenlegiosok-a-palyan/
  12. 12https://444.hu/2017/04/01/119-akademikus-allt-ki-a-ceu-mellett
  13. 13https://politicalscience.ceu.edu/sites/politicalscience.ceu.hu/files/basic_page/field_attachment/ceupsj814.pdf
  14. 14https://behaviour.hu/magyarra-valt-idegenlegiosok-a-palyan/
  15. 15https://behaviour.hu/magyarra-valt-idegenlegiosok-a-palyan/
  16. 16https://behaviour.hu/magyarra-valt-idegenlegiosok-a-palyan/
  17. 17https://www.vg.hu/penz-es-tokepiac/2011/06/kinevezes-a-brokernet-csoportnal
  18. 18https://hvg.hu/karrier/20120914_invitel
  19. 19https://hvg.hu/vallalat_vezeto/20150114_Kettos_allampolgar_lett_az_Invitel_uj_vez
  20. 20https://adt.arcanum.com/hu/view/MagyarHirlap_2016_12/?query=%22david+blunck%22&pg=9&layout=s
  21. 21https://24.hu/fn/uzleti-tippek/2016/12/07/tovabbra-is-piactorzito-a-tavkozlesi-kulonado/
  22. 22https://en.wikipedia.org/wiki/Mid_Europa_Partners
  23. 23https://index.hu/gazdasag/2013/03/14/martha_imre_lett_az_invitel_foigazgatoja/
  24. 24https://infovilag.hu/gyorsinternet_mindenutt_nagyszabasu_fejl/
  25. 25https://issuu.com/absolutmedia/docs/bbj_2310
  26. 26https://www.europarl.europa.eu/meps/hu/256863/ZOLTAN_TARR/cv#detailedcardmep
  27. 27https://www.amcham.hu/events/gallery/career-school-david-blunck-ceo-invitel