A kommunista listázás egészen új fejezetét nyitotta meg Bródy János.
Szégyenlistára, álmai szerint feltehetően még halállistára is tenne több tucat újságírót. Világos, értjük: megírták, elmondták a véleményüket Bródyról, elmondták az igazságot - hiszen Bródy sohasem nyert pert ellenük - , és ez Bródynak nem tetszik. Bródy múltját ismerjük, világos, hogy listázni kezd, amikor úgy érzi, a Tisza Párttal visszajött a hatalomba.
De egy történészt listázni? Ez nem is a Kádár-féle gulyáskommunizmus tempója, ez már az ötvenes évek, Rákosi Mátyás, ÁVH.
A Hálózat - Mező Gábor Hivatalos Oldala, a kiváló kutató, A kultúra megszállása című nagy hatású könyvében világosan megírta Bródy múltját. Sok más mellett az 1981-es tatai rocktanácson játszott gyomorforgató szerepét. A SZOT-díjas (a kommunista Szakszervezetek Országos Tanácsa díjával kitüntetett) Bródy a kommunista vezetők által összehívott rocktanácson nyilvános beszédben határolódott el az ellenzéki zenekaroktól, mintegy legalizálva akár a (rendőrségi) üldözésüket is. Bródy gúnyneve a Kádár-rendszerben egyébként John Lenin volt, álellenzéki (valójában rendszerhű) viselkedése miatt. 1989 után az SZDSZ egyik reklámembere lett, majd elkezdett arról lódítani, hogy üldözték a kommunizmusban, 2010 után meg - mily meglepő - diktatúrázni kezdett. Most pedig már tiszás.
Mező Gábor éppen ezt a kettősséget tárta fel, vitathatatlan pontossággal. Nem azt kérte számon Bródyt, hogy miért nem volt ellenálló egy diktatúrában, hanem a hazugságot. Miért mondja azt, hogy az volt, amikor dehogy?
És ez fáj a legjobb Bródy Jánosnak. Bizony ez. Az igazság.