Megnéztünk egy jelenetet a tiszás Heti Hetesből. Tanulságos volt.
A Lilu becenevű, az RTL Klub finoman szólva nem első vonalába tartozó dolgozója, egykori celeb arról mesélt, hogy egy áruházban nem figyelt annak idején a 4 éves kisgyerekére, nem találta, kapott egy hisztérikus dührohamot, majd lezáratta az egész áruházat. Végül meglett, de a szerencsétlen kisfiú alig mert előjönni, mert annyira félt a cirkuszoló mamától.
A történet célja nyilvánvalóan a mára egyre fogyó, de a Való Világ idején még létező ismertséggel való dicsekvés. És az ismertségből adódó lehetőségekkel való hencegés. A VIP-életérzés csodája. Lezáratni egy egész áruházat. Hát persze.
A Heti Hetes-szereplők rendkívül ízléses reakciója azért tanulságos. Egyikük megkérdezte viccesen a történetmesélés közben, hogy aztán meglett-e a gyerek, mire egy másik azzal mókázott, hogy nem, de szült helyette egy másikat. A modellekkel foglalkozó öltöztető is, aki szintén a Heti Hetesben mutatkozott, valamit szellemeskedett, erre Lilu rendkívül kulturáltan egy lóf.szt mutatott a középső ujjával.
A Tisza mellett kampányoló, a facebookon vulgárpolitizálgatással próbálkozó Lilu történetéből egy valamit készséggel elhiszünk. Hogy idegrohamot kapott egy áruházban.
A TISZÁNAK HÍZELGŐ LILU NEMLÉTEZŐ HATALMÁVAL DICSEKEDETT - LEZÁRATOTT EGY EGÉSZ ÁRUHÁZAT?
- írta: Ellenpont
- 2026. május 10.