Néhány nappal ezelőtt egy kivételesen kegyetlen, félelemkeltő videó jelent meg az interneten, ahol arról beszél egy férfi, hogyan kell felakasztani minden fideszest. Szerinte egy mobil, nyikorgó bitófát kellene ácsolni, azt végiggurítani az utcákon, hogy minden fideszes szavazó hallja, hogy közeledik az akasztófa, és rettegjen, hogy ő lesz a következő, akit felakasztanak. A videót aztán a felháborodás hatására eltávolították.1
Az Operaház igazgatója, Ókovács Szilveszter néhány napja a Facebook-oldalán írt le egy megdöbbentő esetet azzal a címmel, hogy
“Miféle csőcseléket szabadítottak az országra?”
A posztban leírta, hogy a 12 éves lányával éppen leparkoltak az édesanyja háza elé. Az Opera igazgatója egy percre befutott az édesanyjához egy kulcs miatt. A lánya egyedül maradt az autóban, lehúzott ablakokkal. Egy férfi haladt el a kocsi mellett. Bekiabált az autó nyitott ablakán:
“Mocskos igazgató! Húzzatok el innen végre.”
A kislány nagyon megijedt.
Ókovács Szilveszter azt írta, elege van a sokadik támadásból.
“Nem adtam rá okot, hogy inzultálják a gyermekemet.” - írta.
Bohár Dánielt azzal fenyegette meg egy Tisza-párti szimpatizáns, hogy kiveri a fogát, majd leüti.
A magát Tibi atyának nevező influenszer börtönnel fenyegette meg a Patrióta munkatársait.
“Hallom, a Megafonosoknak nincs már munkájuk. Ezt a süllőt felajánlom nekik, hogy egyenek valami jót a börtön előtt.”
Apáti Bence válaszolt erre a posztra.
Azt írja:
“Amúgy engem nem különösebben hat meg egy tiszás influenszer fenyegetőzése. Nyomd csak nyugodtan tibiatyaamiamozgalomneve, de akkor deal: játsszuk azt, hogy most minket raktok börtönbe, mint a kommunisták az ellenfeleiket, de aztán mondjuk négy vagy nyolc év múlva, amikor buktok, - te meg a szélső liberális haverjaid -, ti mentek a hűvösre. Szép világ lesz.”
Egy erdélyi influenszernek valaki azt írta:
“Légy szíves ne használd a nyelvünket, beszélj az országod nyelvén, románul.”
Az influenszer válaszolt:
“Én egy olyan nyelven beszélek, az én anyanyelvem egy olyan nyelv, amely írható azzal a rovásírással, amelyet ezer évvel ezelőtt is az őseim ismertek, és ugyanezt a nyelvet beszélték. És ezt a nyelvet beszélték a szüleim is, és az ükszüleimnek az ükszülei is, visszamenőleg egészen ezer évig.”
Molnár Áron “Noár’” a választások után bejelentette, hogy a megafonosoknak el kell tűnniük. Többet nem szólalhatnak meg, többet nem posztolhatnak, többet nem jelenhetnek meg a nyilvánosságban.
Bohár Dániel válaszolt Molnár Áronnak.
“Azért, mert nem értünk egyet, azért még miért kéne eltűnnünk? Van egy rossz hírem. És tudom, ideges leszel. Mindig az vagy. De nem fogunk eltűnni.”
Pottyondy Edina egy Facebook-posztban többek között Németh Balázsról és Lánczi Tamásról azt írta: kárörvendve nézi, ahogy az utcán szidják őket a Tisza Párt támogatói.2
Pottyondy így fogalmaz:
“A káröröm felszabadító. A káröröm az egyik legjobb része a kétharmados Orbán-buktatásnak. (…) Ezeknek a hazudozó pribékeknek legyen osztályrészük a megvetés és a szégyen!”
Egy másik tiszás szimpatizáns, aki már a választások előtt is fenyegetett idős, fideszes nőket, egy videóban azt mondta:
“Minden héten egy fideszest előveszek, és módszeresen kicsinálok, tönkreteszek. Írjátok meg kommenten, hogy ki legyen az első.”
A Patrióta csatornáján Filep Dávid “Kopasz” annyit válaszolt, hogy bárkit bántani akarnának a tiszások, a jobboldali közösség mindig segít majd.
Gulyás Virágot, az ismert jobboldali újságírót, influenszert is megfenyegették a nyílt utcán. Egy short-videóban arról számolt be, hogy az utcán egy magas férfi kiabált rá.
“Árad a Tisza, te hülye k..rva p..csa, húzzál innen, holnaptól takarodsz.”
- ezt ordította felé a férfi.
“Ehhez nincsen joga senkinek” - mondta Gulyás Virág.3