Új név tűnt fel Gerzsenyi Gabriella asszisztensei között, újabban egy bizonyos Kada- Jouteux Ágnes is szerepel a Tisza EP-képviselőjének kollégái között. Az új igazolással a Tisza Párt egyértelműen képtelen tagadni, teljes mértékben brüsszeli befolyás alá került.

Ahol Magyarország megbüntetése a téma, ott felbukkan Gerzsenyi asszisztense
Kada-Jouteux már 2014-ben is az Európai Parlament kötelékében dolgozott, de a "frontvonalban" először 2016-ban bukkan fel, mint a LIBE-bizottság görögországi missziójának egyik stábtagja. A misszió feladata hivatalosan a migrációs válság Görögországra gyakorolt hatásait lett volna hivatott feltárni, a csoport vezetője pedig a Demokratikus Koalíció EP-képviselője, Niedermüller Péter lett.1

A látogatás célja- részben éppen Niedermüller személyének köszönhetően- hamar lelepleződött. A görög-macedón határnál, az idomeni befogadóállomáson a hatóságok ugyanis összetűztek az illegális bevándorlókkal, mert a migránsok egy vasúti kocsival próbálták áttörni a kordont és átjutni a határon. A mintegy kétszáz bevándorló akkor támadt rá a görög hatóság embereire, amikor azok megpróbálták felszámolni az ideiglenes sátortábort. Ekkor bukkant fel a BBC a zavargásokról készített helyszíni riportjában a DK-s politikus.
A cikk szerint az interneten is elérhető felvételeken Niedermüller Péter, a Demokratikus Koalíció európai parlamenti képviselője arról beszél a bevándorlóknak, hogy Idomeniben embertelen körülmények vannak és szerinte mindez a politikusok felelőssége.
A lap Niedermüller Péter egyik Facebook-bejegyzését is közzétette, amelyben a képviselő azt írja: azért dolgozik Brüsszelben, hogy az unió megbüntesse Magyarországot, amiért a kormány nem akar bevándorlókat befogadni az országba.
"Követelni fogjuk a bizottságtól, a tanácstól, hogy mindazokat az államokat, kormányokat, amelyek nem kívánnak részt venni a közös európai politikában, nem akarnak részesei lenni az európai szolidaritásnak, nem akarnak részt vállalni a menekültügyi politikából, sújtsák megérdemelten szigorú szankciók" – áll a bejegyzésben.2
A migrációs paktum szürke eminenciása
Niedermüller szavainak tükrében érdemes megjegyezni, hogy a LIBE-bizottság- amelynek ekkoriban titkára, majd tanácsadója volt Kada-Joeteux- volt az a testület az Európai Unión belül, amely az elsők között felkarolta a tömeges migráció támogatását.
A migrációs válság csúcspontján, 2015 szeptemberében a LIBE-bizottság az Európai Bizottság mellé állt, támogatva egy javaslatot, amely a migrációs frontországokban feltorlódott 120 000 menedékkérő áthelyezésére vonatkozó sürgősségi mechanizmust tartalmazott.3 A LIBE-bizottság akkori elnöke, Claude Moraes (S&D) és a balliberális, vagy balra tolódó többségi frakciók ekkor vetették el, hogy a Dublin III. rendelet, amely az első biztonságos ország befogadási kötelezettségét írja elő, az elavult, mivel aránytalan terhet ró a frontországokra, Görögországra és Olaszországra.
A sajtóban ekkor kapott szárnyra a "kötelező kvóta" kifejezés, amelyet a LIBE-bizottság nem csupán ideiglenes megoldásként, hanem egy leendő, állandó elosztási mechanizmus alapjaként kezelt.4 A LIBE már ekkor egy olyan automatikus elosztási kvóta mellett foglalt állást, amely a tagállamok GDP-je és népességszáma alapján határozta volna meg a befogadási kötelezettséget.5
A 2016-ot követő években a LIBE-bizottság álláspontja éles ellentétbe került a Visegrádi Négyek (V4) politikájával. Míg Magyarország, Lengyelország, Csehország és Szlovákia a "rugalmas szolidaritás" elvét hirdették – miszerint a befogadás helyett más módon (pl. anyagi segítség, határvédelem) is hozzá lehet járulni a közös teherviseléshez –, a LIBE-bizottság ezt a megközelítést következetesen elutasította.6
A LIBE-bizottságot és az EU vezetését azonban nem hatotta meg a V4-ek ellenállása, így a csoport tevékenysége a jogalkotási finomhangolásra irányult. A sajtóbeszámolók szerint a bizottság ekkor már a 2020-ban bemutatott Új Migrációs és Menekültügyi Paktum szellemi előkészítésén dolgozott, amelynek következménye a 2024-ben kierőszakolt, és elvileg időn júniusban hatályba lépő migrációs paktum lett.7
A paktum fő elemei:
1.: Gyorsított határprocedúra: a külső határon lefolytatott, néhány hetes menekültügyi vizsgálat.
2.: Visszatartási zónák: az érkezők addig itt maradnak, amíg tart a vizsgálat.
3.: "Kötelező szolidaritás": ha egy tagállam az unió megítélése szerint túlterhelt, más tagállamoknak segíteniük kell:
- vagy befogadással,
- vagy pénzügyi hozzájárulással,
- vagy technikai támogatással.
A szolidaritás valójában burkolt kvótarendszer, hiszen a paktum nem állítja meg a migrációt, csak szétosztja a beérkező embereket, így olyan országok is bevándorlóországgá válnak, amelyek alapvetően ellenzik az illegális migrációt. Ráadásul a probléma gyökerére sem jelent megoldást, hiszen a menedékkérelmek elbírálásának gyorsított eljárása nem elég visszatartó erejű, az ezzel ellenkező országok pénzügyi büntetése pedig ellentétes az uniós elvekkel. Ahogy az is, hogy a tagállamokat kötelező befogadásra kényszerítenék. Mindezek ellenére a Tisza Párt Brüsszelben teljes mellszélességgel támogatta a migrációs paktumot.

Fontos azt is megjegyezni, hogy a Tisza Párt európai parlamenti képviselői több ízben kiálltak a nyilvánvalóan Magyarország érdekeivel ellentétes Migrációs paktum és a hozzá kapcsolódó intézkedések mellett.8
Magyar Péteréknek lehetetlen letagadni Kada-Jouteux múltját
A görögországi missziót követően Kada-Jouteux neve 2018-ban bukkant fel legközelebb, ekkor a LIBE-bizottság politikai tanácsadójaként hivatkoznak rá International Organization for Migration (IOM), vagyis az ENSZ migrációs ügynökségének nemzetközi diaszpóra fórumán.9

A migrációs ügynökség a tömeges bevándorlási válság 2015-ös kirobbanásától kezdve napjainkig konzekvensen az ellenőrizetlen migráció mellett kampányol.
2015-ben kritizálták a Magyarország déli határát védő kerítést,10 2024-ben pedig a magyar és belga soros elnökségnek javaslatként fogalmazták meg a migrációs paktum elfogadását.11
"A Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) felkéri a belga és a magyar elnökséget, hogy továbbra is nagy hangsúlyt fektessenek a menekültek áttelepítésébe. Az áttelepítés továbbra is alapvető, életmentő mechanizmus és felbecsülhetetlen értékű tartós megoldás a leginkább veszélyeztetettek számára" - érveltek a magyar és belga soros elnökségnek címzett levelükben.12
Az IOM tehát igazán jó szolgálatot tett a migrációpárti lobbierőknek, amelyek közül a legfontosabb és legismertebb szereplő nem más, mint Soros György. Ennek megfelelően az amerikai milliárdos összesen 1 millió 63 ezer dollárral (350 millió forint) támogatta a szervezetet 2022-ben és 2023-ban. Utóbbi támogatás ráadásul már nem csupán a klasszikus migrációval, hanem az orosz-ukrán háborúval is összefügg: az Open Society ukrán menekültek olaszországi letelepítését támogatta 100 ezer dollárral (34 millió forint).13

Kada-Jouteux tehát karrierje jelentős részét, már egy egész évtizedet szentelt a különböző migrációpárti projektekben való részvételben. Ott volt Niedermüller Péterrel a migrációs válság kirobbanásakor a LIBE-bizottság görögországi missziója mellett, amelynek végén a projekt baloldali vezetője hazánk megbüntetését követelte, amiért védekeztünk a migrációs nyomással szemben. A LIBE-bizottság munkatársa volt akkor is, amikor az elítélte a magyar határkerítést, majd tanácsadóként már az ENSZ migrációs ügynökségének ülésén adott elő. Annak a LIBE-bizottságnak a tanácsadójaként, amely oroszlánrészt vállalt a migránsok szétosztását előirányzó menekült kvóta kidolgozásában. Ez az a kvóta, amelynek végrehajtását Brüsszelben a Tisza Párt is támogatta. Nem véletlenül találta tehát meg egymás Kada-Jouteux és Gerzsenyi: ugyanúgy az illegális bevándorlást támogatják mindketten.
- 1https://www.europarl.europa.eu/cmsdata/136123/mission-report.pdf
- 2https://hirado.hu/2016/05/22/megbuntetne-magyarorszagot-a-dk-s-politikus/
- 3https://eur-lex.europa.eu/legal-content/HU/TXT/HTML/?uri=CELEX:52015PC0450
- 4https://444.hu/2015/09/22/elfogadtak-a-kvotarendszert-az-europai-belugyminiszterek/
- 5https://www.europarl.europa.eu/legislative-train/theme-towards-a-new-policy-on-migration/file-2nd-emergency-relocation-scheme
- 6https://magyarnemzet.hu/kulfold/2019/06/v4-belugyminiszterek-a-migraciot-a-kibocsato-orszagokban-kell-kezelni
- 7https://www.europarl.europa.eu/committees/hu/libe/working-groups/asylum-pact
- 8https://ellenpont.hu/magyarorszag-migracios-paktum-migransok-brusszel
- 9https://www.iom.int/sites/g/files/tmzbdl486/files/our_work/DMM/Migration-and-Development/final_list_of_participants_180518_002.pdf
- 10https://hungary.iom.int/european-migration-crisis-and-hungary
- 11https://globalofficebrussels.iom.int/iom-recommendations-belgian-and-hungarian-eu-presidencies
- 12https://eca.iom.int/sites/g/files/tmzbdl666/files/documents/recommendations-to-the-belgian-and-hungarian-presidencies-of-the-council-of-the-eu-in-2024.pdf
- 13https://www.opensocietyfoundations.org/grants/past?filter_keyword=International+Organization+for+Migration+&grant_id=OR2022-86150