Ukrajna teljes erőből beszállt a magyar választási kampányba a Tisza Párt mellett. Most Magyar Péter kém barátja, Ceber Roland Ivanovics támadja a kormányt. A TISZA elnöke mellett korábban Bucsában megjelent, majd ukrajnai álmagyar szervezetet alapító Skirják Krisztián pedig szintén propaganda szöveggel üzen a hazai baloldali és szélsőségesen liberális köröknek.
A Magyarországon illegális kémként azonosított, majd az unió területéről 5 évre kitiltott, Ceber Roland Ivanovics egyre nyíltabban próbál beavatkozni az áprilisi országgyűlési választásokba. Azt követően, hogy Cebernek a magyar liberális körökben komoly rajongótábora alakult ki, illetve, hogy Rácz András Oroszország-szakértő is szívesen posztolja ömlengéseit, az ukrán kém még termékenyebb lett, már ami a magyar kormány gyalázását illeti.

A Magyar Péter "testvéreként" azonosított Ceber egyik legutóbbi üzenetében megdicsérte Zelenszkijt, mert az Davosban, teljesen példátlan módon "nyaklevessel fenyegette" a magyar miniszterelnököt, és fenyegető utalásokkal elkezdett a magyar választásokkal teljesen nyíltan foglalkozni.
"Ma Volodimir Zelenszkij nagyon kemény nyilatkozatot tett Viktor Orbán politikájáról. Az elnök hangsúlyozta: azok a vezetők, akik európai pénzből élnek, miközben elárusítják Európa érdekeit, "pofont" érdemelnek. Nem engedhetjük meg, hogy az európai fővárosok Moszkva kicsinyített másaivá váljanak. Ez egy időszerű üzenet. Hiszen az orosz és a magyar propaganda a magyarországi választások közeledtével továbbra is azt sulykolja a választók fejébe, hogy mindenért Ukrajna a felelős. És természetesen rólam sem feledkeztek meg: kiadtak egy videót, amelyben azt állítják, hogy kapcsolataimon keresztül segítek Magyar Péternek és a magyar ellenzéknek egy budapesti államcsíny előkészítésében."
Ceber hazudik: rajongása Magyar Péter iránt tagadhatatlan. Az Ellenpont is többször beszámolt arról, hogy az ukrán kém hány alkalommal dicsérte a TISZA párt elnökét, aki maga is testvérének szólította az ukrán férfit. Ennek ellenére propagandisták kitalációjának nevezte, hogy az ukrán vezetés érdekelt lenne a kormányváltásban.

"A propagandisták szerint minden, Magyarországról szóló elemzés a médiánkban az én titkos forradalom-előkészítő műveletem része. De már ismétlik önmagukat. Kellene valami új vád, mert ez így már unalmas. Talán adjak nekik én magam néhány ötletet? Az orosz propaganda annyira kétségbeesetten keresi a "kijevi kezet" a magyar politikában, hogy hamarosan minket fog okolni a budapesti időjárás megváltoztatásáért is." – próbálta elbagatellizálni a beavatkozásról szóló vádakat Ceber.1
Ceber és Zelenszkij támadásának előzménye, hogy az Ukrán Önkéntes Hadsereg parancsnoka, Dmitro Jaros halállal fenyegette meg Orbán Viktort. A neonáci Jobb Szektor alapítójaként is ismert férfi már évek óta támadja a magyar kormányt, és azt sem tagadja, hogy kormányváltást szeretne Magyarországon. Jaros nem egy elszigetelt őrült, katonai vezetőként közeli kapcsolatban van az ukrán kormányzattal. Az SZBU(a titkosszolgálat)nemrég leváltott vezetőjével, Vaszil Maljukkal pedig szoros barátságban van, rendszeresen összejártak. Tanácsadója volt annak a Valerij Zaluzsnijnak, aki a német bíróság közelmúltbeli határozata alapján utasítást adott az Északi Áramlat felrobbantására, és akit Ruszin-Szendi Romulusz a barátjának nevezett. 2
Skirják Krisztiánnak is épp most jutott eszébe megint támadni a kormányt
A Magyar Pétert korábban Bucsában kísérő, szintén rendkívül kétes hátterű férfi, Skirják Krisztián is épp most érezte idejét a megszólalásnak. Korábban már az Ellenpont bemutatta a férfit, aki az Ukrajnai Magyarok nevű álmagyar csoport megalkotója, és aki egyébként Ceber Roland Ivanovics barátja. 3 Skirják szintén egyre agresszívebben támadja a magyar miniszterelnököt és a kormányzatot a közösségi oldalakon.

Skirják legutóbbi videójában az ukrán és a magyar belpolitikai helyzetről értekezik, illetve a két ország közötti különbségeket próbálja meg rendkívül torzul előadni, mintha Ukrajna jogállam lenne, Magyarország pedig nem.
Kritizálja a magyar választási kampányt. Példátlan módon értetlenségét fejezi ki azzal kapcsolatban, hogy a 15 éve hatalmon lévő magyar kormány miért hívja fel az emberek figyelmét a kampányban arra, hogy Ukrajna gyorsított csatlakozása és a háború támogatása milyen veszélyeket hordoz magában.
Szerinte a magyar vezetés alaptalan félelmet kelt mindennel kapcsolatban, ami Ukrajnával kapcsolatos. Összehasonlítja a két országot a korrupció kezelése szempontjából. Szerinte Ukrajnában – még a háború alatt is – vannak biztató jelek a korrupció leküzdésére - szemben Magyarországgal. Mindezt éppen akkor, amikor kiderült, hogy Ukrajában továbbra is tombol a korrupció.
Ahogy arról az Ellenpont beszámolt4 az aranyvécével vált szimbolikussá a gigászi korrupciós botrány, amelynek során Zelenszkij elnök legközelebbi bizalmasai legalább 100 millió dollárt(40 milliárd forintot)loptak el az ukrán állami energetikai cégtől. Az ügy középpontjában Zelenszkij fontos támogatója, Timur Mindics áll, és belebukott a botrányba két miniszter, és Andrij Jermak, az elnök első számú bizalmasa is. Vagyis a korrupciós ügy Zelenszkijig ért, aki olyan közeli ismerőse Mindicsnek, hogy a lakásán is járt. Ráadásul nyáron az ukrán elnök meg akarta szüntetni a botrányt kirobbantó korrupcióellenes ügynökség önállóságát-most már látszik, hogy azért, hogy eltussolja a korrupciós ügyet. Az ellopott pénzek az Európai Uniótól-vagyis az európai adófizetőktől érkeztek.
Skirják posztjait a szintén gyanús hátterű szakértő, Rácz András is rendszeresen megosztja és közös videókat is készít vele. Skirják előszeretettel pózol az ukrán katonai elhárítás emberivel és a magyar ellenzéki politikusokkal is. Legutóbb Iványi Gábor tüntette ki "bátor kiállásáért" Skirjákot.

A legnépszerűbb ukrán influenszer elmondta: Zelenszkij kérésére összehangoltan támadnak Ceberék
Ahogy azt az Ellenpont írta meg először,5 Anatolij Sarij ellenzéki ukrán blogger - akinek videóit milliók nézik, nap, mint nap - igazat adott Orbán Viktornak mind a háborús fenyegetettség, mind a pénzügyi kizsákmányolás tekintetében.
Sarij nyíltan elmondta Ceber összefonódását a Tisza-párttal és az ukrán szolgálatokkal.

Sarij szerint, az ukrán kém, Ceber Roland Magyar Pétert és a TISZÁ-t érintő lelkes kommentárjai azt bizonyítják, hogy szoros a barátság közöttük. Ráadásul Ceber a Magyar Pétert fényező Facebook posztokra hirdetést tett, komoly összegeket elköltve. Sarij szerint Cebert és a mögötte állókat a magyar célközönség érdekli, és a támadásaikat Zelenszkij tudtával hajthatják végre. Videójában arról is beszélt, hogy Ceber gazdagodása sem véletlen: a vagyonnyilatkozatában ugyanis minimálbér mellett, közel félmillió eurós vagyonnal és több tízezer eurós luxusgépjárművekkel, ingatlanokkal és földterületekkel rendelkezik. Sarij hozzáteszi:
Szokatlan, hogy egy ukrán politikai szereplő nyílt politikai kampányt folytat egy másik állam ellenzéki politikusa mellett. És, hogy minden kétség eloszoljon: mindezt magyar nyelven teszi, magyaroknak. A befolyásolási szándék tehát teljesen egyértelmű.