Petschnig Mária Zita Magyarország megbüntetése kapcsán a legkézenfekvőbb megoldásként kijelentette, hogy a jövőben elvehetik hazánk szavazati jogát, ami egyfajta "atombomba" lenne Magyarország számára. Ezután a a magyar agrárium szereplőit és a jelenlegi támogatási rendszert bírálta a szakértő. Szerinte a gazdák hozzászoktak az "automatikusan járó" támogatáshoz, és "igazából nem csinálnak érte semmit", de majd ezt is jogállamisági feltételekhez kötik.
"Levegőnek néznek. Nem számítunk. Azt is el tudom képzelni, hogy a szavazati jogot elveszik tőlünk, ezt hívják atombombának, illetve ami még itt a levegőben lóg, hogy meg fogják szüntetni ezt a teljesen automatikus mezőgazdasági támogatási rendszert, ami ez a földalapú támogatás, ugye, egyszerűen hozzászoktak a magyar gazdák is, hogy ez jár, igazából nem csinálnak érte semmit, ez a magyar mezőgazdaság leépítésének nagyszerű eszköze, miközben a felépítésre kellett volna ezt használni. Van arról szó, hogy ezeket az agrártámogatásokat is majd a jogállamisági feltételének meglétéhez kívánják kötni, nem most, hanem a távolabbi jövőben.”
- mondta el Petschnig Mária Zita, a Korona Tisza Sziget rendezvényén.
A Tisza elképzelései megfelelnek a Bizottság közös agrárpolitikát szétverő terveinek
A Tisza szakértőjének gondolatai azért is figyelemreméltóak, mert az általa bírált Közös Agrárpolitika (KAP) drasztikus átalakítása valójában a brüsszeli politika már régóta kijelölt irányvonala. Ezt a célt szolgálja a hírhedt Strohschneider-jelentés, amelynek nyilvánosságra kerülése óta tudható, hogy az uniós agrárrendszert gyökeresen át akarják alakítani, a magyar gazdák hátrányára.

A jelentés lényege, hogy az objektív, területalapú kifizetések helyett egy olyan rendszert vezetne be Brüsszel, amely hozamalapon ítélné oda a támogatásokat. Ezzel az eljárással azonban a hagyományos termelési módszereket használók helyett előnybe kerülnének a nagy hozamot biztosító - többek közt a génmódosított terményeket termesztő - gazdaságok.
Kifejezetten Ukrajnában. Ugyanis a belső agrártermelés csökkenése miatt keletkező hiányt a jelentés szerint ukrajnai gabonaimporttal kell majd pótolni- ezzel Brüsszel tulajdonképpen kijelölte, hogy az ukrán termelőket részesíti előnyben az uniós gazdákkal szemben.
Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke maga is teljes mértékben támogatja Brüsszel ezen irányvonalát. Magyar az Európai Parlament agrárügyekkel foglalkozó AGRI-bizottságában 2024 októberében tartott felszólalásában kijelentette, hogy a jelenlegi területalapú rendszer tarthatatlan, és átalakítás szükséges.1

Petschnig a Tisza Sziget rendezvényén ezt azzal is kiegészítette, hogy a jövőben jogállamisági feltételekhez is köthetik a mezőgazdasági támogatások szétosztását. Ez mind gazdaságilag, mind ellátásbiztonsági szempontból kockázatot jelenthet a jövőben, hiszen Brüsszel eddig is politikai bunkósbotként használta a jogállamisági mechanizmust, amellyel ezután tagállamok teljes agráriumát béníthatja meg.