Január elején Bajnai Gordon hivatalosan is beszállt a választási kampányba. A hvg-nek adott interjújában elárulta, hogy Magyar Pétert támogatja az áprilisi választáson, továbbá választási stratégiát javasolt a baloldali pártoknak.1
Korábban is voltak jelek arra nézve, hogy a volt miniszterelnök csak a szavak szintjén szállt ki a politikából. Ahogy elsőként feltártuk, a Tisza egy hozzá köthető művésztársaságból nőtt ki.2 Sőt, az akkor még csak formálódó párt hátországában felbukkant régi bizalmasa, volt üzlettársa, Bárdos Barnabás is.
A Tisza-projekt élesítése után a Bajnai-hálózat kulcspozíciókat foglalt el Magyar Péter körül – elsősorban gazdasági, céges vonalon és tanácsadók szintjén. Jelenleg is az üzletemberhez köthető vállalkozás, az SZ&Partners Kft. kezeli a Tisza uniós képviselőinek kifizetését.3 Továbbá a szavazatszámlálók toborzásáért felelős szervezet, a 20K mozgalomból lett Szabad Szavazat Alapítvány mögött is Bajnai emberei tűnnek fel.4
Az Ellenpont azonban most minden eddiginél szorosabb kapcsolatra talált nyomokat: az exkormányfő családja is megjelent Magyar Péterék mögött.
A sógor a Tisza Párt közelében
Bajnai Gordon a kétezres év végén a Wallis Rt.-nél ismerte meg jelenlegi élettársát, Hajdú Mónikát, aki jogászként dolgozott a cégcsoportnál.5 Eleinte munkakapcsolat alakult ki közöttük, viszonyuk később fordult komolyabbra.6 Az idő előrehaladtával Hajdú lett a Wallis-csoport ügyvédje, többek között a Hajdú-Bét ügyben is ő képviselte a libatenyésztőket kisemmiző vállalkozást.7
Bajnaival most már az üzleti életben is együtt nyomulnak: Hajdú Mónika tavaly márciusban tulajdonosként lépett be az üzletember egyetlen aktív üzleti érdekeltségébe, az EBIT Consulting Kft.-be (a politikus-üzletember jelenleg is a cég vezetője – szerk.).
A közöttük lévő bizalmi viszonyt jól jelzi, hogy ez az a vállalkozás, amelyen keresztül Bajnai mozgatta a szálakat az ex-DatAdat-hálóban 2017 és 2024 között.8 Mint ismert, a cégcsoport felbukkant a legutóbbi választási kampányban, a Márki-Zay Péter vezette baloldali összefogást segítve.
Kevésbé ismert, de Bajnai Gordon élettársának, Hajdú Mónikának van egy testvére.
Hajdú László vállalkozó, ingatlanfejlesztő, az Expert-cégbirodalom tulajdonosa – testvéréhez hasonlóan – szintén a Bajnai-féle wallisos körökben kezdte a pályafutását.

Bár erős politikai múltja van, a jogász végzettségű Hajdú a 2010-es kormányváltás után miskolci lokálpatrióta vállalkozóként kezdte el építeni magát. Sikerrel, hiszen befolyásos és gazdag üzletemberré nőtte ki magát, a térségbeli sajtóban rendszeresen városépítőként hivatkoznak rá.9
Van is alapja a címkének: szülővárosában számos nagyszabású projekt fűződik a nevéhez, így többek között a Népkerti futókör, a Belvárosi Kör Egyesület és a Miskolci Soho.
Ebbe a körbe tartozik a borsodi város egyik legimpozánsabb rendezvény- és közösségi helyszíne, a Tudomány és Technika Háza (TTH) is. Hajdú ugyanis fele részben tulajdonos a TTH mögötti cégben, a Technika Háza Rendezvényszervező Kft.-ben. A sajtóban így vele azonosítják a projektet. 10
Ennek azért van jelentősége, mert ahogy az Ellenpont észrevette: Magyar Péter még az első országjárása idején éppen a Tudomány és Technika Házát jelölte meg miskolci rendezvényének helyeként.11 Ez pedig nem kevesebbet jelent, minthogy
Bajnai Gordon sógorának érdekeltségében tervezett politikai fórumot tartani a Tisza.

Végül nem a TTH-ban rendezték meg az eseményt, hanem a néhány háztömbbel arrébb található Generali Arénában.
Információnk szerint Magyar Péter stábja javasolta a váltást, mert politikai kockázatot látott az MSZP-s kormányfő sógorához köthető helyszínben.
Úgy tudjuk, azzal érveltek, hogy nem volna szerencsés, ha a Tiszát bármilyen szinten össze lehetne kötni Bajnai családjával. Bár a pártelnök kevésbé szokott hallgatni az őt körül vevő tanácsadókra, ezúttal elfogadta a javaslatukat, és kevéssel a kezdés előtt belement a helyszíncserébe.
A Bajnai sógorához köthető közösségi térbe egyébként rendszeresen hívnak meg baloldali véleményformálókat. Január végén Magyar Péter egyik legnagyobb támogatója, a mostanában influenszernek álló Puzsér Róbert lesz a vendég, aki a "rendszerváltás kilátásairól" fog beszélni. De korábban a Direkt36 csapata itt mutatta be a miskolci közönségnek A Dinasztia című, a kormány lejáratására készített filmjét.12 Sőt, Gálvölgyi János, a Heti Hetes egyik tagja is fellépett a helyszínen.13

Visszatérve Bajnai sógorának tiszás kapcsolataira: Hajdú László több helyi tiszás politikussal is jó viszonyt ápol. A köreihez sorolható Zemenszky Kitti, aki ugyan bejutott a miskolci előválasztás második fordulójába, de végül nem ő lett a párt jelöltje.
Hajdú hasonlóan közeli viszonyt ápol a másik miskolci körzet győztes jelölt-jelöltjével, Czipa Andrással is. Ezt bizonyítja, hogy a fiatal politikus megtalálható a Facebook-ismerősei között.

A Tisza hivatalos oldalán elérhető bemutatkozója szerint Czipa az egyetemi évei alatt külföldön tanult, jelenleg pedig Brüsszelben, az Európai Parlamentben dolgozik.14
Keringenek olyan hírek, hogy a Bajnai családhoz köthető üzletember beszállhatott Magyar Péter miskolci jelöltjének kampányába.
Az viszont biztos, hogy Czipa nemrég, január elején kedvelte Hajdú egyik posztját, ami arra utal, hogy szoros a kapcsolat közöttük.

A fiatal politikus egyébként a Hajdú és további kilenc vállalkozó által gründolt Miskolci Belvárosi Kör Egyesület (MBEK) karácsonyfa-elszállító akcióját értékelte. Az MBEK egy helyi kezdeményezés, amelynek legfőbb célja a belváros arculatának megújítása.15
Létrejötte mögött politikai indokok húzódtak meg: Hajdú és társai elégedetlenek voltak a városban uralkodó állapotokkal, és miután 2025 júliusában – állításuk szerint – eredménytelenül egyeztettek a fideszes vezetésű önkormányzattal, léptek.16
Wallisos körökből indult
A Tisza környékén felbukkanó Hajdú László nem aprózza el a dolgot: az Opten közel negyven céget mutat a neve mellett.
Ahogyan a bevezetőben kitértünk rá, a miskolci vállalkozó alapvetően Bajnai Gordon wallisos köreiből érkezett az üzleti életbe, számos közös érdekeltsége volt a hírhedt cégcsoporttal, illetve annak a képviselőivel.
A Gyurcsány-kormány idején, 2007-ben a volt miniszterelnök egyik legfontosabb emberével, a Wallis-vezér Veres Tiborral alapított közös céget Tibolddaróci Kastélyszálló Kft. néven.
A társaság jelenlegi Freedom Media Sales Kft.-ként fut, amelynek Hajdú egészen 2020-ig volt a tulajdonosa.
Veres jelenleg igazgatósági tag a Wallis Csoportban,17 18 és kuratóriumi tag az UNICEF Magyarországban. Az egyik leggazdagabb magyarként tartják számon, a Forbes tavalyi listáján a második helyre került.19
Továbbra sem szakadt el Bajnaitól, amit jól mutat, hogy a neve előkerült a Városháza eladása körüli botrányban. Az ügy kulcsszereplője, a szintén az egykori miniszterelnökhöz köthető vállalkozó, Gansperger Gyula azt állította róla egy kiszivárgott hangfelvételen, hogy támogatja a 444-et és Uj Péter főszerkesztőt.20
Verest és a Wallist legutóbb a rákosrendezői ingatlanbotránnyal hozták összefüggésbe, amikor a sajtó azt találgatta, ki tudja megszerezni a terület fejlesztésére pályázó külföldi befektetői csoport elől a lehetőséget.

Hajdúnak nem a Tibolddaróci Kastélyszálló Kft. volt az egyetlen olyan üzlete, amelyben összefonódott a wallisos körökkel. A végelszámolás alatt álló, a szállodaiparban nyomuló S.R.A. Apartmanház Kft. tulajdonosi hátterében 2011 és 2016 között egymást váltva jelent meg a Wallis Asset Management Zrt. és Hajdú cége, az Expert Factor Pénzügyi Zrt. (rövid ideig párhuzamosan is tulajdonolták a vállalkozást – szerk.). Később Ecseri György, a Wallis jelenlegi felügyelőbizottsági tagja is bejött a képbe.21 Az ügyvezetői székben pedig Hajdú és Ecseri váltogatták egymást.
A felszámolás alatt álló Parád Kristály Manufaktúra Rt. szintén érintkezési pont volt a Tisza körül mozgolódó Hajdú és a Wallis között. Amikor 2004-ban az üzletember vezetői tisztséget viselt az öblösüveggyártással foglalkozó társaságban, rövid ideig a Wallis Befektetési, Gazdasági Tanácsadó és Vagyonkezelő volt az egyik fő részvényes.
Hajdúnak emellett sógorával, a Wallis-birodalom egykori fejével, Bajnai Gordonnal is volt találkozási pontja az üzleti életben.
A volt miniszterelnök által alapított ESGÉ-B Vagyonkezelő Kft.-be 2011-ben lépett be tulajdonosként – egy ciprusi székhelyű társaságot váltva, aminek nem mellesleg testvére, Hajdú Mónika volt a kézbesítési megbízottja. Hajdú László egyébként ekkor a cég vezetését is átvette a hozzá köthető Expert 89. Kft.-n keresztül – méghozzá nem mástól, mint Bajnai volt feleségétől, Bajnai Györgyné Sóvári Ágotától.
A családi összetartás jegyében éppen fordítva történt az átvétel a végelszámolás alatt álló SOBA Ingatlan Hasznosító Kft.-nél. A vállalkozást Hajdú László hozta létre még 2005-ben, majd egy ciprusi cég közbeiktatásával, sűrű tulajdonosváltás után 2018-ban a Bajnai családhoz köthető EBIT Consulting jelent meg a háttérben.
Építkezés, Questor-botrány és helyezkedés
Ahogy a bevezetőben említettük, a 2010-es kormányváltás után Hajdú László fokozatosan kezdte el átpozícionálni magát miskolci nagyvállalkozónak.
Mostanra gazdag városépítőként mutatkozik a nyilvánosságban és olyan milliárdos fejlesztések kapcsolódnak a nevéhez, mint a tavaly átadott Miskolci Soho. A projekt az előző, baloldali város vezetés idején vette kezdetét, aminek keretében közösségi teret alakítottak ki az egykori, belvárosi bazártömbből.22
"Nemcsak épületeket, hanem közösségeket is épít. Jogászból lett városformáló, aki hisz abban, hogy a tereknek lelke van – és ezt a lelket vissza lehet adni. … Toronto és London után is ide tért vissza, mert Miskolcban látja a jövőt. Egy ember, aki nemcsak álmodik a városról – hanem nap mint nap dolgozik érte" – így írtak róla a helyi médiában az átadót követően.23
Hajdú Lászlóra az Expert Cégcsoport tulajdonosaként hivatkoznak a sajtóban. Ez egy sok vállalkozásból álló cégbirodalom, ami teljesen átszövi Miskolcot. A vállalatcsoportot 2018 környékén összefüggésbe hozták a Questor-üggyel, hogy hasznot húztak a botrányból. "Több károsult is arról számolt be, hogy a miskolci székhelyű faktorcég, az Expert-Factor Zrt. szokatlanul magas áron vásárolja fel a károsultak követeléseit. Beszéltünk olyan károsulttal, akinek 65 százalékon vették volna meg a követelését" - írta a Magyar Nemzet újságírója, aki telefonon elérte Bajnai Gordon sógorát.
Információink szerint Hajdú a helyezkedésben sem utolsó, a baloldali hátterű vállalkozó megpróbált közeledni kormányközeli üzleti körökhöz is, miközben a mai napig tagja a wallisos hálónak.
Úgy tudjuk, továbbra is kiváló kapcsolatot ápol az AutoWallis igazgatóságának több tagjával is.
Így Müllner Zsolttal (igazgatósági elnök), Oromsy Gáborral (vezérigazgató) és a Király Júlia belvárosi lakásán a Tisza megszorítócsomagján dolgozó Karvalits Ferenccel igazgatósági taggal. Hasonlóan jó viszonyban van Miskolc előző, baloldali városvezetésével: Veres Pál polgármesterrel, és alpolgármesterével, az MSZP-t és a Momentumot is megjáró Szopkó Tiborral.
- 1https://hvg.hu/360/20260102_bajnai-gordon-europa-nem-maradhat-novenyevo-interju
- 2https://ellenpont.hu/tarr-zoltan-magyar-peter-haboru
- 3https://ellenpont.hu/tisza-part-bajnai-unios-penzugyek
- 4https://ellenpont.hu/valasztas
- 5https://www.blikk.hu/aktualis/kinos-helyzetbe-kerult-bajnai/cwwjbwk
- 6https://www.borsonline.hu/aktualis/2009/04/szerelme-kedveert-sem-hagyja-el-feleseget-bajnai
- 7https://atlatszo.hu/kozpenz/2015/11/18/hajdubet-ugy-ujratoltve/
- 8https://magyarnemzet.hu/belfold/2025/07/bajnai-gordon-datadat-ebit-nyereseg
- 9https://minap.hu/media/videogaleria/2025/11/14/hajdu-laszlo-vendegunk
- 10https://www.facebook.com/watch/?v=1468162117167075
- 11https://www.facebook.com/peter.magyar.102/posts/add-tov%C3%A1bb-%C3%BAj-miskolci-helysz%C3%ADn-az-orsz%C3%A1gj%C3%A1r%C3%A1s-holnapi-napj%C3%A1ntelefonon-egyeztett/9254004597967239/
- 12https://www.facebook.com/direkt36/photos/cs%C3%BCt%C3%B6rt%C3%B6k%C3%B6n-miskolcra-utazik-a-dinasztia-m%C3%A9g-van-n%C3%A9h%C3%A1ny-szabad-hely-gyere-n%C3%A9zd-m/1114372754066817/
- 13https://technikahaza.hu/programok/galvolgyi-a-hivatasos-rajongo/
- 14https://magyartisza.hu/jeloltek/borsod-abauj-zemplen-02
- 15https://mbek.hu/rolunk
- 16https://mbek.hu/rolunk
- 17https://autowallis.com/vezeto-testuletek/
- 18https://www.wallis.hu/koszonto/
- 19https://forbes.hu/extra/50-leggazdagabb-magyar-2025-26/2-veres-tibor/
- 20https://www.origo.hu/itthon/2021/12/amerikai-nagytokes-csoportok-embere-bajnai-gordon-anonymus
- 21https://autowallis.com/vezeto-testuletek/
- 22https://minap.hu/miskolc/2025/04/16/uj-kozossegi-ter-van-szuletoben-belvaros-sziveben
- 23https://minap.hu/media/videogaleria/2025/11/14/hajdu-laszlo-vendegunk