Néhány hete jelent meg a Civil (?) a pályán című könyve, amelyben a közvélemény-befolyásolás fő céljairól és eszközeiről olvashatunk. Miért tartotta fontosnak, hogy megírja a könyvet?
Az ezredforduló idején kerültem friss diplomásként az ORTT-hez. A stratégiai igazgatóságon már akkor foglalkoztunk az internetes kommunikáció jogi szabályozhatóságának kérdéseivel. 1996-ban az Amerikai Egyesült Államokban ezzel kapcsolatban meg is jelent egy törvény, amelyben lefektették az első szabályozási elveket. Ezek tulajdonképpen a mai napig érvényesek - illetve, sajnos, még mindig ezek érvényesek. Ez röviden arról szól, hogy a szolgáltató azt tesz, amit akar. Úgy moderál, ahogy akar. Akár úgy is dönthet, hogy nem cenzúráz. A kilencvenes évek végén még nem lehetett tudni túl sokat arról, hová fejlődik majd ez a kommunikációs ág - hogyan működik, hol lehet megfogni, vannak-e csomópontok. Több évtized múlva kiderült, hogy ezek a magánvállalkozások úgy kinőtték magukat, hogy önálló hatalmi központokká váltak.
Akár politikai választásokat is eldönthetnek a közösségi médiaplatformok?
Így van. Magyarországon a 2022-es választások kapcsán is tapasztaltunk különböző érdekességeket. Például egyes magyar sajtóorgánumokat letiltottak a közösségi médiafelületek, sőt, bizonyos politikusokat is eltüntettek - akár csak ideiglenesen, akár végleg megszüntették az elérhetőségüket -, és mindenféle szankciókat alkalmaztak velük szemben. Azt is láthattuk, hogy mi történt az Amerikai Egyesült Államokban Trump első ciklusa idején. Az utolsó évében már az összes közösségi médiafelületét eltüntették, mindenhonnan kitiltották. Még egyszer mondom: az Amerikai Egyesült Államok elnökével tették ezt. Emlékezzünk a romániai választásokra: ez volt a Tik-tok-ügy, amiről talán soha nem tudjunk meg, mi történt pontosan, ki manipulált kit. De arra elég volt, hogy eltöröljenek egy választási eredményt. És még sorolhatnánk az utóbbi évek hasonló ügyeit. Végül itt van a Tisza párt, amely a kommunikációjának 90%-át az online felületeken építi. Ráadásul megjelent mesterséges intelligencia is, ami mindent megváltoztathat rövid időn belül. Ezért tartottam fontosnak, hogy megírjam a könyvet.
Hogyan látja, a közösségi média mára leváltotta a hagyományos médiát, vagy azért a professzionális újságírók által szerkesztett, készített hagyományos sajtótermékek még mindig hitelesebbek?
A közösségi média lényegében az “újmédia” - így, egyben írva. Arról van ugyanis szó, hogy a közösségi média és a hagyományos média egybeolvadt. Egyre nehezebb megkülönböztetni ezeket. A professzionális média is használ közösségi médiafelületeket, és ugyanígy használják ezeket egyéb politikai, gazdasági érdekcsoportok is, hogy befolyásolják a közvéleményt. Az amatőr tartalomkészítők, „influenszerek” pedig sokszor nagyobb elérésekkel rendelkeznek ezeken a felületeken, mint a professzionális sajtóorgánumok.
Hát persze, hogy használja a hagyományos média a közösségi médiát, hiszen ma már az olvasók alig kattintanak az újság főoldalára, többnyire nem böngésznek a cikkek között, hanem a közösségi médián keresztül olvassák el a cikkeket…
Ennek pedig súlyos következményei vannak. Megjelent például az ún. „kattintáskényelem” jelensége. Ez azt jelenti, hogy ha az emberek bizonyos információkra kíváncsiak - nemcsak a politikában, hanem egyéb közéleti, vagy akár tudományos témákban -, egyre kevésbé írják be a keresőbe a megfelelő kulcsszavakat, nem böngészik a találatokat. Erre ugyanis nincs szükségük. A közösségi médiafelületüket az algoritmusok hamar kiszűrik - elsősorban azt, hogy mi a felhasználók érdeklődési köre -, és az ehhez kapcsolódó információkat, cikkeket eljuttatják a közösségi médiafelületük hírfolyamába. Az embereknek pedig csak rá kell kattintaniuk. Nincsen szükségük a hosszas keresgélésre, a találatok böngészésére. Elég csak az az egy információforrás, amit a közösségi média éppen megjelenített nekik. Ezt ki is használják, akik a saját információjukat akarják terjeszteni - sőt, akár hirdetés útján is vásárolhatnak maguknak felületet, de befolyásolhatják álprofilokkal is az algoritmust.
Ez azt jelenti, hogy akármi jelenik meg az ember hírfolyamában, azt egy kattintással elolvassa, és lényegében releváns információnak tekinti? Nem ellenőrzi, nem néz jobban utána, hogy az olvasott hír valóban igaz-e, hanem elfogadja igazságnak?
Ez többnyire így van. A szolgáltatók, vagy a velük együttműködő szervezetek pedig sokszor kifejezetten részrehajló módon programozzák az algoritmust, hogy kinek az információját terjesszék organikusan - vagy legalábbis látszólag organikusan -, és kiét ne. Az elmúlt években azt tapasztaltuk Amerikában, de a világ más részein – pl. a hazánkban – is, hogy bizonyos ideológiai és poltikai szempontból az egyik politikai oldal információit hatékonyabban terjesztették, a másikat kevésbé.
Trump elnök választási győzelmével ez nem változott meg?
Trump elnök a választási győzelme után - sőt, már a kampányában is - azt ígérte, hogy véget vet az online-cenzúrának. Ezután több szolgáltató vezetője rögtön biztosította is őt a támogatásáról, élén Zuckerberggel. Mindannyian azt mondták, hogy igen, ők tulajdonképpen a szólásszabadság partján állnak, csak a Biden-kormány kényszerítette őket arra, hogy ne terjesszék az egyik politikai oldal információit. Közben Európában elfogadták a digitális szolgáltatásokról szóló rendeletet, a DSA-t, ami egy olyan uniós jogszabály, ami a tagállamok számára közvetlenül kötelező. Eszerint a nagy online platformoknak be kell lépni az eredetileg önkéntes magatartási kódexek szervezetébe. A magatartási kódexek önszabályozási kezdeményezések voltak még egy évtizeddel ezelőtt is. Az internetes szolgáltatások szélesebb körű elterjedésének kezdetén az állam és a hagyományos jogrend nem feltétlenül tudott mit kezdeni ezekkel, és azt találták ki, hogy tulajdonképpen ha nem muszáj, nem nyúlnának bele a szabályozásokba, mert nem is igazán értenek hozzá. Intézzék ezt maguk a szolgáltatók. Természetesen minimális követelmények voltak - például, hogy ne legyenek bűncselekményeket megvalósító tartalmak a szolgáltatók felületein. A szolgáltatók találjanak ki különféle moderációs rendszereket, hogy kiszűrjék a nemkívánatos tartalmakat. A felhasználóknak is lehetőségük volt és van arra, hogy jelentsék, ha ilyennel találkoznak. Persze, számtalan esetben előfordult, hogy bár a felhasználó jelentette, mégsem történt semmi. Ez tehát lényegében nem működött. A szolgáltatók azonban sokszor szintén nem akarták, vagy nem tudták maguk ellenőrizni a tartalmakat, ezért kiadták ezt a feladatot „alvállalkozóknak”. Bizonyos érdekcsoportok pedig hamar felismerték, hogy ez hasznos lehet számukra, és már a kezdet kezdetén szívesen magukra vállalták a moderációt. Kik voltak ezek? Ugyanazok az érdekcsoportok, akik a második világháború után úgy kerültek hatalomra, hogy kiadták az „intézmények elfoglalásának” jelszavát. A baloldali liberális mozgalmak. A hidegháború elején még nem voltak versenyképesek az akkori „jobboldali” amerikai politikai elittel szemben, de már nyíltan vagy kevésbé nyíltan szocialista eszméket hirdettek. Esélyük azonban még nem volt, hogy egy választáson átvegyék a hatalmat. Beszivárogtak hát az egyetemi- és a kulturális életbe, valamint elfoglalták a showbizniszt, Hollywood-ot és a sajtót. Formálták a következő generációkat. Ugyanezek az érdekcsoportok jelentkeztek a későbbiekben arra is, hogy átveszik a tartalommoderálás és ellenőrzés nehéz feladatát. Például a Soros-hálózat és egyéb hasonló nemzetközi NGO-k. Önként jelentkeztek a feladatra és természetesen az említett ideológia mentén el is kezdték a platformok moderálását. Erre az évek során kialakult rendszerre épült az új uniós szabályozási modell is. Szerintük ez egy bevált modell, és így nem az uniónak vagy a tagországoknak kell fenntartani különböző hatóságokat, szerveket, amelyek végzik a tartalommoderálás munkáját, hanem ez uniós szinten kvázi egységesen történik: az NGO-k és a Soros-hálózat által. Ezek a szervezetek támogatják többek között a migrációt és az LMBTQ-t. És itt el is jutottunk a „jogállamiság” fogalmához, ami egy szubjektíven értelmezhető és ezáltal szabadon használható hatalmas bunkósbot Magyarországgal szemben.
Ha már a jogállamiságnál tartunk: vannak ennek a fogalomnak éles határai?
Nincs egyértelmű, mindenki által elfogadott, jogszabályban, vagy nemzetközi szerződésben pontosan határolt jelentéstartalmú meghatározása annak, hogy mit tartalmaz, vagy mit is jelent pontosan a jogállamiság fogalma. Hogy milyen formális kritériumai vannak, vagy pl. valahány pontban pontosan felsorolják, hogy melyek a jogállamiság konkrét követelményei. Néhány fogalmi elemmel az államok többsége egyetért: pl. demokratikus választások, hatalmi ágak megosztása és ellenőrzése, stb. De ezen kívül mindenki azt tehet hozzá, amit csak akar. Nyugat-Európában a jogállamisághoz tartozik pl. az is, hogy be kell engedni az átoperált „transzgendereket” az óvodákba „érzékenyíteni” a kisgyerekeket. Ott ez a jogállamiság alapköve. Mint ahogy az is, hogy a migránsokat is be kell engedni. Ez – szerintük - egyenértékű azzal, hogy mondjuk legyenek demokratikus választások. Ursula von der Leyen is felszólalt tavaly, hogy Magyarország megkapná az uniós támogatást, ha migráns- és LMBTQ-kérdésben változtatna az álláspontján. Mert szerinte ez a jogállamiság része. A médiaügyekben ez úgy jelenik meg, hogy a szolgáltatóknak - Facebook, Instagram, Tiktok - kötelező alkalmazni a magatartási kódexet, és kötelező együttműködni az NGO-kkal. Meg is szervezték az uniós NGO-s hálózatokat. Rengeteg pénzébe került az Uniónak, hogy létrehozzák az ernyőszervezeteket. Ennek megvannak a magyar leágazásai is, amelyekbe - hogy, hogy nem - kizárólag a Soros-hálózatba tartozó szervezetek kerültek. Például a Magyar Jeti – 444 - Lakmusz, a Political Capital vagy a Mérték Médiaelemző Műhely.
A platform tulajdonosa - a szolgáltató - nem választhatja meg, hogy kik legyenek, akik moderálják az ő oldalaikat? Tegyük fel: én vagyok az egyik nagy platform tulajdonosa. Azt szeretném, hogy az én tartalmaimat egy jobboldali szervezet moderálja. Ezt megtehetem?
Elméletileg igen, csak az uniós szabályozás, illetve annak végrehajtói – élén az EU Bizottságával - valószínűleg nem hagynák.
De én vagyok a tulajdonos… én akarom meghatározni, hogy ki moderálja a tartalmakat…
Ez világos, de az Unió azt mondja majd, hogy az a szervezet, amelyet megjelölt, megítélésük szerint pl. dezinformációkat terjeszt, így kizárják, tehát nem moderálhat. Ráadásul megkérdeznek még nyolc NGO-t, amelyek mind elmondják, hogy ez a jobboldali szervezet nem alkalmas arra, hogy moderáljon.
Ez kísértetiesen hasonlít az úgynevezett uniós országjelentésekre. Mármint, ahogy ezek készülnek…
Pontosan, és erre is kitérek a könyvemben. Amikor készül egy ilyen jelentés, nem jönnek uniós bizottsági tisztviselők Brüsszelből, hogy megnézzék, valójában milyen a sajtószabadság helyzete Magyarországon. Dehogyis. Ehelyett felkérnek különböző NGO-kat - Mérték Médiaelemző, Political Capital -, hogy ők készítsék el a jelentést. És ne gondoljuk azt, hogy ők időt, pénzt, munkát nem kímélve különféle kutatásokat végeznek. Dehogyis. Ezek úgy készülnek, hogy felkérnek úgynevezett „szakértőket” – konkrétan egymást -, és megkérdezik, hogy „kedves szakértő kolléga, mi a te véleményed, van-e sajtószabadság Magyarországon?”
„Az én véleményem szerint nincs”-érkezik a „szakvélemény. Megkérdeznek egy másikat - szintén maguk közül -, aki ugyanezt mondja. Aztán leírják, hogy több szervezet, illetve „szakértő” szerint sincs Magyarországon sajtószabadság. Azt is leírják ezekben a „jelentésekben”, hogy véleményük szerint a független média a kormánytól való függetlenséget jelenti. Az, ha más – jellemzően külföldi - érdekcsoportoktól kapnak pénzt a sajtóorgánumok, vagy maguk az ilyen álcivil szervezetek, az nem számít. Közlik, hogy támadások érik például a 444-et és a Telexet: a kormánypárti sajtó megpróbálja összemosni őket a Soros-szervezetekkel, de ez nem igaz, mert mindenki tudja, hogy Soros György már visszavonult, és már nem ő irányítja személyesen az alapítványait Tehát – szerintük - mivel Soros György nem ül ott a szervezetei irodáiban, nem közvetlenül irányítja azok napi tevékenységeit, akkor azok a médiumok, amelyek Soros-hálózattól kapják a pénzt, már egyértelműen függetlennek minősülnek. Ez is benne van az Unió számára készített jelentésben. Valamint az is, hogy Magyarországon a médiaegyensúly már régen felbomlott, és a kormánypárti orgánumok vannak többségben.
Valójában hogyan néz ki a hazai médiaegyensúly?
Kifejezetten a könyv kapcsán erről készítettünk egy felmérést a Századvégnél. Arra is ügyeltünk, hogy külföldi, vagy éppen uniós, illetve piaci alapon bárki által megvásárolható adatforrásokat is használjunk. Lényegében a hagyományos, régi típusú médiumok tekintetében - ez a nyomtatott sajtót, illetve a televíziót jelenti - kimutatható enyhe kormánypárti fölény, de inkább egyensúly van. A legnézettebb televízió pl most is az RTL. Az online felületeknél azonban teljes mértékben baloldali fölény tapasztalható. A felmérésünkben nemcsak a darabszámot néztük: hány kormánypárti és hány ellenzéki médium létezik. Ez inkább a baloldali felmérésekre jellemző. Mi az eléréseket néztük elsősorban, tehát azt, hogy hány emberhez jutnak el az adott médium tartalmai. Az olvasottságot, a nézettséget, a kattintás-számokat vettük figyelembe. És ennek kapcsán vizsgáltuk a legnépszerűbb hazai influenszerek adatait is. Tehát a tényleges közvélemény-befolyásoló képességet, hatást próbáltuk felmérni. Az influenszerek egyébként ma már sokkal nagyobb befolyásoló hatással bírnak, mint a hivatásos, profi újságírókkal, szerkesztőkkel dolgozó sajtóorgánumok. A vizsgálat tapasztalatait úgy lehet összegezni, hogy a napjainkban már egyértelműen legnagyobb véleménybefolyásoló hatású online médiumok tekintetében hatalmas ellenzéki közönségelérési fölény áll fent és emiatt mindent összevetve az egész hazai médiarendszer esetében is a kormánypárti oldal van jelentős hátrányban.
Ez egyebek mellett azért is elgondolkodtató, mert az influenszerek többsége nem néz utána a híreknek, nem kutatja, hogy azok igazak-e, egyszerűen csak elmondják a posztjaikban mindenféle kutatás nélkül, és aki látja, olvassa ezeket, elhiszi - akár igaz a hír, akár nem. A hivatásos újságírók feladata viszont az, hogy hiteles információkat közöljenek. Így az influenszerek teljesen hamis irányba befolyásolhatják a közvéleményt…
Az internetes vélemény-befolyásolás egy komplett rendszert alkot. Egy jól kitalált rendszert. Vannak, akik finanszírozzák, az Unió jogi szabályozást alkot, de olyan módon, hogy az a nekik tetsző narratívákat támogassa és persze vannak az online-platformok, ahol megjelennek ezek a hamis, vagy nem alátámasztott információk. Az utóbbi időszakban azonban próbál jobban érvényesülni az online térben a jobboldal is.
A hagyományos sajtót az unió még nem akarja szabályozni?
Létezik egy uniós jogszabály, az úgynevezett “médiaszabadságról szóló rendelet”, amely a hagyományos médiát is központi, uniós szabályozás alá vonja. Eddig a hagyományos média tekintetében csak irányelvi szabályozás volt az EU részéről, nemrég fogalmazták meg ezt az új rendeletet. Ebben egyebek mellett az olvasható, hogy az újságíró, vagy a magát újságírónak mondó személy, illetve annak információforrása ellen állami nyomozás, vizsgálat csak nagyon szűk körben, további adminisztrációs korlátokkal nehezített, bonyolult eljárásban, lehetséges. A rendelet azt azonban nem fogalmazza meg, hogy eme védelem szempontjából ki is számít újságírónak, illetve „védendő információforrásnak”. Ezek szerint mindenki, aki annak mondja magát? Emlékezzünk, hogy tavaly az egyik ellenzéki média újságírója odament a külügyminiszterhez, és egy külügyminisztériumi, kiszivárgott levelezést lobogtatott. A miniszter azt válaszolta, hogy ez nem biztos, hogy jó ötlet volt, mert ehhez ő legálisan nem juthatott hozzá. Két dolog lehetséges: vagy bűnözők törték fel a külügyminisztérium rendszerét, így viszont az újságíró bűnözőket fedez, vagy külföldi titkosszolgálatok útján jutott a dokumentumokhoz - akkor viszont az újságíró ennek a szolgálatnak dolgozik. Más lehetőség nem nagyon képzelhető el. Valóban megfelelő az olyan szabályozás, amelyet akár bűncselekmények, vagy titkosszolgálati akciók fedezésére is fel lehet használni?
Ennek az ügynek egyébként lett következménye?
Erről nincsen információm.
Tegyük fel, hogy az Európai Unió vezetőit lecserélik. Akkor változhat ez a helyzet?
Sokan - elsősorban a Patrióták pártcsaládjába tartozók - erre számítanak, csak hát ki tudja, hogy az még hány év?
Beszéljünk még a közvéleménykutatásokról. Miért manipulálják azokat? Mi ennek az értelme?
Nem véletlenül teszik ezt a közvéleménykutatók - megvan ennek a pszichológiája. Egyfelől azt mondják, hogy ezzel lehet mozgósítani. De számomra ez nem teljesen egyértelmű, ugyanis másfelől azt is mondják, hogy ha felülmérnek egy adott pártot, akkor azzal a „győzteshez való húzás” jelensége valósul meg. Ha pedig alulmérik, akkor pedig potenciálisan mozgósíthatják a szimpatizánsokat. Nem tudom, hogy mi az igazság. Az előző választások után mindenesetre kiderült, hogy a baloldali kötődésű közvéleménykutatók rendre elmérték a valós helyzetet. Egy – választások utáni – szakmai kerekasztal-beszélgetésen ezek a kutatók elmondták, hogy a megrendelő kedvéért hoztak nyilvánosságra manipulált eredményeket. Azt nem tudom, hogy miért erőltetik ezt a mai napig. Valószínűleg a „győzteshez húzás” elméletében hisznek jobban.
Sok mindenről beszéltünk: hagyományos- és újmédiáról, szabályozásokról, közvéleménykutatásról… nem volt szó azonban még a mesterséges intelligenciáról. Ez hogyan befolyásolhatja a média világát?
Nagyon sok veszélyét látom nemcsak a média világában, hanem a hétköznapi életben is. Jelenleg ott tartunk, hogy ha bármilyen hangfelvétel nyilvánosságra kerül mondjuk egy politikusról, azonnal rávághatja, hogy ez AI. Az emlékezetes első ilyen hazai esetnél megkérdeztek professzionális IT-szakértőket, akik azt mondták, hogy nem lehet megmondani, hogy mesterséges intelligenciával alkották-e meg a hanganyagot, vagy valódi a hangfelvétel. Ettől kezdve bárki bármit mondhat. Nemcsak a sajtó tekintetében lehetnek a mesterséges intelligenciának súlyos következményei. Jogászként azt mondom, hogy az eddigi bizonyítékok, bizonyítási eszközök, amelyeket elfogadott a bíróság, a mesterséges intelligencia megjelenésével már nem biztos, hogy alkalmazhatók, elfogadhatók lesznek. Sem hangfelvétel, sem videofelvétel, sőt, okirat sem lehet bizonyíték semmilyen ügyben, mert bármire ráfoghatják, hogy mesterséges intelligenciával készült. Csak a személyes tanúvallomás marad? Nem tudom. Ez pedig akár a jogrendszer és az államok összeomlásához vezethet. A világ átállt az elektronikus ügyintézésre. Az AI átírhat például ingatlannyilvántartásban adatokat? Az ön lakása holnaptól akár az én tulajdonomba kerülhet, mert a mesterséges intelligencia a nevemre írta? Önnél megjelenhet a hatóság, hogy legyen kedves kiköltözni, mert a dokumentumok és nyilvántartások alapján a lakás az én tulajdonom? Vagy egy valósnak látszó, de AI-val hamisított biztonságikamera-felvétel alapján elítélhetnek majd valakit mondjuk bankrablásért? Akár ilyen, és ehhez hasonló ügyek is előfordulhatnak a mesterséges intelligencia előretörésével. Ez pedig valóban félelmetes.